Helycsere abroncséknál

 

 

A szegediek széppé varázsolták városuk környékét, amikor kiépítették a Keramit tavak rendszerét. A téglagyártás mély agyagbányáit, óriás gödreit nagyon egyszerűen, vízzel feltöltötték és az így kialakult tavak környezetét rendbe tették. A vízterületet kezelő nagy múltú  horgászegyesület halállománya, annak sokfélesége örömek forrását jelenti a szabad idejüket vízparton töltő horgászok számára. A tavacskák egyikére a „gumis" jelző ragadt. Nem természetes eredetű vízfelület, miért is ne becézhetnék gumisnak? Nemrég azonban egészen más derült ki az 55-ös út közelében lévő tóról. Történt ugyanis az, hogy az idei tartós szárazság miatt a vízfelületek nagyot csökkentek, a tópartok pedig repedezett és kiszáradt agyag alakjában nagyra nőttek.

És ekkor derült ki mindenki számára jól láthatóan, hogy a becenév nem egy kitalált mese, hanem sokkal inkább egy szörnyű, érthetetlen valóság szülöttje. Mert a tó medréből megszámlálhatatlanul bukkantak elő gumiabroncsok, amelyeket a nap fénye most vakító fehérre festi. Szemünket hunyorgatva mondhatnánk a látványra azt, hogy érdekes, különleges! De amikorra a kép eljut az agyunkig, már egészen másképpen fogalmazunk. Természetellenes, embertelen, felháborító! Akármilyenek, mégis emberek voltak azok, akik gépjárművel a tópartra hordták a kopott abroncsokat és dobták azokat a józan ész gondolatai ellenére -minden bizonnyal felsőbb utasításra- a tó medrébe.

Ez a vulkanizált szerkezetű gumi nem illeszkedik be a természetes körforgásba, idővel mikroműanyagokra esik szét és a víz mérgezőanyagokat mos ki belőle. Veszélyes hulladéknak minősül, ezért tilos azt a természetben hagyni, vagy elégetni. Biológiai bomlása legalább fél évezredet igényel. Ez utóbbi  pár sort bárki, bármikor megismerheti, ha akarja, vagy már tud is róla. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy az abroncsokat vízbe dobálók, még inkább az arra utasítást kiadók bűncselekményt követtek el. A Btk.-ban megfogalmazott környezetkárosítás bűncselekményét. 

 

A vízterületet a Szegedi Herman Ottó Horgászegyesület kezeli. Mit szólna a természettudós, polihisztor névadó a most napvilágra kerülő állapothoz? 

Díszpolgárként hogyan vélekedne minderről Széchenyi István, Jókai Mór, Apponyi Albert?

Miként verselné még ezt a képet Juhász Gyula?

Mit szól hozzá Szeged országgyűlési képviselője, önkormányzata, polgármestere?

Fel akarják-e deríteni az arra hivatott szervek ennek a bűncselekménynek körülményeit, elkövetőit?

Lesz valaki, aki gyorsan kiszedi az eldobott autó lábakat?

Ha tettek nélkül megvárják a mindent ellepő bőséges esőt, lesz-e kedvük ficánkolni a pontyok, csukák, süllők, harcsák, compók és keszegek seregének? 

 

Vajon hány helyen található még országunkban ilyen „lerakat"? Minden bizonnyal nem csak a tíz ujjam kell ahhoz, hogy megszámolhassam. Sok szemetelő ember él közöttünk. Az eldobott cigaretta végtől az árokban landolt roncs autóig minden megtalálható úton, útszélen. Ezek mindegyikének van gazdája, akiket az élet nem tanított rendre és fegyelemre. Van hát mit tenniük szülőknek, nevelőknek, munkahelyi kollektíváknak. 

 

A hulladékgazdálkodást illetően azért akad még feladata az államnak és az általa kijelölt Zrt-nek is. Kevés a hulladékudvar, építési-bontási hulladék leadása csak természetes személyeknek adatik meg, nem ingyenesen. Mások mit tehetnek? Elvihetik az erdő szélére. Gyakran meg is teszik? Vagy azt a fizetni nem akarók választják megoldásul a lecserélt cserepekkel, téglákkal?   

 

Egyszer majd mindenhonnan eltűnik a szemét, nagyítóval se találunk egy árva csikket se és akkor felébredünk egy meseországban.  Addig is jó munkát kívánok a szemetet gyűjtőknek, szállítóknak, újrahasznosítóknak!

Mi pedig szürke ki8semberek nézzünk jól körül a tanyánkon, kerítésen belül és kívül is. Nem a mai napon beköszönő ősz lehulló leveleire gondolok, hanem a természetbe nem illő, tanulatlan emberek eldobott szemetére,  Azért hajoljunk le és nyugodtan, büszkén felállva dobjuk a kukába.