Összekevert közügyek?

 

Az internet hullámain Mecsekfalu lakói meghívót kaptak a felújított kultúrház ünnepélyes átadójára. A polgármester házigazdaként köszönt, majd felszólalásra kéri az országgyűlési képviselőt. Azt követően a KDNP alelnöke kap lehetőséget a beszédre, végül a plébános adja áldását.

Félszáz éve ismerem ezt a helyet. Magam is tapasztaltam, hogy mennyi érdekesnek és színesnek adott otthont ez az épület. Korábbi időkről mindig örömmel meséltek a falu lakói.

Ahogyan múltak az évek, az épület állaga csak romlott. A törődésre a kicsi gazdának igazán nem volt módja, a nagynak mindig akadtak fontosabb dolgai.

Ezért is örvendetes a hír, befejeződött a teljes felújítás. Évek kellettek hozzá. Mások pénzügyi támogatása mellé a falu lakói rendre letették dolgos kezeiket. Köszönet jár mindannyiuknak!

 

A Komlói Amatőr Színházi találkozót országgyűlési képviselőnk beszéde nyitja meg. Ő az is, aki a kisiskolás srác munkáját elismerő oklevelet átadja a gyermeknek. És most még Mecsekfalun is találkozhatunk vele.

Hát nincs, vagy nincsenek olyan hozzáértő emberek, akik a képviselőnk vállairól leszedné a terhet és azzal járó felelősséget?

Miért is ne lenne. Többet is ismerek. Van a színházi munkáért felelős és ott dolgozó, alkotó személy. Van az iskolának igazgatója, vagy tanára a diáknak. Páll Lajos népművelő pedagógus már nem teheti meg, de az igen, aki ma is tesz ezért a kis közösségért, ha az most csak a kemény fizikai-társadalmi munkája, akkor is. Biztos vagyok abban, hogy egyikük beszéde se lenne kitérőktől duzzadó, megmunkálásra, faragásra váró bicskanyélhez hasonló. 

 

Nagyon valószínű, hogy a közeli választások miatt az országgyűlési képviselőnk Mecsekfalura is elhozza a politikát és talán kulturáltan, mégis megkísérel befolyásolni bennünket. Helytelenül teszi, mert ez még csak nem is politika, inkább csak a hatalom által igényelt magatartás, megnyilvánulás.

 

Csak a szó nélküli megjelenése is igen, az már politika. Én most mégis örülök annak, hogy meglátogatja ezt a függetlenségétől megfosztott falut. Örömömnek egyetlen egy oka van. Mert a meghívott, magas rangú politikusok előtt mégsem szégyenkezhetünk, eltüntették a kultúrházhoz vezető útról a már balesetveszélyes óriási kátyúkat. Kár, hogy mi itt lakók hiába kértük ugyanezt. Talán még a fűnyíró is ideér és a nap is ki-ki süt, ha a tavaszi szél el-elkergeti a felhőket!

 

Egy gondom azért újjászületett. Nem a sárrázómon keresztül közelítik meg a helyszínt, nem látják, hogy az lassan alkalmatlanná válik a biztonságos közlekedésre. Tehát marad változatlanul. Ezt erősíti meg egy friss, hivatalos ügyirat, mely szerint nincs rá pénz. Csak azt nem tudom, hogy miért fizetek én minden ősszel és tavasszal az önkormányzatomnak. Soha nem kaptam közvilágítást, megoldottam. Megtanultam már együttérzés nélkül hallgatni az úthiba miatt felülő autók recsegését is. Lassan nem merek az akkus kiskocsimmal  kimozdulni otthonról. 

Nem is reszkírozok, a felújított ház ünnepélyes átadására elmenni nem is érzek késztetést.

 

Pálinkák románca

A lehullott és sérült gyümölcsöket mindig összeszedtük és a szüret utáni törköllyel együtt összeállhatott a kifőzendő vegyes pálinka anyaga. A gondosan elkészített cefre lezárt hordóban várt arra, hogy pincénkből  a kifőzdébe vigyük. Annak tágas udvara adott helyet a sok-sok hordónak, kora ősztől késő tavaszig. Ott főzték ki a miénket is a falu legelején, a Sümegiék kovácsműhelyével szemben. A kész pálinkát a családi házunk pincéjében tároltuk. Olyan nagy mennyiség nem volt, ajándékként is szerepelt, mindig elkopott. 

 

Nem emlékszem arra, hogy a szülőfalumban vetélkedtek volna pálinkájukkal a gazdák. Ahol most élek, egykor a borok, mostanság a pálinkák mérettetnek meg. Ehhez is és ahhoz is olyan valaki kell, aki össze tudja fogni az embereket, aki kedvét és energiáját fekteti a megvalósításba. Az ilyen eseményeken a legtöbb esetben részt vettem. Nem a borral, vagy pálinkával nevezve. Miért is ne szereztem volna magamnak jókora örömet csupán azzal, hogy együtt töltök el egy estét kedves, egyre ritkábban látott barátokkal, ismerősökkel. A vége mindig az lett, hogy előkerült a harmonika, a szájharmonika és a hegedű. A hangszereink igen gyorsan kicsalogatták a bort, vagy pálinkát kóstolgatók lelkéből a dalokat.

 

Nemrég részt vehettem egy -a városban megtartott- pálinka mustrán. Készültem rá és a lehetőséget is megkaptam arra, hogy elmondjak egy verset a sokszínű pálinkákról. Hadd idézzem Jacsó Pál Dr. Pálinkák románca című versének befejező sorait:  

 

 „Roskadásig friss gyümölccsel kis házunk tornáca,
Kezdődik, és télig eltart e helyen pálinkák románca.

Szíved ritmusának hűs poharát emeld koccintásra,
míg végigcsorog, le torkodon, ne gondolhass másra:
Ezen tüzes perc miatt születtél ide, erre a világra!"

                                                                                                                                                              Amíg a szakértő dolgozott, jóízű pogácsák és finom szendvicsek falatozása közben, csendben beszélgettünk és kóstolgathattuk a gyümölcsök ízét és illatát eszünkbe juttató pálinkákat. Zoltán a Komló város megbecsülését és tiszteletét hirdető és ezekért szorgoskodó egyesület tagságát is meghívta, akik voltak inkább gazdái, mint vendégei a mustrának. És még zenéről is gondoskodott.  

A pálinkák kiértékelése után elő is került a kottás füzet és a harmonika megszólalt. Hangja és ritmusa jól kalauzolta az éneklésre kinyíló szánkat. 

Az egyik dal befejezése után szót kértem és a közelgő Nőnapra hivatkozva Vörösmarty Mihály A magyar hölgyekhez című versét mondtam el a jelenlevő hölgyek köszöntése céljából. Kiválasztok néhány sort ebből is: 

 

„Haragudjatok;
A haragban békülésre
Mindig kész az ok.
S szép a szép szemek haragja,
Mint villám s az éj,
Ah de édesebb a béke,
Megbékülni kéj."

 

Ezután -előre kiterveltek szerint- minden szó nélkül csendült fel a dallam és énekeltem a frissen megismert harmonikás bajtársammal együtt a „Csak egy kislány van a világon..."  Már közösen fejeztük be az ünnepeltek látható örömére. (A verset megelőző bevezető mondataim közben lencsevégre kaptak. Nem is töröm azon a fejem, hogy milyen képet illesszek a soraimhoz. Mert olyan fotó ahol együtt a csapat, nincs a birtokomban.) 

Csendben kezdtem el a következőt, a Nem jön levél c. nótát, de egy másik, nagyobb hangerő, gyors megállásra kényszerített.

-Kár, Édesanyám kedvence volt és én is megszerettem! -szólt hozzám mosolyogva egy kedves arc.

-Hát énekeljük el! -mondtam én és leültem vele szembe. Más zene szólt, mégis a bohó szívről és száraz ágról nótáztunk. A távolabb ülők azt hihették, hogy beszélgetünk, csak én láthattam úgy, mintha egy könnycsepp készülődne kiszabadulni egy asszony szeméből.