Távolugrás, kettes!

 

Léteznek ma nálunk olyan iskolák, ahol kerek mondatokkal értékelnek minden diákot. A  nyári szabadságra számszerű osztályozás nélkül küldik a tanulókat. Ahol az elsajátítandó tananyagnál talán fontosabb a gyermek megismerése, önálló, a kollektívát mégis nagyra becsülő emberré alakítása. 

Nagy kár, hogy a hatalmat gyakorlóknak ez nem tetszik és az egységesítésre hivatkozva elkezdték készítgetni a szabályozókat. Minden gyermek buksiját uniformisba kell bujtatni? Szabadon szárnyaló gondolatok születését megakadályozni? Csak remélni merem, hogy nem! Ahogyan abban is bízok, hogy mindig lesznek szófogadatlan pedagógusok, akiknek sokkal fontosabb lesz a diák, mint a sulykolandó tananyag.
El kell jönnie egy olyan világnak, amikor a  „rossz" tanuló együtt örülhet tanítójával az év végi bizonyítványának. És amikor az átadja, megcirógatja mosolyogva a nebuló üstökét. Nem azért teszi, mert keresztény emberként Krisztus jut eszébe a gyerekekkel, hanem csak azért, mert szereti.

 

A tanulók kiszolgáltatottak egyrészt a tanároknak, másrészt a tanulandóknak. Ez a függőségi viszony lehet pozitív, de negatív irányú is. A padokban ülők nem válogathatnak a katedrán helyet foglalók közül. Van is belőlük sokféle és ez így van jól, mert színesíti az  „Alma Mater" életét. A baj akkor mutatkozik meg, ha bármelyik fél is fenntartásokkal fogadja a másikat. Egy ilyen rózsaszín világot nagyon nehéz lehet megteremteni a tantermekben. Nem egyszerű tehát a "Tápláló Anya", de a gyermeke helyzete sem.

A tananyagok mennyisége és minősége felülről meghatározott. Az igazgatók és tanárok felügyeleti kényszer hatása alatt dolgoznak. Sok lehet bennük a félsz, ami háttérbe szorítja a folytonos megújulást, így marad a kötelező monotonitás. Az évek során aztán az egyhangúság át is veheti a hatalmat és sűrű köddel borítja be az iskoláinkat.

„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája." Szent-Györgyi Albert gondolata megszívlelendő. Az oktatás körül egyre csak erősödő atrocitások a rossz irányba való haladást mutatják. Való igaz lenne, hogy a hatalom képes lebutítani nemzedékeket csak azért, hogy érdekét ellentmondás nélkül szolgálják? Pedig hát a szolgálat, az alázattal való, éppen a vezetők, a hatalom nagyszerű feladata!

 

   Együtt az iskola tanári kara, évnyitó értekezleten vannak. Az igazgató megnyitja az ilyenkor szokásos adminisztrációs feladatok ismertetésével. Laza, baráti társalgásnak is beillő eszmecserével folytatják.

- A nyáron véletlenszerűen botlottam be egy képzőművészeti szakkör délutánjába. Ott találkoztam a hatodik osztályos Nagy Zsuzsival, aki éppen egy folyó partjára hívott engem egy csoda-szép festményével. Hogy az a gyerek mit művelt a festékkel, az valami fantasztikus!

A rajzóráimon már régen igazolta az a kislány, hogy óriási lehetőségek nyugszanak benne. Tudjátok, hogy itt nincs idő arra, hogy külön is foglalkozzunk ilyen tehetségekkel. Otthon meg nem ér arra rá, hogy fessen, mert foglalkoznia kell a kishúgával és a matekkal, ami nehezen megy neki.- válaszolta a rajztanárnő.

- A matekkal tényleg kínlódik a Zsuzsi, de becsülettel teljesít. Mi lesz vele a nyolcadik erős anyagával, nem is tudom?- mondta el így gondolatát a matektanár.

 

A fenti sorokat évekkel ezelőtt, eltérő időpontokban vetettem papírra. Azóta változott nálunk a világ és bízom abban, hogy folyamatosan haladni fogunk jó irányban az oktatás kikövezett útján. Most megint leírok mégis valamit, nem tudom magamban tartani a hallottakat. Lehet, túl érzékeny vagyok? Igen, de azért az oktatásért felelős vezetés figyelmét is fel kell hívnom ilyen és ehhez hasonló történésekre:

 

A negyedikes általános iskolás leányka sportos, mozgékony, a jó tanulók közé sorolandó. Megyei-országos-nemzetközi versenyeken képviseli az iskoláját és az elért eredményeivel öregbíti annak hírnevét.

2025. novemberében az iskola több diákjával együtt ő is részt vett a „Hódítsd meg a biteket!" elnevezésű nemzetközi informatikai versenyen. A megmérettetés során a tanulók különböző nehézségű feladatokat oldottak meg időre. A cél nemcsak a pontszerzés volt, hanem az algoritmikus gondolkodás és a kreatív problémamegoldás fejlesztése is. A verseny feladatai gyakran a mindennapi életből vett helyzeteket dolgozták fel, így a gyerekek játékos formában találkozhattak az informatika alapjaival. Korosztályában, a Kishód kategóriában a 6267 résztvevő közül a dobogóra állhatott.  A csapatot kísérő pedagógus büszkén  húzhatta ki magát gyerekekkel együtt a kamera előtt. 

. 

Ez a fürge kislány a maga 125 cm-es magasságával a tornaórán nekifut, dobbant és jókorát ugorva, csupa mosollyal az arcán ér földet 260 centiméternél. Látszik rajta a siker öröme, minden bizonnyal meg van elégedve a teljesítményével. A tornatanár -nevezem most jóindulattal így- osztályoz és elégséges érdemjegyet ad a gyakorlatra. Ugyanitt nem kell kötelet mászni a duci gyereknek és távolt ugrani annak, aki nem akar.                                                                                                                      Az én olvasatomban egy tornaórának arról kell szólnia, hogy a gyerekek minden porcikáját kicsit megmozgassa. És miután a tanár megismerte a nebulókat, testükre szabott feladatokkal lássa el őket az egészségük megóvása, testi fejlődésük elősegítése érdekében. A kiugró tehetségekkel külön foglalkozzon a nevelő és teremtse meg a továbblépés lehetőségét.

Ha tehetném, megszüntetném a torna osztályozását. Ügyelnék arra, hogy mindegyik diák fáradjon el kicsikét az óra végére, ne akarja senki padon ülve mulattatni az időt. 

Visszatérve a kislány méterek feletti ugrására és az ahhoz tartozó kettesre, én a tanárnak adnék elégtelen osztályzatot. Ehhez igazgatónak kellene lennem, de sántít ez a megoldás, mert esetünkben a tornateremben a sípot szájában tartó ember egyben az iskola igazgatója is.

Hát akkor nincs megoldás? Miért is ne lenne? Minden iskolában legyenek meg a szabad mozgás és játék feltételei és a nagyon is fontos tornaórákat csak azok vezényeljék, akik a diákokat szeretik.

 

Sok átalakítandó dolgot érzek én a tanításban és a nevelésben, bölcsődéktől az egyetemekig. Sorolhatnám az elhelyezéstől, az étkezéstől a tantervekig és mindegyik területben dolgozók és vezetők helyes kiválasztásáig.

Történni fognak változások.Hiszek abban, hogy vannak és lesznek döntéshozók, hozzám hasonlóan gondolkodók.  

Annak a távolugrásnak a kettesét ma sem értem. Elképzelni csak azt tudom, hogy a szülőkkel van gondja az igazgatónak. Ha így van és ezért ad kettest, akkor ez a vezető alkalmatlan arra, hogy gyermekekkel foglalkozzon, hogy tanárok munkáját felügyelje és irányítsa.