Nekünk csak GYÜMI

  „ Kedves Jenőkém! Sokat noszogattál, hogy írjak a Gyümis nyaralásunkról, hát íme itt van:

Nagyon kedves emlék ez nekem. Már gyermekkoromban is sokat kirándultunk ide családostól. Szerettünk ott lenni. Tavasszal, amikor a Kányavárban millió hóvirág nyílt, májusban az akácvirág bódító illatával varázsolt el bennünket. Aztán érett a cseresznye, először a korai aztán a ropogós. Jött a kajszi szüret, érett a nyári körte, aztán a sárga szilva, kék szilva, alma. Ősszel a dió, mogyoró. Mindig érett valami. Amikor nagyobbak lettünk, mi is részt vettünk a munkákban.        Az almák nevére is emlékszem: Apu kedvence a Batul, London pepin, Arany pármen, és az én kedvencem a hamvas-lilás Őszi Piros Kálvil (Lili néni szerint).

 

Amikor Henrik a családhoz került ő is megszerette a gyümölcsöst (nekünk csak GYÜMI). Elhatároztuk, hogy oda megyünk nyaralni. 1966-ot írtunk ekkor Ildi két és fél, Péter fél éves volt. A puritán élethez hozzá voltunk szokva. Akkor még nekünk otthon sem volt mosógép, gáztűzhely, hűtőszekrény, vízvezeték. Naponta begyújtottunk a rakott tűzhelybe. A szomszédból, Lili nénitől hoztuk az ivóvizet, tejet. Ő még akkor gazdálkodott. Minden pénteken vitte a piacra a túrót, tejfölt. Kenyérért lesétáltunk Vázsnokra, Lili néni által kitaposott gyalogúton. Szerencsére gyönyörű idő volt egész héten. Lenn a kút melletti kis beton fürdőmedencébe pár vödör vizet húztunk, hamar megmelegedett. Ildi lubickolhatott egy kicsit.

Néha csak úgy lazítottunk. Kiültünk a ház elé és gyönyörködtünk a látványban. Sásd, mint egy kis játékfalu. Autók jöttek mentek (nem annyi mint manapság). Láttuk, amint a gőzös átrobog a falun, a vonatfütty is felhallatszott. Szépen kirajzolódtak az utcák, házak. Kimagasodott a templom. A harangszó is szebben szólt a Gyümiben. Szemben a sásdi szőlőhegy. a „hegy" lábánál Hörnyék, tőle északra  Palé. Ide is sokat kirándultunk a szőlőnkbe. Réten keresztül vezetett a gyalogút, amik a Gödrei árok vágott ketté. A rét tele volt vadvirággal. Anyut mindig meg is leptük egy csokor mezei virággal. A rét után jött a horhó, fölkaptattunk, majd egy erdei úton át jutottunk a szőlőbe. Rá is zendítettünk az „Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át...

Bocsánat! Elkalandoztam.

Délen, messze a távolban a kéklő Mecsek. Maksai tanár bácsi földrajzórán elmondta nekünk, hogy Sásdnak -Észak-Déli nyitottsága miatt- nagyon kedvező a fekvése, időjárás szempontjából.      Weöres Sándornak is tetszett ez a vidék: „Van valami rendkívül bájos és megnyugtató az itteni dombokban." Írta ezt 1933-ban valakinek Sásdra.Készült egy díszes falinaptár 2019-ben "SÁSD ANNO" címmel, sok régi fényképpel. A TÉKÁ-sok tervezték. Onnan vettem az idézetet.

 

Egyik nap ANYU, APU. BÉLA meglátogattak bennünket. Nagy volt az öröm mindkét részről. Ritkán találkoztak a gyerekeink a sásdi Papával, Mamával, Bélával. Egy kicsit szeretgethették a szekcsői unokákat és a gyerekeink is közelebb kerültek Hozzájuk. Béla is tudott bánni velük.

Dió szüretet is tartottunk, összeszedtük a lepotyogottakat. Persze volt köztük, ami burokkal együtt jött le. Azokat közös erővel letisztogattuk.

Egy napon a munkatársaink is megleptek bennünket. Örültünk egymásnak, nagyon jó viszonyban voltunk.

Sajnos sok mindenre már nem emlékszem, de az biztos, hogy nagyon jól éreztük magunkat.

Hát ennyi tellett tőlem!

Sásd, 2024. 10.26. 

                                                        Csókollak   üdv.   Mari"

 

Meg kell dicsérnem Őt. Megosztotta velem egy régi emlékét. Jóleső érzéssel olvastam a sorokat, gazdagabb lettem. Henrik és Marika Sásdon dolgoztak, két apró gyermekükkel Kaposszekcsőn éltek. Szabadságuk egy részét töltötték a gyümölcsös kertünkben. Ez a három holdas kert a sok munka mellett jócskán adott örömet is nekünk. Miért nem jutott eszembe tíz évvel később nekem is egy ilyen kirándulás, akár csak pár napos? Legalább hiányérzetem lenne, de nincs! Akkor meg miért jut eszembe olyan dal, amit biztosan elénekeltünk ott? "Lomb a fán virág a fűben mintha intene, árnyaimban megpihenni jöjj, ó jöjj ide..."

 

Nővérem emlékeinek felidézését blogos bejegyzéseim sorába illesztem. Hadd irigykedjen az olvasó, volt egyszer egy ilyen egyszerű, kedves világ. Hadd olvassa  unokáikkal együtt az a két nagyszülő, akik akkor ott a présház előtt felszabadultan hancúroztak. 

 

Kedves, szeretett nővérkém!                                                                                                                    Végül egy gyermekkori emlékedet felidéző, Gyümis kirándulásodról mesélő versike néhány sorát idézem:

 

Bíborban fürdőző felhők utadat mutatták                     ,

Kis kezedet fogja édesapád,                                          

gyümölcsösből hazafelé. Mit is láttál,                           

amikor a gyalogösvény ismert útján jártál?                   . 

 

Csodatevő kehely, amit a felhő formált,

ritkán láthat a gyermek ilyen csodát.

A lenyugvó korongról Apu sokáig beszélt,

a festőművész természetről hazáig mesélt. 

 

 

 

Pitypang

   

 Mielőtt a virágok tarka sokasága magára ölthette volna  ruháját, Isten egy angyalt küldött hozzájuk.

- Milyenek akartok lenni, hogyan akartok kinézni? -kérdezte az akkor még szürke növénykéket.

- Én kék, mint a tiszta ég, én piros, én hófehér! - sorolta mindegyik a maga színes óhaját.

Csupán a kis pitypang nem tudta eldönteni, mit is akar. Látta a napot, sárga és gyönyörű akart lenni. Amikor este felnézett a holdra, az ő kerek, áttetsző fehérségét kívánta. Az éjszakai csillagok ragyogó szépségét már alig merte elmondani az angyalkának.

A döntés a Teremtőre maradt, aki minden vágyát teljesítette. Így lett a virága sárga, majd fehér és mint a csillagok, szóródik szerte szét, ha megbillenti a tréfás szellő.

 

Ez a legenda régtől ismert és ma már azt is tudjuk erről az irtandó gazként is kezelt növénykéről, hogy segít az egészségünket megvédeni, betegségünkből kigyógyulni. Bárki is adta a nevét az iskolának,  nagyon eltalálta: Pitypang Tánciskola.

Lapozgatok az Iskola facebook oldalán. Szebbnél szebb fényképeket látok kicsikről és nagyokról egyaránt. Megismerhetem azokból a tánc lényegét, az öröm forrását. Észre kell vennem az oda vezető út nehézségeit is. A lélek és test fáradtságát, amelyek fölötti győzelem biztos forrása lesz az arcok mosolyának. 

 

A nyolcadik általánost követő nyáron tánciskolába járhattunk. Balogh tanár úr az aktuális zene ritmusára forgolódott és közöttünk járva, hozzánk szólva igazgatta mozgásunkat. Felhívta figyelmünket még a tánc közben illendő magatartásra is. Koszorúcskán mutathattuk be a frissen szerzett tudásunkat, eljárhattuk a tanult társastáncokat. A záróbál befejező dallamára köszönhettünk el egymástól.   

 

A Pitypang Tánciskola persze sokkal többet ad annál, mint amit mi kaptunk annak idején egy bő hónap alatt. Ez természetes, ám lelkünkben az mégis megőrizte fontosságát. Az őszirózsafélék családjába tartozó gyermekláncfű -pongyola pitypang, cserbóka, csorbóka, tejesgaz, kákics- már a nevében is hordozza sokszínűségét. Kicsi óvodás kortól felnőttekig mindenki beülhet a sulijának padjaiba. Nem is gondolnak rá, de mintegy tűszúrással fecskendeznék beléjük a táncművészet iránti érdeklődést. A szívük így már pezsdített vért pumpál minden porcikájukba és a tánc csalogató kerítései igen gyorsan rabul ejti őket.

Elkezdődik a tanulás. Játék ez, vagy fárasztóan komoly munka? Mindkettő és a közöttük lévő arányt a tanároknak úgy kell felépíteni, hogy a napi órák végén a diákok -kortól függetlenül- fáradtan, egymás szavába vágva, fecsegve vonuljanak az öltözőbe és mosolyogva lépjenek ki az iskola kapuján. 

Repülnek a hónapok és az évek. Minden diák szabadon próbálgathatja lengetni szárnyait. A fel-felemelkedőt az iskola továbbképzésben részesíti, felsőfokú művészeti intézménybe való felvételét segíti, nem titkoltan azzal  a szándékkal, hogy megtanuljanak repülni.

 

A Pitypang Iskola interneten látható képeiről -teljesség igénye nélkül- leírható főnevek: szépség, munka, mozgás, figyelem, fáradság, fegyelem,  emlék, tánc, erő, egészség, érzés, öröm, siker, barátság, mosoly, szabadság... Egy kis odafigyeléssel mindegyiket látom a soraim elején, ahol a négy hófehér angyal már pihenő szárnyakkal hajol meg a tapsoló közönsége előtt.

Valamennyi főnév külön fejezetet érdemelne. Az iskola tanárainak odaadó munkája is. De biztosan ismeri a felsoroltakat a Pitypang Művészeti Alapítvány is, mert a benne munkálkodók A-tól Z-ig ott vannak az iskola életében, a zavartalan munka feltételeinek megteremtésében. 

 

Két unokám cseperedett fel és vált felnőtté az iskola falai között. Mindig nagy örömmel beszéltek a táncról, fellépéseikről. Frissen tanult balettos mozdulatokat nevetés közben mutattak be a szűk keresztmetszetű előszobánkban.                                                                                                        Egyikük elé nemrég mikrofont tartottak. Mi tartja ott az iskolában?      -kérdezték tőle. A táncok és a Jóbarátok.- volt a válasza.

 

Jeles napok

 

Összeírtam azokat az napokat, amikor valakikről, valamikről, valakik, valahol valakinek, valakiknek beszélnek. A listám messze nem teljes. Lehetnek ezek kitörő ünnepek, vagy fájdalmas megemlékezések. Értékelések, feladatmeghatározások. A számuk jócskán meghaladja az években megbúvó napok számát. Világnapokról, nemzetközi akciónapokról, helyi vagy számos országra kiterjedő ünnepekről, figyelemfelhívó eseményekről van szó.

Világnapokká nyilvánítottak: béke, pedagógusok, vallások, holokauszt, tisztes munka, állatok, betegek, vándormadarak stb. Sorolhatnám tovább, mert rengeteg van belőle és sok azoknak a megemlékezési napoknak a száma is, amelyek egyre szűkülő közösségekhez tartoznak.

Csak akkor jöttem rá, milyen nagy fába vágtam a fejszémet, amikor már kétszáz fölé kerekedtem. A teljességre nem törekedve, abba is hagytam az események gyűjtését. Elkezdtem viszont azzal foglalkozni, hogy a naptári napoknak megfelelő időben mások is tudjanak a megemlékezendők tárgyáról. Ha jól emlékszem, tavaly június végén tettem facebookos oldalamra első alkalommal egy aktuális napot, ami a kínzás áldozatai támogatásáról szólt. Azután folytattam az időrendbe szedett listám szerint. Az adott témához a szerintem illő szöveget és képet megkerestem és közzé tettem. Már a sokadiknál tartok.

 

Ismerőseim között van, aki mindegyiket látja, de őszintén szólva jóval több érdeklődőre számítottam. Rá kellett jönnöm arra, hogy az emberek általában olyanok, mint a jeles napokat kitaláló személyek, vagy szervezetek. Figyelemmel kísértem a külvilág híreit, kíváncsi voltam, hogy kik és milyen mértékben emlékeznek meg az éppen aktuálisról. Csalódtam, sok jelentős nap nem köszönt vissza, vagy éppen csak messziről integetett. 

 

Minden bizonnyal jócskán van szabad időm, hogy a leírtakkal foglalkozok. Miért is ne folytatnám egy teljes év lezárásáig, június végéig? Hogy lesznek akik megmosolyognak, felvállalom. Tehát holnap a pipázás napjáról szólok. 

 

Mielőtt  a fentiek elolvasása után bárki is morogni kezdene a téma rövid időn belüli ismétlődése miatt, hadd mondjam el annak miértjét. Mindenki figyelmét akarom ismételten felhívni az érintett napok tartalmára. A megalkotókét azért, hogy ne bújjanak lusta köntösükbe, fáradozzanak az év minden napján a sokunkat érintő fogalmakban rejlő lehetőségek megvalósításáért. Legyen az egy konkrétan megfogható dolog, vagy csak a szépre és jóra való nevelés eszköze. Az embereket pedig arra sarkallnám, hogy ismerjék meg a neves napok tartalmát, keressék és találják meg azokban az életüket minden szempontból pozitív irányba terelő gondolatokat.    

 

Illetlen plakátok

 

Azzal a szándékkal, hogy híreket hallgassak, nem kapcsolok be semmit. Mégis megtalálnak azok, ha akarom, ha nem. Van a mi kicsi országunkban éppen elég baj, miért kell nekem tudnom a földkerekség valamennyi gondjáról. Miért nem lépnek ki hírhozóink az utcára és keresik a jót, a megosztásra valót?

Mert egy elkorcsosult, buta világban élünk? Nem gondolnám, de annak útjára léptünk mi magyarok. Senkit nem akarok megbántani ez utóbbi kijelentésemmel, azzal inkább az aggódásomat fejezem ki. 

 A közutak mentén drága pénzekért elkészített olyan plakátokat helyeznek ki, amelyeknek semmi közük nincsen a közúti közlekedés szabályaihoz, de még az engedélyezhető reklám és reklámeszközökhöz sem. Igaz, hogy ettől még a Nyugati-övcsatorna nem folyik vissza Táskába, de igen csak más útra terelhetik el a járművek vezetőinek figyelmét és válhatnak így balesetek okozóivá.  

 

„A közúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése (Btk. 232. §)olyan bűncselekmény, amelyet az követ el, aki közlekedési útvonal, jármű, vagy berendezés, megrongálásával, akadálytámasztással, megtévesztő jelzéssel, vagy a vezető elleni erőszakkal mások életét, testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki."

A közúti ellenőrzést végzők elképesztő gyorsasággal képesek kinyitni a járművezetők bukszáját a közlekedési rend és fegyelem biztosítása érdekében. És ez így van helyesen. De miért nem jut eszükbe a KRESZ módosításának szükségessége az illetlen plakátok eltüntetésére? Mert a Btk. 232.§ sajnos jelenlegi formájában arra alkalmatlan. Tarthatnak az elutasítástól, lehet.

 

Mégis van megoldás! Megszületett. Jólesett ezt a hírt meghallani. Történt ugyanis az, hogy néhány város polgármestere kora-tavaszi takarítást végzett és eltüntették a települések közterületeiről az uszításra, félelemkeltésre kihelyezett hazug propaganda plakátokat. Nem kell izgatni az embereket, van nekik éppen elég bajuk.-mondta ki egyikük velősen a véleményét.

Vannak közöttük olyan példás magatartást tanúsító emberek is, akik a munkatársaikkal együtt lemondtak a béren kívüli kötelező juttatásaikról az óvodájuk felújítása céljából. Vélhetően nagy szükség lesz erre a pénzre, mert városuktól a hatalmat gyakorlók jelentős összegeket vontak el.

   

A mai hírek kapcsán igazán jó embereket ismerhettem meg, akik segítenek jó útra terelni az embereket. A bársonyos felhők mögül még a nap is kisütött. 

Változások

 

A falu „kultúrháza" sok mindennek adott otthont. A közös gondolkodás megvalósításának, a település élete tervezésének a helyszíne volt. Könyvtár, ifjúsági klub, filmvetítések, neves vendégek fogadása, szüreti-szilveszteri bálok, sakk-és ultipartik, idősek napja és más események. Kis kocsmaként is működött a felnőttek számára, de itt bújhattak egymás mellé nyiladozó szerelmek is.

Fél évszázada látom az előnytelen változást. Egy generáció elköszönt, sokan elköltöztek, az újonnan érkezők lassan tanulják meg sajátjuknak érezni ezt a mesés környezetbe illő, a Mecsek északi lankáin nyújtózkodó falucskát, amelynek életéről nem először rendezem sorokba -megörökítendő szándékkal- gondolataimat.

 

A bányák már haldokoltak, mégis kaptunk egy -a környezetünkbe nem illő- panel óriásokból épített városrészt. Hogy mellette ma ipari létesítmények nyújtózkodnak, már nem is annyira éles az ellentmondás. A börtön építését a családi házaink szomszédságában csak az önkormányzatunk akarta igazából. Megvalósulását nem mi tettük lehetetlenné a tüntetéseinkkel, azok nem igazán érdekelték a döntést hozókat. Vagy talán egy kicsit mégis? Jól emlékszem a városháza libbenő,emeleti függönyeire, azok mögül a ki-kileső arcokra. Talán nem kerülhettünk volna ilyen helyzetbe, ha sikerrel zárul a korábbi népszavazási kísérletünk és visszanyerjük Mecsekfalu függetlenségét. Ma is meggyőződésem, hogy az érvénytelen szavazatok irreálisan magas száma az ellenérdekű fél által irányított tevékenység eredménye volt. Az önkormányzat tarthatott attól, hogy a hozzá csatolt falvak sorra keresni fogják szabadságukat, ahogy azt Mánfa község meg is találta.                                                                                

A falu végén az erdőt kerítés köríti, akadályozva a pölöskei tó felé tartó gyalogösvényen a sétát. A Sikondára vezető földes kocsi utat -amelyet már száz évek óta használtak- kérdezés nélkül zárták le. Nem törődtek azzal se, hogy a faluból kivezető úton elhelyezett -többször is felújított- keresztet zárták el a hívő emberek elől. Tették mindezt komolytalan, nem létező térképekre hivatkozva.

Napelemparkot telepítettek a falu népének egykor munkát és kenyeret adó szántóföldre. Annak kivitelezése az utakat és vízelvezetőket, valamint a természet megszokott rendjét sértette. A sebek némelyike ma is gyógyulatlan.

Kötelező, kérdezés nélküli központi rendelkezéseknek eleget téve utcaneveket adtak és vettek el. Mi kaptunk, pedig nem is kértünk. A két megadott utcanév közül az egyiket -a központi kényszert elfogadva- kézfelnyújtással hitelesítettük mi kevesen, akik akkor helyet foglaltunk a székeken. Az eredeti állapot megtartására nem adtak lehetőséget, így aztán évekig is tartó feladatokat kaptunk a dokumentumaink cseréjétől, kapcsolataink új címünknek megfelelő rendezéséig. Mellesleg jegyzem meg, hogy a napokban kapott levelemen a régi címem szerepelt, mégis megkaptam.

Kultúrházunk évek óta nem használható. Felújítása pénzügyi nehézségek miatt igen lassan, akadozva, hosszú hónapos szünetekkel tarkítva halad. 

Istentiszteletek nincsenek, a templom az alapjaiban roggyant meg. A felújítása úgy látom kérdéses. A kevés misébe járó ember otthon kulcsolja imára a kezét, vagy buszra száll egy prédikáció meghallgatásáért. A harangok azért még hirdetik az igét. 

 

Azért látom azokat a törekvéseket is, amelyek erősíthetik közösségünk együvé tartozását. Külön örömöt okoz az, amikor a programok szereplői a gyerekek.                                                                                    A falu végén a körforgalom szigetét szorgos kezek tették idén is érdekessé és színessé. Karácsonyra megszületett ott a kis Jézus, akit féltve vigyáz Mária a napkeleti bölcsek társaságában.

 

Nem maradt el most sem karácsony ünnepének a köszöntése. Az Atya rövid mondatai után általános iskolás gyerekek színjátékának örülhettünk, ami természetesen a szeretetnek az emberek életében betöltött fontos szerepéről mesélt.

Csak én maradtam ki. Pedig készültem, ahogy azt tettem az elmúlt évek karácsonyai előtt is.  Nem kértek, hogy beszéljek. Így jártam, nem baj, megkíméltek. Azért én oda gurultam és örültem, hogy láttam őket.   

 

Megint a Komló lexikonról

  

 „Professzor úr mondám, – nekem könyvek kellenének: a Cicero levelei, és más classicusok, de kivált egy jó lexicon." (Kazinczy Ferenc) Az idézett mondat mint példa szerepel a Magyar nyelv értelmező szótára lexikon szócikkében arra vonatkozóan, miként használták régebben a lexikon szót. A professzor úrnak címzett mondatában kifejezi igényét sok más klasszikus mű megismerésére is, de különösen egy jó, részletes, széles körű ismereteket nyújtó szótárra.

A Bányásznapi rendezvények egyikén, 2025. szeptember 3.-án a város lakói először vehették kezükbe ünnepélyes keretek között a Komló lexikont. Az ötlet bő három évvel ezelőtt született meg egy polcról leemelt könyv forgatása közben. A fellapozgatott kötet Bonyhád város lexikonja volt. A települést a Völgység városának is nevezik, feleannyi ember él ott, mint nálunk, történelmi régmúltjának emlékei között. Komlót igazán a szénbányászat tette nagyobb várossá, de miért is nem lehetne nekünk is egy lexikonunk?- vetődött fel a kérdés ötletként egyetlen ember fejében. Van mit összegyűjteni a múltból és a jelenből és azokat szócikkek formájában fellapozható kötetben az érdeklődők kezébe adni. 

És az elképzelést tettek követték. Az ötletgazda köré munkacsoport alakult, amelynek tagjai három évet úgy dolgoztak szívvel és lélekkel, hogy annak végeredménye csakis egy teljességre törekvő, Komló város fejlődését és az itt élő emberek életét bemutató lexikon lehetett.

 

Nagyzolás nélkül nevezhetjük városunk történelmi eseményének azt a Kaptárban eltöltött néhány órát. Személyesen találkozhattunk a pulpituson helyet foglaló szerzőkkel. Szó esett a szócikkek sokaságáról, azok tarkaságáról, de még a bennük itt-ott fellelhető hibákról is. Megemlítést nyert az a számtalan fotó, amelyekről sok ismerős arc tekint az olvasóra. A lexikon borítója csodálatos képpel tárja elénk városunk -gyakran feledésbe merülő- szépségét. 

Megköszönték azok munkáját is, akik a csoporton kívül segítettek egy-egy téma feldolgozásában. Közéjük tartozom jómagam is. Én pedig azt köszöntem meg, hogy segíthettem, hogy egy ilyen ritka, közös munkában alkotóként egy kicsit közreműködhettem.

A Komló lexikon „avatója" kötetlen beszélgetésekkel és a könyvek vásárlásával fejeződött be.     

 Ennek a vaskos kötetnek az elkészítése egy olyan hiányt pótolt, amire -valljuk be őszintén- nem is gondoltunk. Mindannyiunk számára lehetőséget ad arra, hogy városunk múltját és jelenét megismerhessük. Ezzel megteremtődhet annak a feltétele, hogy jövőnket illetően a helyes irányba haladást elősegíthessük. Mindehhez sokaknak kell a kezébe adni, hogy lapozgassa, olvassa.

A lexikonnak sok példánya már az első napokban gazdákra talált. Egy hónap alatt már olyan nagy ez a szám, hogy felvetődik az utánnyomás kérdése. Ez a siker legbiztosabb jele. Bízom abban, hogy a Komlón és környékén élő embereken kívül a városunkban tevékenykedő vállalkozások, intézmények is fontosnak tartják lexikonunk birtoklását. Lesz az önkormányzati intézményekben is belőlük. Nem okoz gondot, ha a tanító bővebben szeretne beszélni a diákoknak Komlóról. Leemeli a tanári könyves polcáról a lexikont. Ha nincs pénz a megvételre, a fenntartója minden bizonnyal segít.

 

Az esztendők kitartó és felelősségteljes munkájáért mit kapnak az alkotók? Néhány világgá kürtölt buta megjegyzés mellett sokunk köszönetét és dicsérő szavakat.. Sőt! Még az is előfordulhat, hogy nagyszámú eladás esetén a három és fél esztendő munkájáért egy képesítés nélkül is jól fizetett önkormányzati tisztségviselő egy havi bérét tudhatják magukénak. Ez utóbbi mondatom komolytalan, mégis valós lehet. Bízom abban, hogy ezt felismerve a képviselő testületünk megtárgyalja a Komló lexikon ügyét és annak szerzőit elismerésben részesíti. Igaz, az emberek már megtették ezt. Az ezer és félszáz darabot egy hónap leforgása alatt elkapkodták, a terjesztők az újabb érdeklődők kezébe nem tudják adni a Komló lexikont.

   

                                                                                                                                                                      

Vigyázz lelked tükrére!

Amikor valakinek a látása javítása céljából szemüveg viselése válik szükségessé, nem fordulhat anyagi támogatásért a társadalombiztosításhoz. Régóta leszokott arról a TB, hogy ilyen célra forintoktól szabadítsa meg a bugyellárisát. 

Öreg korunkra szép számmal látogat meg bennünket a diabéteszes retinopátia, a makuladegeneráció és a glaukoma. Nemcsak ezek a nyavalyások teszik tönkre a látásunkat, besegítünk nekik az életstílusunkkal mi magunk is. Mindegyikük örökölhető!

Mennyiben vagyunk mi felelősek szemünk egészségéért, milyen mértékben tehet erről az életvitelünk, környezetünk, a munkáltatónk, vagy éppen az apadozó pénztárcánk? Szabad ezen elgondolkodnunk, de tény az, hogy kis hazánkban a felnőtt lakosság mintegy fele visel valamilyen látáskorrekciós eszközt vagy kontaktlencsét. Átfogó egészségvédelmi szűrőprogram keretében végzett vizsgálatok (2011-2017) adatai alapján az egyébként se elfogadható helyzet romlott. Emelkedett a rövidlátók aránya, különösen a fiatalabb korosztályokban. 

 

Sorkatonaság után a havi fizetésem egy részét szemüveg vásárlására költöttem. Ahogy múlt az idő, ezt többször is meg kellett tennem a dioptriák változása miatt. Igyekeztem nekem tetsző, jó minőségi látásjavító eszközöket helyeznem az orrom nyergére. A legutóbbit -talán hét esztendeje- multifokális lencsékkel készítették, az tisztességgel szolgál. Mégis le kellene cserélni, mert a kevésbé használt, félrehordó balosom által alkotott kép már nem igazán kristálytiszta.

 

Lássuk, mi a kínálat! Óriási a választék! Röpködnek a százezrek, de érdekes, hogy mindenütt szerepel kedvezmény is, a bekerülési költséget jelentősen csökkentő. Ez gyanút ébreszt bennem az eredeti fogyasztói ár megállapításának tisztességét illetően.   Osztok, szorzok, összeadok. kivonok és százalékot számolok. A végeredményként megjelenő bekerülési költségem várható összege: kb. 400.000 Ft. A 2-2.5 dioptriás, multifokális lencséket, igényesen kivitelezett keretet választottam. Semmi flanc, túlzás nincsen egyikben se.                                                                                        

Tovább keresgetek. 53.900 Ft-ért találok is kész szemüvegeket. Optikus vizsgálata és javaslata nélkül  nem merek belevágni. Nem is ismerek szakembert, aki a nevét adná egy ilyen üzlethez. Van még egy harmadik megoldás? Bemegyek egy nagyáruházba és 1-2 ezer forintért, sok-sok próbálkozás után kiválasztok egyet. Ezt se tartom jónak, helyesnek.

 

A legfrissebb adatok szerint (2025.szeptember) Magyarországon a nyugdíjak átlaga 245.753 Ft. Ugyanez a bérek tekintetében nettó 475.100 Ft. Sokaknak okozhat komoly gondot a szemüveg megvétele, vagy annak pótlása. Egy irreálisan magasan tartott általános forgalmi adó miatt százezrek annak örülnek, hogy betevő falat naponta jut az asztalukra. Azokról nem is beszélve, akik nevetségesen alacsony nyugdíjból, segélyekből, jóakaratú emberek támogatásából élnek teljes kiszolgáltatottságban. Vajon hány ember illeszt a szeme elé régtől cserét igénylő eszközt, boltokban megvásárolt eleve rosszat? Sok-sok sebtől vérzik az egészségügy, miért is lenne rendben a szemészet?  

 

Már hallom is a megjegyzéseket. Ez az ember már megint túl sötéten látja a világot. Felnagyít kicsi problémákat. Még az is lehet, hogy igazuk van. De tehetek én arról, hogy engem egyetlen rosszul látó, kezeletlen gyermek látványa kiakaszt? 

Bekapcsolok egy rádiót vagy TV-t, elolvasok néhány újságcikket, megmártózok az internet hullámaiban és készen is vagyok. Valós és valótlan hírek, egyazon ügyben merőben ellentétes állítások. Tökéletesen alkalmasak arra, hogy meghülyítsék az embert, hogy homályosan lásson. Hiába az  okuláré, ha  szemem előtt állandóan a látásomat rontó füstgyertyákat gyújtogatnak. Csípi is azokat rendesen. Csillapíthatnám cseppekkel, de áraikból a támogatást talán éppen most csenik el. Sírás maradhat az enyhet adó megoldás.  

Be is hunyom azokat könnyektől ázottan és inkább zenét hallgatok. Az tiszta és őszinte, még a szemüvegemet is a sutba dobhatom. Hogy mit szólna ehhez Theia, a látás és ragyogó égi fény titán istennője, nem tudhatom.       

 

Téli álom

•  

    

 Elfutott a nyár és az ősz is a vége felé jár. Az örökké zöld fenyő ágai büszkén magasodnak az ég felé. A lombjukat minden évben lehullató dércsípte fák kopasz ágacskáin már csak néhány levél hintázik a szélben. A többi mint egy óriási puha, meleg vánkos, beborítja az erdő téli pihenőre készülő földjét.

Az avarban Sün Anyóka halad az élen, jobbra-balra tekintve, minden hangra figyelve. Mögötte fegyelmezetten követik őt gyermekei, mind az öten. Két lány, Saci, Szilvi és három fiú Süni, Süti és Süvi. Anyjuk meglepetést ígért, de miért késik az annyit? Elkezdtek ficánkolni, előbbre futni, lemaradni, de végül a Mama rájuk ripakodott. Nem igazán haragosan és keményen, mégis fegyelmezőn.

 - Legyetek türelmesek és viselkedjetek! Nemsokára oda érünk.

Alig hogy újra elindulnak, Süvi megbotlik egy korhadt fadarabban és a lejtőn egyre gyorsabban bukdácsolva közeledik Szilvi felé. Nem akart ráesni, fellökni se szándékozta, inkább egy jókorát ugrott és szállt előre a tesó felett. Ilyet még sose csinált, ijedtében összegömbölyödött, földet érve sebesen gurulni kezdett egészen egy vakondtúrásig, ami aztán jó magasra feldobta. Úszott a levegőben, végül a lábait kinyújtva nagy csattanással, hasra esve egy fürdőző pocsolyában kötött ki. Mindenki megijedt, az aggódás és a féltés mozdulatlanságot, riadt arcokat és csendet teremtett.

Amikor a két hátsó lábára állva, csupa sárosan, ragacsosan kikocogott a dagonyából, csillogó szemeivel nézett a többiekre és csak ennyit mondott:

- Mi van veletek? Szerintetek csak a nagytestű vaddisznó rokonainknak szabad itt megfürödni? És elmosolyogta magát.

Több se kellett, egymásba kapaszkodva ugrándoztak. Akár táncnak is beillett a mozgásuk, akármilyen sete-sután emelgették a lábaikat. Hosszú percekig az örömtől hangos nevetés töltötte be az egész környéket. Még fent a fák koronája fölött repkedő szarka is rekedten kezdett el cserregni. Arra nem is gondolt, hogy ezzel kiejti csőréből a frissen lopott ékszerét, ami most éppen csak egy értéktelen réz drótocska volt.  Az ugrándozó tüskéshátúak azzal mit sem törődve szedelőzködtek  és néhány pihentető  nagy sóhajtás után újra elindultak.

 - De Anya, mi az a fontos, amit meglepetésként ismernünk kell?- kérdezi csendesen Saci.

- A fagyos télre egy biztonságot adó új otthon helye az, amit látnotok kell.

 Fertály óra múlva a család az erdőszéli domboldalba rakott és évek óta ott hagyott farakáshoz ért.

- Már itt is vagyunk. - szólt az anyuka. Ez a fűvel, gazzal, mohával benőtt terület lesz most télen a szálláshelyünk. Itt fogunk téli álmot aludni.

- Minden nap reggel kelünk, este lefekszünk aludni? Mi az a téli álom?- kérdezi Süni.

- A legnagyobb hidegben nagyon nehezen találnánk meg az ennivalót, ezért néhány hetet csak alvással mulasztjuk az időt. Kevesebb lélegzettel éltetjük legyengült, hűvös testünket.

- Dehát éhen halunk! –siránkozik Szilvi.

- Dehogy halunk éhen! Az igaz, hogy ti gyakran civakodtatok egy-egy falaton. Ki találta, ki fogta meg, ki ehet belőle és mennyit? Azért mindig sikerült megegyezni, ma már az én megkérdezésem nélkül is. Mielőtt hosszú álomra hajtjuk le a fejünket, alaposan megtömjük a pocakunkat rovarokkal, földi gilisztákkal, csigákkal és mással is, ha sikerül a vadászatunk. Finom gyümölcsökre már ne nagyon számítsatok, megettük azokat már másokkal együtt. A tele pocak sokáig jól szolgálja majd minden porcikánkat. 

- A hűvös őszi szelet kivédem, összegömbölyödök, de mi lesz velem, - ha ahogyan mondod-  a tél hidege eljön? - érdeklődik Süvi.

- Hát gyerekek, ezért vagyunk most itt. Mindenki keressen magának a rakás déli oldalán egy mélyebben fekvő zugot és bélelje ki azt száraz levelekkel, legyen olyan a kuckó, mint egy meleg ágyacska.

Ezután valamennyien hozzáláttak téli fekhelyük kialakításához. Haladt is a munka. Serényen forgolódtak, sok száraz falevelet, apró ágacskákat behordtak. Életükben először terveztek és építettek, jól sikerültek a kuckók. Aztán kicsit megfáradva ülték körbe anyjukat. A pihentető csendet Süti kérdése szakította meg. Süti azért kapta ezt a nevet, mert az erdészháznál egy kisfiú finom almás pitét tett elé a földre és nem futott el a sütit tüskéire tűzve, hanem nyugodtan megette egyedül az egészet. Testvérei nem örültek ennek, amikor elmesélte mindezt.

- Anya! Ha kialudtuk magunkat és felébredünk a téli álmunkból, hogyan lesz tovább? Ugye azután is együtt leszünk? 

- Nem így lesz kisfiam! Ha a hosszúra nyúlt alvás utáni ébredéskor kitörlitek a csipát szemeitekből, először fogjátok érezni a tavasz melengető napsugarait.  Mindenkinek megváltozik az élete. Felnőttetek! Sok fontos dolgot megtanultatok már, de az óvodás korotoknak vége. Az erdő életének iskolájában okosodhattok tovább. Hallgassátok a cinke szép kis énekét, ne gondoljatok rosszat a varjú károgásáról se! Legyetek óvatosak a ravasz rókával, barátságban az agancsos szarvassal! Kerüljétek el a kígyót, a fülesbaglyot! Mindketten vadásznak rátok, ahogyan ti kapjátok el ügyesen az előletek gyors araszolással, vagy éppen futva menekülő kiszemelt ennivalót. Tudjátok meg, hogy mikor kell előremetszett tüskékkel járni, mikor kell a szúrós hegyeket lesimítani! 

-  Köszönjetek el egymástól és mostantól járjátok a saját utatokat. Végül még annyit szeretnék nektek elmondani, hogy a mi világunkban nagyon sok olyan ember él, akik szeretnek bennünket. Élelmet, vizet, fekhelyet adnak nekünk. Ránézésből felismerhetitek őket, csak nézzetek a szemükbe. Jusson eszetekbe az a faluszéli csavargás, ahol kiadós ebéddel és friss ivóvízzel láttak vendégül bennünket. 

Esteledett. Az erősödő szél sötét, gomolygó  felhőket zargatott a sünök feje fölé.  A közeledő, de az erdő lakói szeme elől még bujkáló tél megviccelte a tüskés csapatot, néhány hópihét szórt a fejükre. A gyerekek ilyent még nem is láttak. Édesanyjuk megnyugtatta őket, de azért gyorsan beszaladtak, ki-ki a maga készítette ágyacskájára és ott hajtotta le álomra a buksiját. 

 

( Nem egyszerű dolog egy jó mese sorokba szorítása, mindig is tudtam, éreztem ezt. Miért írtam mos mégis, mert megkértek erre. Nagycsoportos óvodások számára készült. Nyugodtan adtam ki a kezemből, mert a mesélő a hangjával, a szavak kiejtésével, azok hangsúlyával, mosolyával, olvasó és hallgató kölcsönös szeretetével biztosan fog élményt adni a gyerekeknek és feleleteket a kíváncsiak kérdéseire. A mesém meghallgatására nem került sor. A felügyelet a célra alkalmatlannak minősítette a sünik történetét és egy más mesét adott a feladattal megbízott személynek. Hát így jártam, megbuktam.

 

Kedves olvasóm! Ha mégis végig futottad a soraimat, ne sopánkodj, ne sajnálj, egy jót nevess! És éppen ideje, hogy nekiláss a téli vackod kialakításának!)  

Befogadó játszótér

                                                                                                                                                                       Ünnepélyes kereteket igyekeztek adni egy játszótér átadásának, használatbavételének. Kommunikációs főosztályvezető beszélt arról, hogy itt felejthetik el a gyerekek a különbözőségüket, sőt megtanulhatják annak lelküket gazdagító szerepét. Erről szól a játszótér, a játék valóban összeköt. 

A miniszter, aki országgyűlési képviselő is, beszédében kiemelte azt, hogyan mutat jó példát egy falu a település közösségi életének fejlesztésében. Kifejezte azt is, hogy nemcsak egy játszótérről van szó, hanem arról is, hogy minden gyermeknek helye van a közösségben. 

A polgármester családbarát jelzővel illette az általa irányított községet és kifejezte, hogy a játszótér mindannyiunké.

A projekt (Csak engem irritál egy ilyen kifejezés? Nem használhatták az ötlet, elképzelés, terv, program, munka, feladat, cél stb. szavaink egyikét?) szakmai partnerei -mozgássérültek egyesülete, rehabilitációs szakmérnök, tapasztalati szakértő- mind arra figyeltek, hogy a játszótér elemei használhatók legyenek különböző igényű gyerekek számára.

Szépet mondott a program jószolgálati nagykövete: „Számomra ez a játszótér egy kis csoda. Nemcsak a gyerekeknek ad lehetőséget a játékra, hanem a szülőknek is megmutatja, hogy az elfogadás nem tananyag, hanem élmény.

„A balatoni tematikájú elemek között külön figyelmet kapott az edukáció: a gyerekek megtanulhatják, hogyan kell csomót kötni, felismerhetik a Balaton halait vagy a Kékszalag verseny útvonalát is. Ez a hely nemcsak játék, hanem tanulás is - természetes, vidám formában."

Ismét egy gyerekektől távoli idegen kifejezés, használója egy szemernyit se lett okosabb a szememben. 

Az „edukáció" jelentése:

nevelés, tanítás vagy oktatás, latin eredetű szó. Tágabb értelemben magába foglalja  a személyiség, a gondolkodás és a magatartás formálását is. Az edukáció célja nemcsak az ismeretek átadása, hanem a kritikai gondolkodás és problémamegoldó készség fejlesztése is. 

Alapjelentés: Nevelés, tanítás.

Szélesebb értelemben: Személyiségfejlesztés, formálás.

 

A VEOL hírpotál írja: „A révfülöpi játszótér átadásán mosoly, nevetés és közösségi erő töltötte meg a Balaton partját. A gyerekek elsőként próbálták ki a csúszdákat, mászókákat és percek alatt birtokba vették az új terepet. Talán nincs is ennél szebb bizonyíték arra, hogy a játék tényleg képes összekötni."

 

A bejegyzésemnek címet adó játszótér megépítése miért is ne adna örömet nekem? Érdekes színfoltja lehet az Észak-Balatonnak. Talán a ma oly divatos beruházási tisztátalanság is elkerülte. Legyen is mindig hangos, viháncoljanak ott felszabadultan kicsik és nagyok egyaránt. Se az önfeledten játszó gyermeknek, se az őt kísérő felnőttnek eszébe ne jusson egyszerű magyarra lefordítani az ünnepi beszédek magyarázatra, értelmezésre, leginkább cserére szoruló szavait. Kapcsolódjanak ki, élvezzék a gondatlan szabadságukat.   

 

A Tourist Info Révfülöp oldalán találkoztam a hírrel. Az eseményről fotókat is láthattam. Három „fő" embert kinagyítva, két asszonyt sétálgatva, végül a húsz emberből összegyűlt ünneplő „tömeget".

Nagyítóval se találtam egyetlen egy gyereket, pedig a játékok igencsak ácsingózva várták őket. A mosoly és a nevetés tehát elmaradt. Mert olyan kamerát kézben tartó embert nem ismerek, aki ne kapta volna lencsevégre a csúszdákat, mászókat birtokba vevő apróságokat. 

 

„Minden gyereknek helye van a közösségben"- szólt az avató beszédében a miniszter. Miért nem volt a környezetében egy okos valaki, aki megsúgta volna, hogy beszédek helyett egy iskolányi csapat rakoncátlan  játéka sokkal inkább jelenthette volna az ünnepet.

Én azért találtam egy -ha nem is az avatáskor készített- képet, amivel a kifogásokkal teli megszólalásom éleit csorbíthatom, az olvasó arcára mosolyt csalhatok. 
 

Bájoló lágy trillák

 

Kedves ismerősöm kitartóan és becsülettel veszi fel a küzdelmet az életvitelét megnehezítő, mozgását korlátozó változásokkal és a húsába könyörtelenül bele harapó kórsággal szemben. Állapotát bátran viseli és tőle telhetően mindent megtesz a javulás és gyógyulás érdekében. El tudom képzelni a helyzetét, van dolog amivel magam is bajmolódok. 

 

Néha csendesnek vélt „magányomban" elkeseredek, miért ne szomorodhatna el Ő is. Ezt éreztem ki azokból a sorokból, amikben a rászoruló ember kiszolgáltatottságáról írt, amiket átélhet a gyógyításra várók világában. Együttérzésem kifejezése céljából -mert ismerjük annyira egymást- el mertem küldeni neki dal formájában Csokonai Vitéz Mihály „Reményhez" című versét. Nagy hirtelen Víg Villő énekét találtam szépnek. Majd kutakodni kezdtem és több feldolgozást is találtam az idő rostájában. Lavotta első szerelmétől a mai divatos Rap zenékig mind meghallgattam.

 

Természetesen előkerült az eredetileg elküldeni kívánt formula is, amit én majd hetven év óta ismerek. Ki a zeneszerző, kitől tanulhattam meg? Leültem a számítógéphez és megkerestem. A dallamok Kossovits József (nevét másképpen is írják) fejében születtek meg, valamikor a XIX. század legelején. Zemplén vármegyében Szulyovszky Menyhért, az új század első évtizedeiben Kassán Gróf Andrássyné muzsikusa. Dalának címe  a „Lassú magyar" csak később kapta meg szövegéül Csokonai versét. 

 

Tizenéves korai kamaszként a testvéreimtől hallhattam a dalt és raktározhattam el mai napig a fejemben. Három nővérem tanult a Leőwey Klára Gimnáziumban, akik szerint Titi bácsi énektanár volt az, aki ilyen különleges dalokat lopott be az énekkönyv lapjai közé. A testvéreim emlékei közül előbújt rögvest egy másik is:  „Nyíló kertünkben orgona felhő, bokrok fák alján napfény szitál...", amit szintén betéve tudok. Minden bizonnyal  ezt is Titi bácsinak köszönhetem.

A reményhez költője csak rövidke évig örülhetett Lilla nárcisz virágainak, csörgő patakjainak. Vajda Julianna másnak ígérte örök hűségét. A költő el is búcsúzott a lágy trilláktól, tarka képzetektől. A vers befejező sorait eldúdolva küldtem meg az eredetileg elképzelt dalt Kobzos Kiss Tamás tolmácsolásában. Villő és Tamás két különböző dallamra, egymástól merőben eltérő hangokkal jelenítik meg a hányatott életű ember reményhez fűződő gondolatait.

Vajon Lilla mit érezhetett a vers elolvasásakor? Talán mosolygott és szeretettel gondolt a költőre. 

 

„Ami egy apró érdekesség „ Lilla" prédikátor szépapám által vezetett gyülekezet egyik támogatója volt. Ez le van jegyezve szépapám által a gyülekezet matrikulájában mivel úgy nevezett vegyes anyakönyvet vezettek amibe az adakozókat beírták." A dalok elküldését követő rövid eszmecserénkből idéztem kedves ismerősöm soraiból.

 

Amikor az emberi lélek munkájáról esik szó, akkor ahhoz a cselekvések és jelzők sokaságát illeszthetjük. Csak a jelzők közül néhány: szelíd, megvalósító, vakmerő, füstbe ment, megcsillanó, kihaló, szilaj, korai és folytathatnám, mert a mi nyelvünk fantasztikus! 

 Lasciate ogni speranza voi ch' entrate - olvashattam az olasz tankönyvemben Dante sorait, mikor is kell minden reményemet a sutba dobnom.

 

Csokonai  igen díszes ruhát öltött versében a reményre:

Földiekkel játszó 

Égi tünemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak remény! 

 

Amikor egy ilyen mondattal kezdődő dalt postáztam az internet hullámain a kedves ismerősömnek, nekem eszembe se jutott, hányféle formában fordíthatók le e sorok. Én csak egy elbizonytalanodó embert láttam, akinek az arcára a mosolyt kell kicsalnom. Talán a hitét is erősíthetem és az együttérző szeretetemet is tolmácsolhatom vele. Mert ez lehet talán a legfontosabb, a szeretet. Ebben a kérdésben én csak egy kis adalék lehettem, mert Őt a családi szűkebb, de a távolabbi körök szeretete is öleli.