Szállnak a darvak

 A világ teremtésekor a mi bolygónk úgy született meg, hogy keringjen egy életet adó nap körül. A forgás miatt nappalok és éjszakák követik egymást. Az emberiségnek nem jól van ez így, hát tesz róla és sötétségbe borítja a földjét. Váltakozó helyeken, de valahol mindig becsapódnak a bombák és a robbanások szemete elhomályosítja a fénylő nap sugarait.

Ókor, középkor, újkor, háborúkkal teli mindegyik. Az iskolákban tanulgattunk is a nagyobbakról. Miért is kellett öldösni egymást az embereknek? Bármilyen nevet is adtak a háborúknak, azok mindig a területért, az abban rejlő vagyonért folytak. Ennek igazán jó példája a 116 évig tartó Százéves háború. Ennek eredményétől függetlenül ez a két gazdag ország kisajátította és egymás között  elosztotta majd az egész Észak-Amerikát. Hogy e-közben gátlástalanul öldösték az őslakósságot és kisemmizték őket, az igazán senkit nem érdekelt. 

A világunk egy szemernyit se változott. Én a 77. évemet taposom és nem múlt el esztendő fegyverek ropogása nélkül. A casus belli talán annyit változott, hogy kiváltó okként talán már az egymás iránt érzett elvárt és betanított, benevelt gyűlölet is elegendő a szikra lángra lobbantásához.

Nem igazán beszélnek róla, de a háborús okok közé oda kell illeszteni a fegyvereket gyártó nagytőke érdekeit, pénzéhségét. Ennek csillapítására még kísérletet se tesznek a politikai elitek. Talán létezik az a pénz, amivel csukva tartatják a szájakat?

Nem maradtak ki a csatákból a mi katonáink se. Szétszakadt az országunk, de Európát megvédtük a török birodalomtól. Senki nem köszönte meg. Egy trónörökös erőszakos halála miatt bele sodródtunk egy világháborúba, aminek keletről érkező vörös uralom lett a vége. És hiába az évszázadok dicső múltja, az éhes „farkasok" körmeiket a húsunkba vájva szétmarcangoltak bennünket. (A vadonban élő farkasok tiszták, becsülettel élők, elnézésüket kérem a hasonlat miatt.) Lenin elvtárs a  „rabló" jelzővel látta el azt a békét. 

Közép-Európa gazdag, nekem a legszebb országából egy sérülékeny, az igazát jól-rosszul kereső nemzet lettünk. Nem csoda, hogy a Bécsi döntések egy újabb világháborúba sodortak bennünket. Irány a nagy Szovjetunió! 

És mi lett a vége? Jóval 300 000 feletti a frontokon elesett, a hadifogságban elhunyt katonák és munkaszolgálatosok száma. Félszáz ezernél is több a harci cselekmények következtében meghalt civil lakosok száma. A nyugatról érkező repülők a súlyos terheiktől még akkor is megszabadultak, amikor annak hadászati jelentősége már nem volt. Hogy gyerekek, édesanyák, vétlen emberek halnak meg, a döntést hozókat nem érdekelte. Mindezek mellett részesei és sajnos kiszolgálói lettünk a magyarországi zsidóság és romák holokausztjának. „Egészben elégő áldozat". Ez ennek az idegen szónak a jelentése. Megcsonkított hazánkban élő kettőszáz ezer ember meggyilkolásáról van szó.

Radnóti Miklós minden bizonnyal találkozhatott a leselkedő halállal, amikor ezeket a sorokat leírta: „ Der springt noch auf.- hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen. 

 

A politikai és katonai válság nyílt fegyveres konfliktussá nőtte ki magát. Oroszország fegyveres betörést hajtott végre Ukrajna területe ellen 2022. február 24-én. Hitler katonáit egykor közösen kergették hazáig, most pedig egymás ellen vívnak életet és értéket nem kímélő harcot. 

 

Amikor a második világháború győztes katonái haza értek, a pályaudvaron Veronika hiába várta Boriszt. Az önként bevonult szerelme egy megsérült bajtársát mentette, amikor a halálát okozó golyó a testébe fúródott. A lány kitartóan állt a sínek mellett egészen addig, amíg egy frontról érkező katona bizonyossá nem tette azt egy a zsebéből  elővett fényképpel. Borisz meghalt! Veronika nagy csokor virággal várja az állomáson az újonnan érkezőket és mosolyogva osztogatja szálanként katonáknak, várakozó embereknek egyaránt. A film 1957-ben készült „Letyat zsuravli" címmel és hamar vetítették azt a mozijainkban. Befejező képein láthattuk, hogy Moszkva fölött szállnak a darvak.

 

Veronika (Tatjana Szamoljova) és Borisz (Alekszej Batalov) szerelmének rövid története megríkatta a padsorokban ülőket, akik néma csendben hagyták el a vetítés helyiségét.

A film megihlette Romhányi Józsefet és Behár Györgyöt. 1964-ben megszületett a szöveg és hozzá a zene is. Ugyanazt címet kapta, amit a film. Kiss Márta tolmácsolásában gyorsan megismerhettük és válhatott sokunk kedves dallamává. Nagy kár, hogy a film,  a dal nem találkozott egy térben és időben.

Talán fel kellene újítani és bele illeszteni.Eobbanóanyagok helyett az igen pontosan irányítható drónok szárnyaira tenni a szovjet filmet és vele együtt a magyar dalt. Vágyálom mindez, tudom, csak játszom ennek gondolatával. A háború nélküli világot akkor hát a „Lehetetlen bakancslista" sorai közé illesztem.