Határozatlan idejű ?

Életvitelem szerint nincs igazán szükségem a személyi igazolványra, mégis zavart az, hogy lejárt passzust hordozok a tárcámban.  A vírusos helyzet enyhítésekor gyorsan szerét is ejtettem annak, hogy az illetékes hivatalnál megjelenjek és a hiányt pótoljam. Nagy fiam már rendezte is, hogy egy csinos hölgy két sorszámot adjon a kezembe. Kettőt, mert a kedvező parkoláshoz szükséges papírom az utolsó heteit rúgta.

Leülök és várok a szabályoknak megfelelően, maszkkal az arcomon. A csendet egy kislány tünteti el, futkorászik és kacérkodva mond ellent édesanyjának. Nem sokáig koptattam a széket, a kijelzőn  megjelent az egyik sorszámom. Leülök a jelzett ablak elé, az ügyintéző mindkét cetlit átveszi tőlem, mondván, hogy ezt is, azt is ő készíti el. Átadom a Parkolási Igazolványom megújításához szükségesnek vélt papírjaimat, azokat hosszasan tanulmányozza. Orvosszakértő, bíró, kormányhivatal dokumentumai ezek, igazolandó, hogy a visszalévő éveimben visszafordíthatatlanul mozgássérült vagyok. Valakit felhív, talán a hivatkozandó dokumentumról beszélnek.

Ezután fényképet készített rólam. Bejövetelemkor megfésülködtem, talán a maszk fel-és levétele nem kuszálta össze a rendesen fehéredő frizurámat. A cserélendőkön elég furcsa képet vágok, úgy nézek ki, mint aki tart valami keserűtől, rossztól. Nosza, akkor most mosolyogj, szóltam gondolatban magamhoz. És sikerült, egész jó, meg vagyok magammal elégedve! Nem lehet homokból várat építeni, mégis derűs arccal tekintek a jövőbe.

Elkészült a parkolási igazolványom. Érvényességi ideje nem korlátozott, használhatom a mellkasomban lévő kütyü utolsó dobbanásáig. Milyen jó is lenne, ha ezt a kedvezményt gyakran igénybe is vehetném. Kimozdulnék, csavargóként járnám kis hazám kies tájait?

A személyi helyett egy igazolást kapok helyettesítésképpen. Az igazit majd hozza a postás. Rövid idő múlva meg is teszi. Csakhogy ez nem végleges. 2080. január 1-én lejár, újat kell csináltatnom...

Elkezdtem számolgatni. 132-éves leszek, amikor ismét meg kell látogatnom Valériát -ha ő teljesít éppen szolgálatot- a hivatalban, új igazolvány megszerzése céljából. Vajon hogy fogok kinézni? Lehet-e még rólam azonosításra alkalmas fényképet készíteni? Mi minden fog velem történni az elkövetkezendő hatvan év alatt? Csokornyi kérdés bújik elő belőlem. Miért nem lehetett most véglegesen a zsebembe tenni ezt a személyit, mint az előzőt? Ha jogszabály írja elő, azt miért nem igazítják az élethez? Másra már nem is vagyok kíváncsi. Megkísérlem a nevem mellé tűzött távoli dátumot feladatként kezelni. Hat évtized, nem is olyan sok az, nem is olyan távoli. Magammal csak megegyezek valahogy, ám a körülöttem élőkkel szemben mégis csak feltételt támasztok az elképzelésemmel kapcsolatban. Aki ismer engem és szeret, annak megtiltom, hogy előttem ördögökkel vagy angyalokkal találkozzon. Kínlódja végig, vagy sok-sok örömmel tarkítsa a hosszú időt velem együtt. Ellenkező esetben engedje meg nekem, hogy halkan, csendben, soron kívül lelépjek a még érvényes személyi igazolványommal együtt. Ennek módját még nem ismerem kristálytisztán. Feltételezem, hogy egy szál rózsa leszakítása után fényre lépek az árnyékból, még bepillantok a házikóba, a gyerekek birodalmába, majd hirtelen eltűnök a szivárvány hídja mögött.

2080. január 1-én pedig akinek ha mégis eszébe jutok, vagy nagy véletlenségből ezeket a sorokat olvassa, nyugodtan tegye fel a "Hogy vagy?" kérdést. Már most tudok válaszolni rá:

   -Köszönöm szépen, régóta csendesen, jól vagyok. Csak ne kellene már megint az érvényességi idejét éppen ma elveszítő igazolványom miatt a hivatalba becsoszognom!

                                                                                                                                                           

Tudatos rendetlenség

Magyarországi bankjegykiadó automatából havonta 150.000 Ft összeghatárig díj és költség felszámítása nélkül vehetek fel pénzt a bankszámlámról. A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény ezen módosítása 2019. március 01-én lépett hatályba. Az én OTP bankom ezt a változást hirdetményében tette közzé az internet hullámain. Tájékoztatója arról szól, hogy mint számlatulajdonos, nekem bármely fiókban, vagy OTP direkt internetes szolgáltatáson keresztül nyilatkozatot kell tennem, mely bankszámláim esetében áll fenn a törvény által adott kedvezmény. Mi tagadás, nem jellemző, hogy a törvényeket, vagy bankok hirdetményeit lázasan kutatnám a neten. Levélben se kaptam erről tájékoztatást a pénzügyi szolgáltatómtól.

A 2009.évi LXXXV. törvény 2014 év decemberében a készpénzfizetés díjmentességét megszüntette. Később kedvezményeket adott a vakoknak és gyengénlátóknak. Újabb két év telik el és 2018. szeptember 1-től a mozgáskorlátozottak, valamint a gondnokság alatt állók örülhetnek a törődéssel.

A százötvenezer forint felvételének díja és költsége havonta cirka 2000 Ft. Van ez az összeg akkora, hogy fontossá tegye landolásának helyét. Nem véletlen a törvényalkotók gyakori visszatérése e kényes területre. Nekem csak egy számlám van, arra utalják a nyugdíjamat, amely a megélhetésemet szolgálja. Miért is kell akkor nekem nyilatkoznom, jól tudja ezt a bankom is. A fióknál, ahol előfordulok, nem írták ki nagy betűkkel ezt a változást, de az ügyintézők se súgták a fülembe. Erre utaló cetli az automatáknál nem keltette fel a figyelmemet a tennivalómra. Nem felejtik viszont soha el a tájékoztatást a legszebb, legjobb, legkedvezőbb hitelfelvételi lehetőségekről.

Mivel a segítő szándékkal megalkotott törvény végrehajtása forintokat emel ki a bankok zsebéből, érthető-de el nem fogadható-a bankok hozzáállása. Havonta vizsgálja nyilvántartása alapján az ingyenes pénzfelvétel jogosságát, ám a kisujját sem mozdítja tisztes tájékoztatásra. A későn ébredők talán még ma sem tudnak a kedvezményekről és a bankok buja extraprofitját növelik. Ez a jelző talán már nem is táncol pengeélen, mert van egy törvény és nincs végrehajtva az alkotó akarata. Pedig azt illene megvizsgálni, ellenőrizni, szükség szerint intézkedni!

Ha majd egyszer én alkothatnám a szabályokat, akkor a bankokat nagyon egyszerűen csak arra kötelezném, hogy havonta 150-ezer Ft. felvételéig tessék az ügyfeleket ingyen kiszolgálni. Még le is ellenőriztetném, elég sokan koptatnák irodáimban az asztalokat. Igaz, épp a napokban jelentette ki egy a sok államtitkár közül, hogy a kormány figyelemmel kíséri az elfogadott törvények utóéletét. Ez úgy lehet igaz, ahogy nekem lennének irodáim. Azután  nem felejteném el a sokakat érintő változtatásokat megjelentetni a ajtóban, rádióban, TV-ben. Felületes tudásom, vagy inkább a csend miatt 2018. szeptember 1-től sokáig hozzájárultam ahhoz, hogy a bankárok osztalékkal tömhessék zsebeiket. Több is veszett Mohácson" szól a mondás, de Mátyás király után kialakult "rendetlenségért" nem engem terhel a felelősség.

Maszk, kézzel varrt, hímzés nélküli

Kaptam egy tizenhat oldalas kiadványt Magyarország Kormányától, vagy a Magyar Államkincstártól. Vagy mindkettőtől, ám ez nem derül ki, mert egy felelős kiadó ugyebár nem feltétlenül a feladó.

A gondosan, környezetünket szennyező műanyag fólia csomagolásra ragasztott cetlin a nevem nem egyezik meg a személyi igazolványomban szereplővel. Egyik keresztnevem lemaradt, pedig a hivatalok minden ügyintézéskor kényesen ragaszkodnak hozzá. Lakcímem megőrizte a függetlenségétől megfosztott falucska nevét, most átkeresztelték. Lemaradt a faluból a lu és helyére egy i betűt biggyesztettek. Utcanevünk nem volt, csak házszámunk. Nem írták le helyesen, jól van, tudom, nem minden számítógép bírja a / jelet. Talán két éve már annak, hogy jogszabályi előírás miatt a kiválasztott "völgy" szócskát kaptuk meg a számaink elé. Ez a változás nem jutott el a fecnit ragasztókhoz, lehet, hogy a nyilvántartások rossz dobozához nyúltak? Ez a rendetlenség azért nem sokáig bosszantott. Elfelejtette velem ismerősöm híre, miszerint ő tíz éve eladott ingatlanában vehette volna át a küldeményt. A posta oda kézbesítette és az évtizede bejelentett lakóhelyén nem olvashatta miniszterelnökünk sorait.

Kibontottam. NYUGDÍJAS-TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY- olvastam a cím alatt. Elmosolyodtam, ilyen öreg lenne? Pedig még a nyomda kellemetlen, friss szagát érzem rajta. Tájékoztató nyugdíjasoknak, ez sokkal egyszerűbb. Ezek után láttam meg a JóKor címet, ami arra az elhatározásra késztetett, hogy az egészet ne vegyem komolyan. A ká betű kicsivel irandó, ha pedig külön választom teljesen más értelmet kap a szó. A "Jókor" cím akkor fogadható el, ha ezzel a küldő időben megakadályozná, hogy ne kapjunk hajba egymással mi magyarok. A Jó kor cím utalhat arra, hogy jó korban élünk, vagy mi nyugdíjasok a jó korunkat éljük. Ezek részben igazak is lehetnének, ennek ellenére a kiválasztott cím ilyen külalakkal -elnézést a szóhasználatért- egy marhaság.

Trokán Péterrel majd egyidősek vagyunk, megnéztem a szimpatikus színészt, azután megfejtettem a keresztrejtvényt. Sean Connery gondolata természetesen igazságot rejt magában. Léteznek sokan, akik koruk előre haladtával egyre bölcsebbek lesznek. De vannak éretlen emberek, akik öreg korukra se válnak élvezhető, leszakítható gyümölccsé.

Adatkezelési tájékoztatót még a szemem fénykorában elolvastam, hát az maga a demokrácia. A betűk nagysága most nem inspirált arra, hogy nagyítót vegyek a kezembe. Adataimat nem küldöm a kabinetirodára, anélkül is hangos a világunk a kormányzati intézkedésektől.

Ezek után olvastam el a köszöntőt. Ebből megtudtam azt, hogy a kormány a miniszterelnöké, amelynek tagjai vele együtt nem járnak a piacokra bevásárolni. Pedig ott találkozhatnának -egyre kevesebb számban- azokkal a nyugdíjasokkal, akik aprópénzüket számlálva reménykednek abban, hogy telik majd vacsorára is, egy kevéskére, néhány falatnyira. Mert fogynak rendesen a magukra hagyottak! Nem, nem a vírus viszi el őket, hanem az éhség, a kilakoltatás, a fájdalmas szeretethiány.

Végig futottam a címeken. Némelyek nem keltették fel az érdeklődésemet. A maradékkal naprakész vagyok, róluk zeng a függetlennek kikiáltott, még mindig járatott napi sajtóm. Fogtam hát a JóKort és a szelektív gyűjtőre várakozó hulladékok közé tettem. Kár volt fillérek milliárdjait elfecsérelni, jobban örültem volna, ha arcmaszkot kapok védekezésre. Na nem olyat, mint fontosokon látok, csak egyszerűt, kézzel varrottat, hímzés nélkül. Az talán még a számat is befogta volna!

 

Játék és muzsika

Egyik kedves ismerősöm oldalát gyakrabban meglátogatom a facebookon, annak nekem is tetsző tartalma miatt. Azokra az igazán szép képekre gondolok, amelyek akár szöveg nélkül is élményt jelentenek a nézelődő számára.

Csendben ülök a számítógép előtt, amikor meglátom Marika egy-egy jól kiválasztott és mások örömét is szolgáló képét. És egy csapásra eltűnik a csend, megszólal bennem a zene.

Számtalan dallam ismerője vagyok, Czigány György tíz perces játék és muzsikája jócskán segített ebben. Amikor csak tehettem, a kisorsolt játékossal együtt törtem a fejem a helyes megoldásokon. De régen is volt ez, amikor minden nap haza jöhettem a munkahelyemről és együtt ebédelhettem a szüleimmel. Talán éppen a forró levesek kanalazása közben megszerzett ismereteknek köszönhető, hogy hamar párosítok a látottakkal egy oda illőnek vélt muzsikát. Megkeresem, meghallgatom és hozzászólásként már oda is biggyesztem. A lehetőségem óriási, a teljes zeneirodalom. Gyerekdaloktól az operákig, slágerektől a legfényesebb szimfóniákig. Fejemben a leltár felöleli Caruso lemezre rögzített tenorjától a sok-sok híresség hangját, a "csak" hangszerek fantasztikus dallamait. Figyelek arra, hogy ismétlésekbe lehetőleg ne essek, bár az sem rontaná el a játékot. Mert ez egy játék, amit egy másik gép előtt ülve a gimnazista osztálytársam elfogadott.

Lucio Dalla dalba foglalta Enrico életét és számtalan kép juttathatja eszembe a szívbe facsaróan egymáshoz illesztett hangokat. Ha nem is éppen Sorrento, csak egy öböl, "ahol a tenger ragyog és fúj a szél...,halászok lámpái tükröződnek vissza fehéren a vízen..., annyira szeretlek téged..., egy könnycseppet hullajtó szép szempár tekint rád." Sok-sok fénykép beszélhet ezekről és mindegyik megszólaltathatja az idő múlását nem ismerő Lara Fabian kedves hangját. Ezért is választottam a blogos bejegyzésemhez, a színek mindegyikét életének palettájára felhordó Nagy Carusot.

Hogy végül egy képhez melyik zenét társítom, csak az én dolgom. A döntésem okát én mindig megtalálom magamban. Van néhány zenemű, amit nem mertem még semmihez hasonlítani, annak hatalmassága miatt. Játszótársam még nem kifogásolta a dalok illesztését, pedig nyugodtan megtehetné. Tehát játszunk tovább az éter hullámain, jól megnézzük a képeket és közben átadjuk magunkat egy mindig más birodalomnak, amit éppen akkor épít fel bennünk tizenkét hang sokszínű -lelkünket felkavaró, vagy éppen megnyugtató- együttműködése. 

 

Görbüljön a bot!

Hat évtizednyi távolságból visszaemlékezni a gyerekkori gondtalan nyarakra, jóleső érzés. Egész napjainkat tölthettük el a falut innen is, meg onnan is határoló vízfolyások, árkok, csatornák partjain. Hal mindegyikben volt, éhes bendőnk megtöltésére alkalmas. A magunk készítette felszerelésekkel és eszközökkel mindig sikerült kivetni szárazra egy vacsorányit. Nagyobb fajtából a 20-30 dekás már óriásinak számított.

Nem tudtam meg soha, hogy milyen érzés botvégre kapni egy méretes pontyot. Gyorsan kiröppentem a suttyó világomból és olyan felnőtté váltam, aki nem tartott soha pecát a kezében. Nem hiányoltam, nem is kerestem az időm múlatásának ezt a nagyszerű formáját.

Egy kapitális méretű hal kifogása sokaknak megadatott már, de többen vannak azok a horgászok, akiknek ez a vágya még nem teljesült. Emlékeimre hivatkozva én azt gondolom, hogy a csónakban, vagy a parton ülve mindig az ottlét a fontos. Maga a pecázás, annak eredményétől függetlenül. A feszült várakozás, elképzelt küzdelem egy jókora hallal. És amíg ez a szerencse nem köszön rá az emberre, addig vele van mindig hű társa, a remény.

A hozzáértő szakemberek azt mondják, hogy az amur az óvatosabb, félénkebb halak közé tartozik. Ezt a fajtát nem is olyan rég, Kínából telepítették folyó-és álló vizeinkbe. Nyáron fogható leginkább ez a nagyra növő növényevő. Mérete gyakran készteti kamera előtti dicsekvésre a szerencsés horgászt. 

Így járt május végén kedves barátom, egykori iskolás pajtásom. Nem tudom, hogy napijegyet váltott-e a horgászboltban, vagy a Kisbódító kocsmában? Többször is kiruccan Ő, minden bizonnyal bérlettel jár a Priszna-tóra. Nem is eredménytelenek ezek a kirándulásai. Az általa készített halléből nemrég én is fogyaszthattam. Igazán remek volt, élvezettel kanalaztam!

A kapás határozott volt, bevágott. Rövid tíz perces, erőlködés nélküli fárasztás után a tó nagyra nőtt lakója a szák börtönébe került. Az itteni vad erőfeszítései már nem nyithatták ki a szabadságának kapuit. Dél-Bácska természetvédelmi területén a Kígyós-főcsatorna talán a kelleténél megint több iszapot hordott volna a tóba, ami ezt az óriás halat elkábította? Vagy a tavaszi fáradtság miatt maradt el egy igazi harc? Mindegy, a végeredmény a fontos! A zsákmány kapitális, 20 kg-os amur. Óriási darab még akkor is, ha az országos rekord a dupláját éppen meghaladó.

   -De mit is csináljak én ezzel a nagy mennyiségű, elkészítéséhez sok-sok adalékot és fűszert igénylő hússal? -tette fel magának a kérdést.

Felkereste a szomszédban botjának görbülésére váró pecást, a fényképfelvételt vele elkészíttette majd a nagy termetű amurt a kezeibe nyomta.  

Ilyen sikerre vár minden horgász! Hát erről nem beszélgettünk érettségiző korunkban. De biztosan történtek velünk életünk során kapitális, legalább nekünk nagy dolgok. És mert hozzád 70 év felett érkezett ez a nagy fogás, azért ne zárjuk ki, hogy rátalálunk még nagy csodákra. Te ott Madarasnál akár a tóparton egy rég elfelejtett népnek, a szarmatáknak kincseire. Nincs igazam?                                                                                                                                                    

 

A szeretet kovásza

A koronavírus sok mindent kiforgathat belőlünk. Én most olyan cselekedetekről tennék említést, amelyek külön-külön is jó szót érdemelnek.

Az emberek maszkot viselnek szájuk és orruk elé helyezve, megelőzik ezzel a vírusos fertőzésüket, vagy annak terjesztését. Az eszköz hiánya miatt több ismerősöm is nekilátott otthon a varrásnak. Kész terméküket ellenszolgáltatás nélkül adják tovább másoknak. Feleségem a családunkat ellátta szorgos munkájával biztosította nekünk azt, hogy az előírt helyeken "jól" nézzünk ki. Sok idős ember kap pénzének megcsappanása nélkül segítséget fiatalabbaktól a napi bevásárláshoz. Mi is így jártunk. Én magam hónapok óta nem láttam a máskor rendszeresen meglátogatott hús-zöldséges-vegyesboltot, postát, patikát. Esténként a város különböző területein ablakok nyílnak és a kihajoló emberek tapsukkal köszönik meg az egészségügy dolgozóinak a vírus leküzdéséért kifejtett, fáradtságos munkájukat.

Ennek a koronás parazitának rosszában az a jó, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyszerű embereket. Jobban érezheti magát a segítő és a megsegített is. Ez az állapot kicsit még a szíveket is melegítheti. Ezt a bizsergető érzést adja és továbbítja az is, amiről hadd szóljak kicsit hosszabban.

Március közepén egy sor olyan intézkedés történt országunkban, amelyek valamilyen módon korlátok közé szorítottak bennünket. A mozgás-gyülekezés tilalma az otthonaikba  "száműzte" a szabadon "csavargókat". A szokatlan, szoros együttlétet talán még az iskolák hazavezénylése is megnehezítette. A feszültség oldásának egyik lehetséges eleme a zene. Jól tudhatta ezt valaki és hozzá is látott, hogy a muzsika hangjait a falak közé szorított emberek füléig eljuttassa.

Attila nemrég zárta le két évtizedes szakaszát az életének. Tapasztalatai jók és rosszak. Igyekezett teljesíteni, jó munkatárs lenni. A mindennapos harcaiba belefáradt, új életet kezdett. Megcsinálta saját kis kézműves pékségét, előléptetve ezzel magát életének alkalmazottjává.

A zene már régi barátja. A gitár és az énekszó sajátja. Talán tudja is, hogy ezek az ő barátai. Olyanok, akik segítenek az élet akadályait leküzdeni, akik biztatnak akkor is, ha a padlóról kell felállni. Gazdag ember ő, ilyen fegyverek birtokában. (Ez utóbbi néhány mondatot loptam!)

Mi sem egyszerűbb ennél, mint ebből a gazdagságból most mindenki másnak adni . Vélekedett így és március 22-én el is kezdte. "Karantén Kanapékoncert Papp Attillával" nevet adott annak a zenés sorozatnak, amelyet május 17-ig láthattunk és hallhattunk vasárnap délutánonként a facebook hullámain. Ül a kanapén, peng a gitár, száll a dal. Feláll, fogja a mikrofont és a kísérő zenére énekel. Jártam az úton, kezdi és folytatja rockkal. Kék kendővel a nyakában zengi: Hajrá Bányász! Szállj, szállj sólyom szárnyán és egy sor retró dal, mindez aranyos úttörő egyenruhában. Legrand Cherbourgi esernyőkje becsukódhatott, andalító dallamait Hearből a Jöjj el napfény harsogása válthatta fel. Kell, hogy várj mellett nem feledkezett meg az Édesanyák Napjáról sem, hallgathattuk a Mamy blue-t Hubert Giraud szerzeményét. Máté Pétert se hagyta ki, amikor a barátság fontosságáról énekelt. Ember légy fiam, Te Majd kézen fogsz és haza vezetsz, Neked írom a dalt, szebbnél szebbek. Ezek mellé egy Louis Armstrong által híressé tett dal -Milyen szép a világ- igazán hab a tortán. Elvis Presleytől  sokszor hallott Only you, Mi van még, Cotugno dala a Lasciate mi cantare. Csak a csend búcsúztatja el az örökké vidám, táncos lábú Marcit.

Ez a felsorolás természetesen nem teljes. Ennyit azért írtam le, hogy a hiányzók kicsit idegeskedjenek, miről is maradtak le. Igaz, pótolható dologról van szó. Az oldalamon én magam is megosztottam Attila előadásait. A spontán összekötő szövege még a sokat segítő kedves feleséget, Viktóriát is bemutatja. Ismerőseim közül a kanapékoncertnek Európa más országaiból is, sőt a tengeren túlról is örülhettek. Merő kíváncsiságból néztem utána, hányan is tekintették meg nálam március 22. és május 17. között Attila ajándékait és hallgatták dalait. Magam is meglepődtem az összeadás végén. Mai nappal (május 18.) ez a szám elérte és meghaladta a 15 000-et.

Kedve Attila! Ennyi sok-sok ember nevében is megköszönöm, hogy a hagyományos koncertek kényszerű szünete alatt ilyen ajándékot találtál ki és adtál a zenét kedvelő embereknek. Köszönet a másképpen segítőknek is jár! Ne felejtsék, hogy a vírus után is hálás szemmel köszöni meg a bice-bóca öreg, ha segítik a bevásárló kosarát cipelni.

A zene nem ismer határokat! Én ezzel tökéletesen egyetértek. Bármilyen hangszer is ennek a hirdetője, a hozzá adott emberi hang értéket növelő. Két hónapon keresztül Attila úgy dagasztotta és sütötte pékségében a dalokat, hogy azokat minden forint nélkül tette le az asztalunkra. Kovásznak a szeretetet használta, így hát mégis csak gazdagodott. Dalai lazák lettek, különleges ízzel és aromával.

Már csak ezért is érdemes!

Amikor eszembe jut olyan épkézláb gondolat, amiről írni is érdemes lehet, egy mondatban rögzítem. A blogom feldolgozatlan tartalomjegyzékét néha áttekintem, bővítek, szűkítek, selejtezek, kifejtek és közreadok. Lakásunk érdekes és változatos színfoltja a hűtőszekrény. No nem csak azért, mert változatosan színes fogyasztandó ételek tárhelye. Ajtóinak díszítése az, amivel magára vonja a figyelmünket. Húsvét után jött az Anyák Napja és az ajándékok sokasága arra késztette az ünnepeltet, hogy átrendezzen és a gyermeki alkotásokat új keretbe foglalja. Én pedig elérkezettnek láttam az időt arra, hogy eldicsekedjek a gyerekek alkotásaival.

                                                                                                                       Puszi Mama, Papa. Kuponfüzet, Mamának és Papának festett kövek. Boldog Anyák Napját! A rajzok mindegyike egy nagy ajándék a színes ceruzát kezében tartó unokától. Láthatóan gondosan készítettek.

"Itt vagytok ti, itt vagyok én és a nyíl a földgömb közepén Magyarország szívére mutat.

Ezen a szép napon
Teli van a szívem dallal,
Kipirul az arcom,
Mint rózsás nyári hajnal.
Édes Nagymamácskám,
Hozzád repes boldog lelkem,
Ölellek, csókollak,
Ölelj, csókolj te is engem!

A kicsi cédulák érkeznek csak úgy, sima hétköznapokon is. Ezek a szeretet átvételi elismervényei. Rajzok és írások, azok kombinációi, az adományozó kedve és kora szerint.   A mi hat unokánk munkái ezek: Liza, Janka, Kata, Levente, Emese, Eszter szívecskéikből eredőek.  

Csupa szín és csupa szív az egész ajtó! És akkor még nem is szóltam az alsón az ékes szavú házi áldásról, legalább egy mondata erejéig:

Legyen áldást hozó kezed,

Azoknak, kik érte nyúlnak.

A teraszon is van egy ilyen gyöngyszemekkel feldíszített szekrény. Ha jól körülnézek, a lakásban mindenütt ránk köszönnek a gyerekek, ha itt vannak, ha nem. A szívünket, lelkünket bizsergető, melengető érzések origója ezek mindegyike. Lehet ez akár egy jól megfogalmazott köszöntés, akár egy fecnire megörökített rajzocska. Bármelyikért érdemes nagyszülőnek lenni! Szegény gyerekként nőttem fel, nem válogathattam mamák és papák között. Most tudom csak igazán, milyen érték is lehetek. Jó lesz odafigyelnem!                                                                                                                                    

A televízió

A Magyar Televízió első ízben közvetítette a nyári olimpiai játékokat 1960-ban, Rómából. Otthon nem volt akkor még készülékünk, de én mégis láthattam az eseményeket. A szomszédos rendőr klubba leülhettem a sarokba helyezett székre és nagy csodálkozással lehettem szemtanúja a világ sportjának. Ma is előttem van a "fekete gazella", Wilma Rudolph sprintje és Valeriy Brumel magasugrása. Az egykor lebénult kislány aranya és a tizennyolc éves srác sikere -azonos magassággal ezüst érem-  óriási élményt adott nekem, az általános iskola 5. osztályát befejező kisdiáknak.

Nemsokára nekünk is lett tévénk, ami elé úgy ültünk le, mintha moziban lennénk. Olyan figyelemmel és fegyelemmel. Az egyetlen csatornán nem is volt olyan néznivaló, amit mi gyerekek ne láthattunk volna. Éjszakába nyúló adás nélkül, hétfői szünnappal üzemelt a csatorna. Majd jött a kettes, lehetett válogatni. Jócskán volt ismereteket terjesztő tanítás, akaratlanul is okosodtunk. Nem kellett attól tartanunk, hogy túlzottan sokat időzünk a képernyő előtt, mert volt egyéb elfoglaltságunk éppen elég.

A televízió készülékek és a műsor sugárzások fejlődése mára azt eredményezte, hogy a nap 24 órájában, száznyi csatornán keresztül figyelhetjük, mi történik a világban. Ha az elavultabb darabokat nem dobáljuk ki, mára akár az illemhelyiséget is díszíthetné a tévé. Meg kellett tanulnunk helyesen kiválasztani azt a műsort, amelyik szórakoztat, laza kikapcsolódást eredményez. Az sem baj, ha közben a szépre és a jóra nevel bennünket. Ment is ez így egy rövid ideig, azután nagy hirtelen minden ellaposodott. Elvétve találok a csatornákban egy üde zöld foltot, amelyik székre ragasztja le a fenekemet. Az akciós filmek világa elszomorít. A pozitív hős is embertelen, erőszakos magatartással nyerheti meg a csatáit. A sorozatok negyvenedik, kétszázadik része azért sem érdekel, mert a bevezető elsőt és másodikat sem vagyok hajlandó megnézni. Van azért kivétel is. Mosogatás közben szívesen hallgatom például a sokadszorra műsorra tűzött Doc Martin  sorozatot. Lelkiismeretes gyógyító munkájáért nagyra becsülöm az embertársaival közös szót nagyon nehezen megtaláló orvost. Hajdan a szavakat szépen,  artikulálva  tanulhattunk meg anyanyelvünkön kiejteni, de ennek rég vége már. Most hemzsegnek a tőlünk idegen kifejezések, amelyeknek magyar változatai szótárunkban feszengve várják, hogy őket használatba vegyük.

Azért van még dolog, amire jó ez a szolgáltatás. Ha egyedül vagy, bekapcsolhatod és anélkül, hogy néznéd, vagy hallgatnád, talán nem érzed olyannyira a magányt. Jóllehet, ezzel becsaphatod önmagad. Segít az esti elalvásban is. A Grace klinika negyed órája elég ahhoz, hogy álomba merüljek. Az első óra végén mindig felébredek és lekapcsolok, mert nem érdekel a napi penzum második fele. Szerencsére gyorsan és akadály nélkül lépek vissza az álmok birodalmába. Reggel aztán elégedetten ébredhetek fel, merthogy az este egy órányi reklámtól mentettem meg magam.

A számítógép módot ad mindarra, amire a televízió hivatott. Sokkal nagyobb a válogatás lehetősége is. Néhány hét alatt talán el is felejteném a római olimpia csodáját adó készüléket.  Az okos telefonok még rásegítenek az egyre igényesebb kivitelű, mégis háttérbe szoruló "Kékes" utódoknak.

Örülök annak, ha a szülő korlátozza gyermekének ezen eszközök használatára szánható idejét és helyette beszélget vele, vagy egy könyvet nyom a kezébe. Ennek lehet csak olyan vége, hogy igazán társas felnőtt válik belőle. Olyan ember, aki játékokat ad a gyermeke kezébe, aki megtanítja önállóan is leemelgetni polcokról a könyveket. És közben eszébe se jut bekapcsolni a fényére olyan nagyon áhítozó televíziót.  

Szerdából vasárnap

A kiadós vacsora után beszélgettünk egymással, borozgattunk. Ilyenkor szóba kerül sok minden, leginkább az ünnepelthez kötődő események és emlékek. A nyugdíjas bajtárs búcsúztatója nálunk mindig ünnepi köntöst kerített magának. Igyekeztünk megadni a módját a tényleges szolgálatból távozónak. Helyünk is volt, kedvünk is kerekedett a "rendezvény" megsegítésére.

Nem volt ez másképpen az elköszönő Pista esetében sem. A dalosabb kedvű tűzoltók hamar rágyújtottak a nótákra. Egyik követte a másikat, vérmérséklettől függően csendesen, vagy éppen ércesebben, zengőn. Ezt befolyásolta az éppen kiválasztott dal tartalma de inkább a poharakból eltüntetett itóka mennyisége. Nem zavartunk senkit, gyakorló pályánk az épülettel együtt tökéletes helyszíne volt az ilyen kicsapongásunknak.

Kint a frissítő szabad levegőn hallgatjuk a benti zsongást, amikor a legfrissebb nyugdíjasunk oda lép mellém és megkérdezi:

   -Főnök, ismered azt a dalt, hogy Te vagy nékem az az asszony?

   -Énekeld el, melyik az?

   -Hát én nem tudom elénekelni, de az Asszonynak úgy szeretném, ha elhúznád! -nézett kérdőn rám. Ilyenkor nálam van a száraz fa és ha látom, hogy jót teszek vele, dobozából kicsomagolom és a nótázókat kísérve hegedülök. Ám most hiába, a kért műdalt senki nem frissítette fel a fejemben, a szöveget sem ismertem. Kiderült az, hogy ez Marika kedvenc nótája. Kár, hogy akkor este ez nem tudott felcsendülni.

17-évvel később, Pista 70. születésnapján eszembe jutott a hiányzó dal. Már rég utána néztem, szövegét meg is tanultam, a dallama első hallásra a fejemben megmaradt. Vajon elég ünnepélyes ez a kerek alkalom arra, hogy az Asszony végre meg is hallja? Sose tudom meg, ha nem látogatom meg őket! Így hát fogtam magam és rájuk nyitottam a kiskaput. A kertben munkálkodtak. Nem engedtem őket sehova, leültek a kispadra.

   -Én megtanultam. És Te tudod már? -kérdeztem. Nem válaszolt, csendben maradt.

Marikának elmondtam, hogy akkor, ott régen miért nem hangzott el. Kértem, hogy fogadja szeretettel, mintha élete párja énekelné. Most, itt, hetven évesen.

Csak néztem őket, ahogyan megilletődötten rám, majd egymásra tekintenek.

"Te vagy az a fénylő csillag...Olyan asszony vagy te nékem, amilyet én meg sem érdemeltem." A dalocska befejező sora nem szakította meg a csendjüket. Szép tavaszi nap volt, április 15. szerda. Belenéztem a szemükbe és a vasárnapot, a fénylő csillagot, láttam meg bennük.

                                                                                                                                                            

"s mindenkit sok szerep vár"

Ahogyan az lenni szokott, elő-előkerül egy régen nem látott, elfelejtett fénykép valamelyik sublót fiókjából. Legutóbb egy csoportkép a Sásd Színjátszó Kör egyik előadásának szereplőiről. Jókai Mór elbeszélését, "A debreceni lunátikus"-t mutatták be Duci néni rendezésében. A fényképen szereplő "színészeket" ismerem. Földijeim ők, ha velük nem is vagyok egykorú. Melyikük kit alakított, nem tudom, de ígérem, hogy elolvasás után beazonosítom őket. Teszem ezt csak azért, hogy megismerjem Lajos bátyám színpadi alakját.

A tetőre éjszaka kimászó lunátikusról folyt a vita a nagypiacon. Jókai szerint: "Szerencsére, ha voltak pártok a debreceni piacon, de az intelligencia mindig többségben volt és mindig győzött. Engedte a demokráciát harsogni kedve szerint s aztán nyugodt majesztással leszavazta."

Ez a mondata évszázadnyi idő után elgondolkoztatott. Vannak dolgok, amik nem változnak meg soha? Vagy mégis? Mintha eltűnt volna a pártok feltételezett méltósága is.

Tovább keresgetve a fiókban, előkerül még egy fotó néhány esztendővel fiatalabbakkal.Surányi mester kapta lencsevégre őket, ahogy óvatosan beleharsogják fiatalságukat a világba. Műsorrendjük többek között A hét napjai, Tavasztündér, Csipkerózsika, Az egri csillagok.  A csoport tagjainak többsége csak egy-két évvel idősebb nálam, de jó most így visszaemlékezni rájuk! Egy másik darabban a sepregető leányka -Marika nővérem- kéri a fiút, Szabó Ödit: " Lőrinc, édes Lőrinc,". A sóhajok között, csendesen kérő mondatát én ma is be tudom fejezni: "vígy el engem innen!" Minden bizonnyal többször is elhangozhatott ez otthon. Ili testvérem Csipkerózsikát alakította.  A szerepet betanító pedagógus mérsékletre intő szavai ellenére olyan hangosan csattanó csókot kapott királyfitól,  Pistától a színpadon, ami kicsalta a közönség külön tapsát. Pedig a fiú ekkor már komolyan udvarolhatott az Ildikónak?

Ha hiszitek, ha nem, azokon a deszkákon ott fenn  magam is szerepeltem. Nem az éneklés versenyére gondolok, hanem egy versikére, amit mi bemutattunk -ha tetszik- a színjátszó kör gyermekeként. Még az is lehetséges, hogy ez az előbbiekkel azonos  esztendőben történt meg.

Gyulai Pál Éji látogatás c. versét mondtuk- és játszottuk el. A versszakocska, amit én rebegtem el, ma is megható emlékként idézi fel bennem az egész költeményt.

                                                  Édes anyám, gyújts világot!
                                                  Nem tudom én, jaj, mit látok!

Az álmos, árva gyerekek fényt kérnek és elveszített szeretetet. És ahogy álomba sírják magukat, mindent meg is kapnak. Nem tudom, ki volt az a felnőtt, aki felügyelt bennünket, eszembe nem jut, ki volt a két testvérkém. Miért jár akkor mégis a fejemben bő hat évtized után a mi hármunk édesanyja, Vicze Klári?

A kultúrház színpadjára fiatal felnőttek és minden iskolás kort képviselő ifjak és gyerekek tették fel a lábukat. Majd ott a magasban megmutatták a közönségnek, mire is képesek. Az előadások sikere azt eredményezte, hogy a környező falvakban is örülhettek a sásdiak játékának.
Ennyi sok év távlatából látni ezeket az arcokat egy nagyszerű, felemelő dolog. Erzsi nővérem a fényképen kérdőn mosolygó, homlokát rakoncátlan hajtincse díszíti. A szebbnél-szebb arcokat nevekkel is ellátta, én pedig hadd dicsekedjek velük:

Felső sor: Schelb Márta, Bodó Laci, Szilvási Ildikó, Haász Magdi, Papp Mari, Gyimesi Zoli, Várszegi  Jutka, Wéber Gyuszi, Garai Mara, Künsztler Éva, Horváth Piri
2. sor: Kovács Mari (Csuri), Deli Hajnalka, Tóth Margit
3. sor: Hernádi Pityu, Tekker Laci, Józsa Tamás, Gyimesi Vili, Herke Laci, Pádár Anti, Simon Zoli, Illés Sanyi, Valter Laci, Molnár Laci
4. sor: Halász Erzsi, Bükkösdi Vali, Benedek Ili, Szalai Gizi, Haász Imi
Csuri és Hajnalka között kukucskáló buksi, Miklósi Jenőné, -e darab betanításában közreműködő-Eta néni kislánya. 

Duci néni lehetett a fő mozgató erő, de a Bodó család elköltözött. Az oktatással, a gyermekek iskolai-napközis nevelésével, osztályfőnöki feladatokkal kapcsolatos elképzeléseit írásba foglalta, de ez nem segíthetett abban, hogy Sásdon ujjá-születhessen a színjátszók köre. Rövid ideig az irodalom és a versek megszerettetésével -az Ifjúsági Klubba járó fiatalok körében, irodalmi színpad keretében- foglalkozott még velünk a fiatal magyar tanár Eördögh Endre. Neki köszönhető, hogy Béla bátyám Bogdán Antival együtt a Tarrósi kis kocsmában szavaltak az ott élő emberek őszinte örömére. Antal öcsém osztályfőnöke volt, mindig szeretettel említi az irodalom tanítóját. Mielőtt ez az ember átvehette volna Duci néni örökét, ellopta őt tőlünk Baja főiskolája és egyházmegyéje.

Mi történhetett? Sásd Színjátszó Köre miért volt ilyen tiszavirág életű? Kizárt dolognak tartom, hogy a hosszú évtizedek alatt ne lépte volna át az iskola ajtajának küszöbét olyan pedagógus, aki feléleszthette volna Csipkerózsikát mély álmából. Aki a gyerekek életét színesebbé tehette volna azzal, hogy őket visszaterelgeti a színpad deszkáira. Vagy az oktatás gépezete nem engedte, nem tette lehetővé az újrakezdést? Nem akarnám ezt elhinni, elfogadni.  A valóság azonban mégis csak az, hogy az iskolások közül néhányan el-el mondanak egy verset évzáró ünnepeken, talán még felcsendül egy-egy dal is. De a kultúrházból kocsma lett és a színpad megfásultan, üresen ásítozik.
 
Egy közösségben játszani fegyelmezett keretek között, sok mindenre megtanít bennünket. Játékra, fegyelemre, egymás tiszteletére és szeretetére. Észre sem vesszük és rendes ember válik belőlünk. Olyan, aki a sorsának eseményeit a maga és mások megelégedésére tudja alakítani. Shakespeare mondja Szabó Lőrinc fordításában: Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép és lelép:s mindenkit sok szerep vár.