Pitypang

   

 Mielőtt a virágok tarka sokasága magára ölthette volna  ruháját, Isten egy angyalt küldött hozzájuk.

- Milyenek akartok lenni, hogyan akartok kinézni? -kérdezte az akkor még szürke növénykéket.

- Én kék, mint a tiszta ég, én piros, én hófehér! - sorolta mindegyik a maga színes óhaját.

Csupán a kis pitypang nem tudta eldönteni, mit is akar. Látta a napot, sárga és gyönyörű akart lenni. Amikor este felnézett a holdra, az ő kerek, áttetsző fehérségét kívánta. Az éjszakai csillagok ragyogó szépségét már alig merte elmondani az angyalkának.

A döntés a Teremtőre maradt, aki minden vágyát teljesítette. Így lett a virága sárga, majd fehér és mint a csillagok, szóródik szerte szét, ha megbillenti a tréfás szellő.

 

Ez a legenda régtől ismert és ma már azt is tudjuk erről az irtandó gazként is kezelt növénykéről, hogy segít az egészségünket megvédeni, betegségünkből kigyógyulni. Bárki is adta a nevét az iskolának,  nagyon eltalálta: Pitypang Tánciskola.

Lapozgatok az Iskola facebook oldalán. Szebbnél szebb fényképeket látok kicsikről és nagyokról egyaránt. Megismerhetem azokból a tánc lényegét, az öröm forrását. Észre kell vennem az oda vezető út nehézségeit is. A lélek és test fáradtságát, amelyek fölötti győzelem biztos forrása lesz az arcok mosolyának. 

 

A nyolcadik általánost követő nyáron tánciskolába járhattunk. Balogh tanár úr az aktuális zene ritmusára forgolódott és közöttünk járva, hozzánk szólva igazgatta mozgásunkat. Felhívta figyelmünket még a tánc közben illendő magatartásra is. Koszorúcskán mutathattuk be a frissen szerzett tudásunkat, eljárhattuk a tanult társastáncokat. A záróbál befejező dallamára köszönhettünk el egymástól.   

 

A Pitypang Tánciskola persze sokkal többet ad annál, mint amit mi kaptunk annak idején egy bő hónap alatt. Ez természetes, ám lelkünkben az mégis megőrizte fontosságát. Az őszirózsafélék családjába tartozó gyermekláncfű -pongyola pitypang, cserbóka, csorbóka, tejesgaz, kákics- már a nevében is hordozza sokszínűségét. Kicsi óvodás kortól felnőttekig mindenki beülhet a sulijának padjaiba. Nem is gondolnak rá, de mintegy tűszúrással fecskendeznék beléjük a táncművészet iránti érdeklődést. A szívük így már pezsdített vért pumpál minden porcikájukba és a tánc csalogató kerítései igen gyorsan rabul ejti őket.

Elkezdődik a tanulás. Játék ez, vagy fárasztóan komoly munka? Mindkettő és a közöttük lévő arányt a tanároknak úgy kell felépíteni, hogy a napi órák végén a diákok -kortól függetlenül- fáradtan, egymás szavába vágva, fecsegve vonuljanak az öltözőbe és mosolyogva lépjenek ki az iskola kapuján. 

Repülnek a hónapok és az évek. Minden diák szabadon próbálgathatja lengetni szárnyait. A fel-felemelkedőt az iskola továbbképzésben részesíti, felsőfokú művészeti intézménybe való felvételét segíti, nem titkoltan azzal  a szándékkal, hogy megtanuljanak repülni.

 

A Pitypang Iskola interneten látható képeiről -teljesség igénye nélkül- leírható főnevek: szépség, munka, mozgás, figyelem, fáradság, fegyelem,  emlék, tánc, erő, egészség, érzés, öröm, siker, barátság, mosoly, szabadság... Egy kis odafigyeléssel mindegyiket látom a soraim elején, ahol a négy hófehér angyal már pihenő szárnyakkal hajol meg a tapsoló közönsége előtt.

Valamennyi főnév külön fejezetet érdemelne. Az iskola tanárainak odaadó munkája is. De biztosan ismeri a felsoroltakat a Pitypang Művészeti Alapítvány is, mert a benne munkálkodók A-tól Z-ig ott vannak az iskola életében, a zavartalan munka feltételeinek megteremtésében. 

 

Két unokám cseperedett fel és vált felnőtté az iskola falai között. Mindig nagy örömmel beszéltek a táncról, fellépéseikről. Frissen tanult balettos mozdulatokat nevetés közben mutattak be a szűk keresztmetszetű előszobánkban.                                                                                                        Egyikük elé nemrég mikrofont tartottak. Mi tartja ott az iskolában?      -kérdezték tőle. A táncok és a Jóbarátok.- volt a válasza.