Változások

 

A falu „kultúrháza" sok mindennek adott otthont. A közös gondolkodás megvalósításának, a település élete tervezésének a helyszíne volt. Könyvtár, ifjúsági klub, filmvetítések, neves vendégek fogadása, szüreti-szilveszteri bálok, sakk-és ultipartik, idősek napja és más események. Kis kocsmaként is működött a felnőttek számára, de itt bújhattak egymás mellé nyiladozó szerelmek is.

Fél évszázada látom az előnytelen változást. Egy generáció elköszönt, sokan elköltöztek, az újonnan érkezők lassan tanulják meg sajátjuknak érezni ezt a mesés környezetbe illő, a Mecsek északi lankáin nyújtózkodó falucskát, amelynek életéről nem először rendezem sorokba -megörökítendő szándékkal- gondolataimat.

 

A bányák már haldokoltak, mégis kaptunk egy -a környezetünkbe nem illő- panel óriásokból épített városrészt. Hogy mellette ma ipari létesítmények nyújtózkodnak, már nem is annyira éles az ellentmondás. A börtön építését a családi házaink szomszédságában csak az önkormányzatunk akarta igazából. Megvalósulását nem mi tettük lehetetlenné a tüntetéseinkkel, azok nem igazán érdekelték a döntést hozókat. Vagy talán egy kicsit mégis? Jól emlékszem a városháza libbenő,emeleti függönyeire, azok mögül a ki-kileső arcokra. Talán nem kerülhettünk volna ilyen helyzetbe, ha sikerrel zárul a korábbi népszavazási kísérletünk és visszanyerjük Mecsekfalu függetlenségét. Ma is meggyőződésem, hogy az érvénytelen szavazatok irreálisan magas száma az ellenérdekű fél által irányított tevékenység eredménye volt. Az önkormányzat tarthatott attól, hogy a hozzá csatolt falvak sorra keresni fogják szabadságukat, ahogy azt Mánfa község meg is találta.                                                                                

A falu végén az erdőt kerítés köríti, akadályozva a pölöskei tó felé tartó gyalogösvényen a sétát. A Sikondára vezető földes kocsi utat -amelyet már száz évek óta használtak- kérdezés nélkül zárták le. Nem törődtek azzal se, hogy a faluból kivezető úton elhelyezett -többször is felújított- keresztet zárták el a hívő emberek elől. Tették mindezt komolytalan, nem létező térképekre hivatkozva.

Napelemparkot telepítettek a falu népének egykor munkát és kenyeret adó szántóföldre. Annak kivitelezése az utakat és vízelvezetőket, valamint a természet megszokott rendjét sértette. A sebek némelyike ma is gyógyulatlan.

Kötelező, kérdezés nélküli központi rendelkezéseknek eleget téve utcaneveket adtak és vettek el. Mi kaptunk, pedig nem is kértünk. A két megadott utcanév közül az egyiket -a központi kényszert elfogadva- kézfelnyújtással hitelesítettük mi kevesen, akik akkor helyet foglaltunk a székeken. Az eredeti állapot megtartására nem adtak lehetőséget, így aztán évekig is tartó feladatokat kaptunk a dokumentumaink cseréjétől, kapcsolataink új címünknek megfelelő rendezéséig. Mellesleg jegyzem meg, hogy a napokban kapott levelemen a régi címem szerepelt, mégis megkaptam.

Kultúrházunk évek óta nem használható. Felújítása pénzügyi nehézségek miatt igen lassan, akadozva, hosszú hónapos szünetekkel tarkítva halad. 

Istentiszteletek nincsenek, a templom az alapjaiban roggyant meg. A felújítása úgy látom kérdéses. A kevés misébe járó ember otthon kulcsolja imára a kezét, vagy buszra száll egy prédikáció meghallgatásáért. A harangok azért még hirdetik az igét. 

 

Azért látom azokat a törekvéseket is, amelyek erősíthetik közösségünk együvé tartozását. Külön örömöt okoz az, amikor a programok szereplői a gyerekek.                                                                                    A falu végén a körforgalom szigetét szorgos kezek tették idén is érdekessé és színessé. Karácsonyra megszületett ott a kis Jézus, akit féltve vigyáz Mária a napkeleti bölcsek társaságában.

 

Nem maradt el most sem karácsony ünnepének a köszöntése. Az Atya rövid mondatai után általános iskolás gyerekek színjátékának örülhettünk, ami természetesen a szeretetnek az emberek életében betöltött fontos szerepéről mesélt.

Csak én maradtam ki. Pedig készültem, ahogy azt tettem az elmúlt évek karácsonyai előtt is.  Nem kértek, hogy beszéljek. Így jártam, nem baj, megkíméltek. Azért én oda gurultam és örültem, hogy láttam őket.