2019. április 29., hétfő

"Leejti kétfelé fehér szárnyát"

   -Fáradtnak látszol, vigyázz magadra! -írtam ezt karácsony előtt egy kedves ismerősömnek.
   -Igen, megfáradtam... küzdelmes de gyönyörű életem volt és a továbbiakban a sorstól mindent elfogadok. -válaszolta.
Régi ismerősök vagyunk, joggal nyugtalanított ez a mondata. Figyeltem hát az oldalát, ám azon továbbra is a vidám, cserfes, igaz embert láttam. Véleményt nyilvánít, kritizál, főz és zenél, ahogyan azt tenni szokta. Aztán mégis aggodalomra okot adó változásokat vettem észre. Nem is gondoltam rá, de ma már tudom, hogy facebookon nagyon ügyesen és tervezetten elbúcsúzott a barátaitól.

Megjelenik egy fotó, amelyen fia társaságában mosolyog ránk. Mindketten kopaszok a másik felvételen is, de ott a tarságukat kendő és sapka takarja, igaz, ügyetlenül. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy mindez a kemoterápia eredménye.
   -Rátok gondolok -mondja és egy ablakpárkányról lelógó virágerdőt ad nekünk ajándékba. Tetézi ezt Jules Breton gyönyörű nőket ábrázoló festményeivel, amelyekhez csak annyit fűz: Szépség
Másnap este két, öt évvel ezelőtti képet oszt meg velünk az oldaláról.
   -Estére ajánlom...jó melegen...láthatunk egy falusi fürdőszobát, nagy káddal.Majd a "Gyönyörűséges kertjeim"-mel kápráztatott el bennünket.
   -Olyan bájos festmények  -és lapozgathatunk William Bromley csodálatos, sok-sok gyermeket ábrázoló festményei között.
A következő napon egy cica a kandalló fényt árasztó tüze előtt az alábbi megjegyzésével:
   -Őrzöm álmotokat...én itt maradok...
21.45-órakor megköszöni a Nessun dormát, amit korábban én küldtem el neki Sarah Brightman előadásában és a nap végén Chris Reat hallgattatja velünk. A Seabird dalt szebbnél szebb képek kísérik, amelyeken a szárnyaló albatroszok mutatkoztak be. A dalszövegből leginkább az csendül ki, hogy semmitől nem kell félni, a madár elrepül ugyan, mégis itt marad velünk örökre.
A negyedik napon:
   -Mit szeretnék én? Én... -és újra egy régebbi kép, azon egy díszes konyha, közepén gazdagon megterített asztal. Majd a lánchíd, a régi, imádott utazásait felelevenítő. És ha már Budapesten vagyunk, egy kattintással odább  már Kiss Manyi és Latabár Árpád utazik a 46-os sárga villamoson. Újra egy kis főzés, a mai napra paprikás csirke, pirított tarhonya, csilicsalamádéval.

A negyedik nap végén egyszerű mintákkal díszített, bezárt függönyt látunk csak, keserű felirattal.
Isten Veletek, Drágáim...

Parancsnokomnak szólított egy-egy beszélgetéskor mosolyogva, tisztességgel. Mondhatnám azt, hogy most fegyelmi fenyítést kellene kiszabnom az engedély nélküli eltávozása miatt, tudom, jót nevetne rajta. Repülj hát szabadon szárnyalva, akár egy viharmadár! Emlékeim között én megőrizlek.


2019. április 26., péntek

Kérem a következőt!

Egy aprócska csomócskát kotortak le a hangszalagomról Budapest egyik jól felszerelt kórházában. Negyvenöt éve már, hogy ismeretlen emberek visszaadták hangom erejét és tisztaságát. A műtét után fülhallgatóval a fejemen, valamennyi betegágynál elhelyezett rádiók egyikén a zene hullámain eveztem, amikor az orvos meglátogatott. Rövid suttogásaim után beleegyezett, hogy hazautazzak. Elvégre otthon is biztosítható számomra a laza kaja és a csend nyugalma. Többé nem találkoztam a Központi Katonai Kórház szimpatikus orvosával.

Ismerek egy dokit, gyermekkori földim. A sok motorhibás ember bőségesen ellátja munkával, mégis, amikor elérkezik a megígért idő, személyesen nyit ajtót, hangosan előre köszön és tessékeli be a soron következőt. Előfordul, amikor kivételesen sürgős eset miatt késik. Ezt a várakozó betegek elfogadják, megértik. Ő mégis mindenki előtt elnézést kér és szólítja máris a legelsőt.

A sietve érkező mentőorvos látja, hogy a segítségére szoruló asszony éppen egy lavórnyi, bizonytalan színű, vérrel szennyezett vizet próbál kitenni botladozva az előszobába. Köszönés és kérdezés nélkül ráförmed a vékonyka, megfáradt édesanyára, meggyanúsítva azzal, hogy terhességének korai megszakítását, szándékos beavatkozásával ő maga idézte elő. További erőszakos magatartását egy a vállára helyezett kéz és gazdájának kimondott szavai szakították félbe és szüntették meg.
   -Jöjjön kedves kolléga, ezt nézze meg! - szólt a körzeti orvos és a fehér-köpenyes embert a szomszédos szoba félig nyitott ajtajához vezette. A belépőt kettő- és tizenöt év közötti, kilenc gyermek megszeppent arca fogadta. Hőkölt, megfordult és bocsánatot kért.

Az otthonban minden ágynak van gazdája. Itt az időseket, elesetteket, gyógyíthatatlan betegeket vigyázzák pénzügyi ellenszolgáltatás fejében. Jól látható, szinte kézzel tapintható az a szeretet, amellyel a ház lakóit ápolják. A közösen használt társalgóba egyszerre berobog egy nagy darab nőszemély. Megáll egy idős hölgy mellett, aki a hozzátartozóját rendszeresen látogatja. Ő az intézmény vezetője, aki egyre hangosabban, emberi mivoltjából kivetkőzve mondja a magáét. A vele szemben lévő asszony zavartan áll, nem érti az illetlen viselkedés miértjét. A közelben megálló fiatal, mindig kedves ápolónő arcának vonásai megdermednek, mosolya megfagy, figyel és hallgat. Jól láthatóan restelkedik, más miatt szégyelli magát. A durván viselkedő ember itt nem az orvos, nem is a személyzet, "csak" főnök, aki rossz példát mutat beosztottjainak, aki durván és engedély nélkül gázol bele mások lelki világába.

A megfogalmazott események régiek és újak. Időpontjuknak nincs is igazán jelentősége, mert a pozitív és negatív példák minden időben jelen voltak és vannak.  Sok-sok ember igyekszik tudása legjavát adva őrködni az egészségünk felett. Mégis ezernyi a panasz. Mi okozza a gondokat?
   -Harminc éve a hátsó padsorba ültették az egészségügyet mondván, hogy a területén minden rendben van, elég okos, veszi az akadályokat anélkül is, hogy különösképpen foglalkoznánk vele.
   -A nemtörődömség eredménye a gyógyító munka feltételeinek folyamatos romlása lett. Szükséges rekonstrukciók elmaradtak, az épületek mindenükkel együtt leamortizálódtak. Szinte komolytalannak tűnik,mégis fontos, hogy már az alapvető higiéniás feltételeket is a hozzátartozó biztosítja a betege számára.
  -Kialakult és a teljes megvalósulás előtt áll egy -csak pénzes emberek számára biztosított- magánorvosi praxis, ahol nincs eszköz-és emberhiány, nem ismert a várakozási idő. Ezek a helyek felszippantják, vagy végsőkig leterhelik az állami egészségügyben dolgozókat.
  -A kormányok megfeledkeztek a bérek tisztességes emeléséről. Egy pályakezdő rezidens nőgyógyász 140-ezer forintját nevetséges kísérlet összehasonlítani a posta vezérének 5,6 milliójával, csak tényként írom le ezt a 2016-os adatot. Orvosok és ápolók indultak nyugat felé. Az ott vállalt és jól fizető hétvégi ügyeleteket legtöbbjük állandó ottlétre váltotta át.

  -A létszámhiány miatt akadozik az alapellátás, még a sürgős eseteknél is jelentősen megnőttek a várakozási idők. A gyógyító intézményekben szolgálatot teljesítők túlterheltek és feszültek. Bérezésük ma is elégtelen. Sok milliárd forintot költünk más országok eü. fejlesztésére a választó állampolgárok megkérdezése nélkül. Itthon pedig eladósodnak a kórházak és majd lehetetlenné válnak a gyógyításhoz szükséges eszközök beszerzései is.
Arról igazán nem készül statisztika, hogy mennyi ember gyógyulása marad el, hányan veszítik el az életüket a leírt anomáliák miatt. Talán jobb is így! Nehezen megoldható feladat hárulna az igazságszolgáltatásra, hogy kiválassza a sok, felelősséget másra hárító közül a bűnösöket.

Az egyre elégtelenebb körülmények között szolgálatot teljesítő egészségügyi katonák túlnyomó többsége mégis becsülettel tesz eleget vállalt, esküjével is megerősített kötelezettségének. A kevéske durva modorú, lelkekbe gázoló fehér-köpenyes helyett most én kérek elnézést. Minden bizonnyal valahonnan hozták magukkal a rájuk rakódott gorombaságukat. Környezetükből, otthonról, iskolákból.
A friss hírek közé tartozik, hogy az ágazattól korábban elvett pénzeket pótolni fogják, országszerte fejlesztik a kórházakat és rendelőket, béremelést indítottak az orvosoknak és ápolóknak. A nővérek fizetése két és félszeresére fog emelkedni 2022-évre a 2016 év előttihez viszonyítva. Dicséretes törekvés ez, valahol mégis szégyenteljes. A már ma több millió forintot havonta zsebre tevő állami alkalmazottak lesütik majd egyszer a szemüket, vagy továbbra is természetesnek tartják, hogy ember és ember között ekkora szakadék legyen? Lesz majd egyszer olyan kormányunk, amelyik fel meri vállalni, hogy tisztességgel rendet teremt ezen a területen is?  

Mert akkor majd bizton reménykedhetünk.  Az egészségügy a többiekkel együtt befejezi a rostokolást és a meglevő, súlyos gondok ellenére nem is lesz már olyan elkeserítő a helyzetünk. Azt viszont a jövőben sem várhatjuk el, hogy gyors szárnyain repüljön hozzánk a segítség Bubó doktor személyében és gondozzon bennünket a tekintélyt parancsoló szerelmetes Ursulája.
Csak azt, hogy kicsit a beteg bőrünk alá bújva szeressenek és ápoljanak minket az arra elhivatottak.

2019. április 25., csütörtök

A veréb is madár

A kert csendjét megszakítom, bekapcsolom a rádiót. Ülök a hintaágyon, lóbálom a lábamat. Az áprilisi napsugár melegebben tűz a szokottnál, a szőlő aprócska levélkéi között bujkálva zavartalanul fűti a mellkasomat. Erzsinek most szót fogadok, nem adok térzenét, a halk hullámokon utazva elmélkedek. Nem a világot megváltó gondolatok járnak a fejemben, sőt! Úgy is mondhatnám, hogy üres fejemmel a fátyolfelhők közé nézve elbambulok. Darázs zümmög mellettem, figyelem, hogy mit csinál. Ezek a csibészek képesek a legapróbb helyekre is beköltözni és azzal jókora meglepetéseket okozni.
A háztető cserepeinek legalsó sora néhány helyen lehetővé teszi, hogy fedezékébe madarak költözhessenek. Ideális lakás ez egy veréb családjának. Idén se hagytak cserben, a csatorna sarkánál fészket építettek. Egyre ritkábban látom a fajtáját, házi-veréb pár most a  kedves vendégem.
Elnézem és megcsodálom őket. A fiókák már kikeltek, a szülők munkáját figyelve már nagyobbacskák lehetnek. Hosszú órákon keresztül, fáradhatatlannak tűnve hordják az eleséget a tátogó csőröcskékbe. Nem tudom, hány kis csurit kell kiszolgálniuk, de ezt a szülői feladatot becsülettel teljesítik. Soha nem hagyják őrizetlenül a fészküket. Amíg egyikük elrepül élelemért, a másik a csatorna szélén áll és figyel. Majd helyet cserélnek. Kemény munka! Jó néhány fertály óra telhetett el amíg megláthattam, hogy mindketten állnak a vártán és szusszannak egyet. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy a cseperedő madárkák jóllaktak volna, bár a hangjukat nem hallottam. Ezen nem csodálkozom, hiszen a rádió is szól, a fészek is messze van és a hallásom se százas már.

Az ejtőzésnek vége, szedelőzködök és aztán mégis maradok. Kiértékelem ezt a másfél órányi időt. Semmit nem tettem, de semmit nem is mulasztottam el megtenni. Mégis gazdagabb lettem. Megerősödött bennem az állatvilágba vetett hitem és bizodalmam. Mert amit láttam, az a család, a kötelesség,a felelősség, a szeretet és a féltés volt.

A veréb is madár kifejezés nem állja meg a helyét, mert a veréb az egy a madarak közül. A jómadár, palimadár és ilyen hasonszőrű szavak pedig csak emberekre biggyeszthetők, azok nem a madarakat sértők.

2019. április 23., kedd

Hát akkor folytatom!

Ma éppen 10-éve annak, hogy az internet hullámain blogolok. Április 23-án mutattam be Rüszüt, az egyre bővülő weboldalam névadóját. Amikor Gábor fiam megteremtette nekem ezt a szabad felületet, talán nem is gondolt arra, hogy ilyen jóleső elfoglaltságot tesz bele a tarsolyomba.

Nagy lendülettel láttam hozzá, sokasodtak a bejegyzések. Az eredeti elképzelésem saját magam bemutatása volt. Hadd ismerhessenek meg gyermekeim, unokáim, és a többiek is. Ezzel talán a hiányérzetemet pótolom, mert én vagyok az, aki ma sokat kérdeznék szüleimtől, elköszönő barátoktól. Tévedtem és erre gyorsan rá is jöttem. Sokkal több ez annál, egyféle történelem az engem körbeölelő világról, legyen az oldalam akár kitalált vagy megtörtént események leírása. Amikor a soraim egyértelműen kötődnek valakihez, valamihez, akkor jövök én és hozzáadom a magam jó, rossz, vitatható, kétségbe is vonható véleményét. Igaz, ezzel az én saját történelmemet is megmásíthatom. Nem vagyok én egy dibdáb ember, bátorkodtam ezt felvállalni. Azt se mondhatjátok, hogy szószátyár vagyok. Ha esetenként mégis többet fecsegek, teszem azt a kifejezés kevésbé elmarasztalható jelentése szerint. Amikor egyértelműen beazonosítható és még közöttünk szorgoskodó emberről szólok, minden esetben egyfajta engedélyt kérek. Közülük többen is megköszönték az őket valamilyen formában bemutató írásomat  Volt aki emlékezetből elmondta nekem a vele kapcsolatos soraimat, annak kinyomtatott példányát féltve őrzött kincsként kezelte. Köszönhető volt ez a már temetőbe kikísért párjának, akit a sorok közé  még nagyon is élhető formájában beloptam. 
A bejegyzéseket képekkel színezem, azokat gyakran magam készítem. Kiválasztásukkor ügyelek arra, hogy szó ne érhesse a ház elejét. Ez idáig nem is bántott miattuk senki. Az író megjelölése nélkül közreadott verseket én vetettem papírra az érintetteknek és magamnak szánt ajándékként.
Ügyelek a helyesírásra, kerülöm az idegen kifejezéseket. Igyekszem mélységesen, tudásom mértéke szerint tiszteletben tartani édes anyanyelvünket.

Rendszeres olvasóimtól -néhány dicsérő szótól eltekintve- igazán nem kapok kritikát. Amikor egy-egy bejegyzést a tartalmi kötődése miatt más -az éter hullámain keringő- dokumentum mellé teszek, akkor már többen nyilvánítanak véleményt, általában a lelkemet simogatót. Bármilyen témával kapcsolatban fejtettem ki a gondolataimat, engem nem ért a bejegyzéseimmel kapcsolatban kimondott, vagy leírt csorba.
Volt, aki a pozitív kiemelésére hívta fel a figyelmemet. Való igaz, hogy gyakran borúlátó vagyok és ennek hangot is adok, de hamar megnyugtatom magam. Tündérszép unokáimról hírt adók közül akár egy is ellensúlyozza a borongósakat, láttatja a sugárzó napfényt.

Én úgy érzem, hogy a weboldalam hű képet fest rólam. Olyan ez a kép, amilyen. Jó és rossz, szép és csúnya, kinek érdekes, kinek unalmas. Bántok a soraim között és eligazítok, megbecsülök és őszintén kimondva szeretek.

Tisztelettel megköszönöm olvasóimnak, hogy lapozgatják írásaimat, hogy kritizálnak. Ígérem, hogy minden szavukat komolyan veszem. Ez ugyebár azt jelenti, hogy tíz év után se teszem le a tollat a kezemből. Folytatom annál is inkább, mert időközben többeknek is "Jenő Bá" lettem, a megbecsült öreg, akiről még csak fel sem tételezik szellemének hanyatlását. A hegedűt dalolni késztető vonót nem igazán tudja táncra bírni a karom, hát sok zene hallgatásával megkísérlem ellensúlyozni a hibát. Az így megszerzett élményt azután mondatokba szorítom és közreadom.

Mi bátorított fel leginkább a folytatásra? Elárulom! 
Néhány hete a facebookon dalocskát küldtem egy ismerősömnek, csak úgy, csupán kedvességből. Szoktam ilyen meglepetéseket okozni másoknak is. Az a szép asszony, aki most meghallgathatta a kedvencei közül kiválasztott küldeményemet a ruszu.blogspot.com-ot is olvasgatja.    
   -Köszönöm Jenő, örülök, hogy ismerlek!!! -válaszolta talán többek helyett is. És legyen ennek akármilyen kicsi esélye is, ez a mondat számomra feladatot meghatározó.

2019. április 13., szombat

Holdas éj

Ő a legnagyobb az anyabolygóhoz képest. Nem igazán kényeztet el bennünket, szuperholdként csak nagyon ritkán mutatja meg magát. Tavalyelőtt szemérmesen bújt a felhők mögé. Morogtam is vele éppen eleget, mert a következő közeli randevúnk időpontja számomra már meglehetősen bizonytalan.
Örökös útitársunk, a földünkkel együtt jó öreg Hold mindig is őszinte hozzánk. Alakját változtatja ugyan, telik és fogy, de jól kiszámíthatóan teszi ezt. Még fontosabb, tanulandó tulajdonsága az, hogy soha nem fordít hátat neked, bátran a szemedbe néz.

Földünk jó anyához méltón kötözi magához ölelő karjaival, hiszen húsából és véréből születhetett egy égitest becsapódásakor. Ezt a kapcsolatot valamennyi emberi kultúra nagyra becsülte és teszi ezt ma is a józanul gondolkodó. A római mitológia az Éjjeli Fény Istennőjének hívta, aki a nyitott szemekkel alvó, örökéletű szerelmesét látogatja meg naponta itt a földön. Sok neve közül nekem ez tetszik a leginkább.

Március harmadik dekádjában, éppen a tavasz első napján Luna istenasszony meglátogatott. Mintha pótolni akarta volna a legutóbbi felhő-takarta közelségét. Ragyogó tisztán és fényesen hirdette a természet örök megújhodását. Rövid időre pihenni állt meg a nyírfám ágain. Magával hozta a csendet, álmodozásra késztetett az élet szépségeiről.
Felszínén a Nyugalom-tengere mintha nagyobb lenne, talán sötétebb is. A megfáradt hold fészkelődött, a fa kérgét hófehérre megvilágította, hamar indulni készült. Közben panaszkodva mondta a magáét. Egyre feleslegesebbnek érzi a munkáját itt a Kárpát medencében. Segít a csillagoknak, jön és világítja a helyes utat, ám sokak a sötétben bujkálva elkerülik azt. És ez nem elég, magukkal rántva másokat is a helytelen útra késztetnek. Lassan eljön az az idő, amikor már nem találkozik emberekkel, mert akik még szeretik, holdas esti séta helyett félőn magukra zárják ajtóikat. Kölcsönbe kapott sugaraival már hiába is cirógat bárkit, sok már itt a hazugság, a gyűlölet és a közöny. Fogjanak  össze mosolygós, tiszta tekintetű, őszinte emberek! Tegyenek már végre valamit!

Távozóban hallottam még, hogy tovább zsörtölődik, nem is vette észre, hogy az ablakomból titkon lefényképeztem.

2019. április 6., szombat

Drága Napfény!

Csigalassúsággal ugyan, de elindult a központi égitestünk fáradhatatlanul és folyamatosan küldött ajándékának hasznosítása a határainkon belül is. Egyre szaporodnak a napenergiát átalakító háztetők és parkok. Rövid idővel ezelőtt nemkívánatosnak, szinte feleslegesnek illett titulálni a villamos áram előállítását a melengető sugarakból, sokkal inkább elvárták az atomenergia paksi bővítésének elfogadását. Igen, ebben a kérdésben a mi kormányunk az, aki úgy viselkedik, mint a nap. Egyszer kisüt, másszor elbújva hagyja, hogy eltakarják a felhők.

Sokat és ugyanakkor keveset tudok ezekről az energia forrásokról, villamos árammá történő átalakításukról. A maghasadás egy veszélyes folyamat. A felelőtlen emberiség többször is bebizonyította, hogy rakoncátlan gyermekként soha fel nem takarítható, egészségre ártalmas szemetet képes  szétszórni körülöttünk. A megvalósult katasztrófáknak önmagukban is elegendőnek kellene lenniük a más, biztonságos utak kereséséhez. Ám ez nem így működik, legalább Magyarországon nem. Nemzeti konzultációban felteszik a kérdést: Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány támogassa a gyermeküket nevelő nők munkavállalását? Micsoda kérdés ez? Lehet nemmel is válaszolni erre? Paks bővítésével kapcsolatban nem kaptam kérdést. De elfogadható tájékoztatást se, sőt inkább titkolódzást, érthetetlen titkosítást. A kormány nem volt kíváncsi a véleményemre, senkiére.  Meghozta a döntést nélkülem, nélkülünk. Pedig én még olyan pici dolgokra is rákérdeztem volna, mint a Duna alacsony vízállásának hatása, hőmérsékletének növekedése, várható környezeti károk meg ilyenek. Erről az egész Paksról most olyan nagy a csend. Vélhetően a közelgő választások miatt.

Nem tudom hány forintot kellene fordítani naperőművek építésére a villamos igényünk megnyugtató biztosításához? Nem ezt az utat kellene inkább járnunk? 
A Mecsek bányái bezártak, nem működik az ércdúsító sem, máig nincs megoldva a veszélyes hulladékok végleges tárolása. Csak én gondolok túlzott mértékű kiszolgáltatottságra Paks II. megépítése esetén? 

Központi égitestünk meg csak járkál itt és szórja sugarait. És soha nem felejt kinevetni engem, ha a villamos energiát szolgáltatóm számláját értetlenül olvasgatom.


2019. március 20., szerda

Megvalósított ötlet

Nyugdíjas tűzoltóparancsnok bajtársammal gyakran találkoztam. Én kerestem fel hétvégi kertjében, vagy ő látogatta meg egykori szolgálati helyét és jött be hozzánk a laktanyába. Igyekeztem neki szakmai jellegű elfoglaltságot adni, ami legtöbb esetben élménybeszámoló formájában valósult meg. Hadd érezze, hogy a megérdemelt pihenő éveiben is fontos ember maradt a számunkra. Egy-egy órát kapott a tanteremben, ahol elmondhatta szolgálata élményeit, az 1953-ban létrehozott állami tűzoltó egység érdekes és jelentős történéseit.

Egy napon rangos ötlettel rukkolt elő. A házsorokat egymástól elválasztó közutak mentén akkortájt fásítási munkákat végeztek. Javasolta, hogy vegyünk ebben részt, segítsük e nemes program megvalósítását. Komló építése és szépítése érdekében gyakran ténykedtek a tűzoltók, jó kedvvel tették azt. Nem volt ez másképpen a csemeték ültetésekor se. Felajánlásunkat a város vezetése örömmel fogadta és gyorsan biztosította a bevállalt munka feltételeit.

Így történt meg az év tavaszán, hogy a Mecsekjánosi felé vezető út mentén 56 darab kicsi fát ültettünk el. Állománytáblánk szerint ennyi embernek adhatott munkát a Berek utca 12. Ezután dagadó mellel mehettünk Kisbattyán felé a gyakorló pályánkra, mert utunk egy szakaszán sajátnak hitt fácskák kicsi, zöld koronája integetett felénk. Rendszeresen öntöztük is, nemcsak a mieinket, de a Körtvélyes és Sikonda aszfalt csíkjai mellé földbe rakottakat is.
Egyszer csak azt láttuk, hogy a városban több-helyütt is megfogyatkoztak ezek az aprócska oxigént termelők. Normális emberek számára érthetetlen okból sok-sok fácskát derékba törtek ismeretlen emberek. Vandál fiatalok lehettek, italozók, neveletlenek, végtelenül buták.

Bánatunkat elsírtam a sajtó hasábjain, a tűzoltóink pedig mérgüket enyhítendő, egész évben fákat szabadítottak meg a díszes, életüket megrövidíteni akaró, görcsösen kapaszkodó fagyöngyeiktől. Úgy gondolták, ez biztosan nem válik zabhegyezéssé, mint a tavaszi fáradságuk jókora darabja. Én a jogos felháborodásomban csendesen elültettem két diófa csemetét a senki földjére. Nem messze a híd után ma is élő egykori csemetéktől.
                                                                                                                                                  

2019. március 13., szerda

Emelt fő, merész tekintettel

Egyik nap memória-játékot játszottam az unokámmal. A feladat egyszerű. Párosítani kellett Európa országait a fővárosukkal. Két cetlit felfelé fordítva elolvasok úgy ,hogy azt mindketten lássuk és halljuk, majd azokat visszateszem a helyükre. Felváltva tesszük ezt, lassan előkerülnek a helyes párok és fogyni kezdenek a cédulák. A fővárosokat ismerjük, gyűlnek a megoldások itt is, ott is. Már elmenni készülődtek, nem számoltuk össze, szerintem az unokám nyert.
Mindig is szerettem a rejtvényeket, az ismereteket gyarapító kérdéseket. Kevéssel agyunk játékos tornája előtt belenéztem másik unokám munkafüzetébe. Reneszánsz, felvilágosodás, Stuart Mária és Erzsébet királynő kora. Nem volt időnk beszélgetni erről az óriási anyagról, talán jobb is! Fel kell készülnöm egy szép és egy kevésbé szép nő soha szót nem váltó kapcsolatából.

A keresztrejtvényekkel gyakran találkozok ma is. Édesanyám szoktatott erre a játékra. Ha nehéz volt a feladat, készakarva kitöltöttem minden rubrikát, lexikonokat, térképeket lapozgatva. Külön rejtvény-füzetet ritkán vásároltam, vagy kaptam gyermekemtől. Megelégszem a postás által kihordott termékekben találhatóakkal. Igaz, hogy ezek egyre gyakrabban nélkülözik a gondolkodásra, vagy a segítség igénybevételére késztetést. Elkapkodottan, magyartalanul, igénytelenül állítják össze és dobják piacra ezeket a fekete kockákkal tarkított megfejtendőket.

Életemben egy alkalommal én is készítettem egy rövidebbet. A kitalált fősor így szólt: Szabadság kell és fény, emelt fő, merész tekintettel! Nem emlékszem, hogy loptam volna valahonnan ezt a gondolatot. A Ludovika vastag falai nem engedték be a fényt, az iskola naponta fojtotta meg a szabadságot. Nem csoda hát, hogy a "mire van szükségem" kérdésre ezt a választ olvashatta a megfejtő. Elrejtettem benne óhajomnak okát és azzal összefüggő ígéretemet is. Kiolvasható még a rejtvény címzettje és megfejtője, méhében hordozott gyermekének tervezett neve is.
Az élet mást produkált, -"szellemvilágból úti-élettársamnak"- kisfiúval ajándékozott meg, akinek nevét nem a rejtvény, hanem édesanyja találta és adta.
A szabadság és a fény mindig is kísérő pajtásaim voltak, azok  ma is. Korlátai voltak ugyan és vannak most is, de igyekeztem átmászni azokon, vagy megkerülni őket. Így teszem a jövőben is. Olyat pedig ki látott, hogy mindig tűz a fény? A rakoncátlan felhőcskék néha eltakarják a napot. Az emelt fő, merész tekintettel sem hiányozhatott, ha ilyen keresztrejtvényt mertem készíteni és kedvesemnek a kezébe ceruzát adni annak megfejtéséhez.

2019. március 10., vasárnap

Balatonunk szabadsága


2010-évben önkormányzati képviselő kezdeményezi, hogy a nagyközség Balaton-parti  területéből kiharapjanak egy jókora darabot és ott vitorlások számára kikötőt építsenek. Feltehetően nem járt sikerrel, mert ugyanaz a személy -másodjára már polgármesterként- 2013-ban újra indította a beruházást gondolatát.

Érdekes lenne tallózni egy olyan kimutatásban, amely az elmúlt harminc esztendő tulajdonosváltozásait sorolná fel a Balaton partjának ingatlanaiban. Szabad-rablás kezdődött el a mi tengerpartunkon is 1989-ben. Kiknek a kezébe kerültek a nagy állami üdülők, a vállalatok, intézmények, társadalmi szervezetek pihenő centrumai, nyaralói. Fizettek-e egy fillért is valakik azért, hogy a parti házak záraiban ma szabadon forgathatják a kulcsokat? Kik azok, akik gátlástalanul rabolhatják a tópart védett természeti területeit,kiirtva a nádast, az erdőt?  Akik saját, mélybe nyúló stégeket építhetnek, magas kerítésekkel bekerítetten? Ilyen kérdésekre válaszokat készíteni egyetlen kormány sem ad megbízást, mert mindegyike bűnös. Valamennyi támogatta, megtenni segítette, szemérmesen szemet hunyt és ezt teszi ma is. Sokáig már nem tarthat ez a folyamat, mert ez a mi kis ékszerünk csupasszá válik és a lemeztelenített partján nem akad már hely arra, hogy parti fövenyére engedély nélkül tehetnénk be lábainkat.

Mégis rácsodálkoztak emberek és kérdezősködni kezdtek a faluban, beszélni a  vitorlás kikötőről. Időközben elindult az engedélyezés folyamata. Sikerült tisztába tenni a zaj és a levegő tisztaságával foglalkozó kérdéseket is úgy a létesítés, mint az üzemeltetés vonatkozásában. A lakókat azonban ez nem nyugtatta meg.
   -Mert a helység nevében szerepel, hogy ne legyen magasabb a helyi adó, nagy rá az igény. - mondott ilyeneket a lakóközösség által demokratikusan megválasztott polgármester.
  
A kikötő már ott van, azért nem kell még egy. A korábbi, akár nulla forintos adók magasra emelkedtek - ki tudja, mi okból- és annak talán semmi köze a tervezett létesítéshez. Vagy mégis?  A helyben lakók közül mindössze hárman mondták,-nem is nagy meggyőződéssel- hogy akár jó is lehetne. A polgármester egyrészt komolytalankodik, másrészt nagyokat füllent, amikor ilyen kijelentő mondatokat fogalmaz meg. Ideje lenne már felhagynia a kardoskodó válaszokkal. Még nagyobb baj az, hogy hiánycikk az őszintesége.
A projektet ellenzők tábora keresi az igazát, népszavazás kezdeményezését fontolgatja. A válasz, ezen eszköz alkalmazási szabályainak megváltoztatása. Gyorsan emelkedik az érvényes, a voksolást igénylő, ehhez az aláírásukat is adók minimális száma és érdekes módon, jelentős mértékben nő a helyben lakók száma is. Ez ugyebár egy tipikus válasz, a védekezésbe vonulásé. Nem szokásom az idegen kifejezések használata, mégis leírtam,  de most az emberek szívébe hatoló lövedékre gondoltam a projektet emlegetve

Észak-Balatonnak ez a kis gyöngyszeme a szezonban hemzseg az oda látogatóktól. Szép is ez, meg jó is ez az állandó forgatag, de őszre a pihenést várják a helyiek. Gond nélkül lehet közlekedni, nem kell a boltban tülekedni, a tóparti csendben az alkony szépségében tudnak gyönyörködni. Ez az, amit elveszíteni féltenek az emberek. Árbóc erdőre senki nem kíváncsi, szívesebben nézi a nádas szélén bujkáló vadkacsa párt és örül annak, hogy a foci pályát füstölgő parkoló helyett továbbra is jókora zöld övezi. 

Hosszú évek óta nem nyílott alkalom arra, hogy a beruházással más véleménnyel bíró emberek egy asztalhoz üljenek, jót vitatkozzanak és dűlőre jussanak. A közös nevező hiánya, az egy dolog, de az asztal hiánya  a demokrácia hiányát is jelentheti. Marad tehát a népszavazás. A szükséges aláírások összegyűjtésénél ügyelni kell az aláírások hitelességére, mert ilyenkor elszaporodni képesek az irányított aláírók. A listát egy pillanatig sem szabad ellenőrizetlenül más kezébe adni, egészen az eredményt meghatározó jegyzőkönyv aláírásáig. Ez az óvatosság nem nélkülözhető a népszavazáskor se. Érdekes lesz megtudni a hirtelenjében megnövekedett  lakosság miértjét is.
Az sem elhanyagolható kérdés, hogyan és miből tudja előteremteni az építés költségeit ez a "nagyközség"? Ki fogja majd a végén fizetni a révészt?

Itt minden sántít! A település vezetőinek kollektíváját azért választják meg, hogy megvalósítsa széles nyilvánosság előtt, demokratikus módon a helyi közös elképzeléseket. Közérdekről hat év óta szó se volt! Önkormányzáshoz való jogot pedig nem a képviselő, nem is a polgármester, hanem a választópolgárok kaptak. Ezek első mondataiban olvashatók a törvényben, talán a jegyző kicsit jobban odafigyelhetne erre, ott a Balaton északi-partján.

Civódások biztosan lesznek, nem az égig hallhatók, mégis legyenek óvatosak! Mert fentről mostanában furcsa jelzőket dobál le a szél. Talán a Felvidék dombjai és a jó öreg Bakony kiválogatják és nem engedik ide hullani a már kimondani is fájdalmas iszákos, ingyenélő, sötét, debil, hazaáruló szavakat. Akárhogyan is végződik a vitorlás kikötő ügye, a nyilvánosság kizárása és a demokratizmus hiánya ad elég okot arra, hogy jövőt mutató önkritika után soron kívül válasszanak az emberek maguknak egy új irányító csapatot. A régi pedig fogja a retyerutyáját és szégyenkezve kullogjon el.
Félmegoldás lehet ez csak, mert a Magyar Tenger rabságának láncai ha nem is szaporodnak tovább, egykori békéjét és szabadságát már vissza soha nem nyerheti.




2019. március 7., csütörtök

MK 21

A lemezjátszós világvevő rádiót hamar követte a televízió is. A Fekete Gazella 11 másodperces száguldozását még a szomszédnál csodálhattam meg, a többi olimpia már otthonomban ragasztott székbe, a készülék elé. Ha nem is hisszük, akkoriban ezek óriás dolgok voltak egy család életében. Hallgattuk a lemezeket és az évtizedekig folytatásos Szabó  családot. Azóta sem tudom, mi történhetett Icu nagy szerelmével, a hirtelen eltűnt Halász Ferivel.
Magnetofon nem volt a házban. Én mindig is szerettem volna vásárolni egyet, de nem futotta rá. Szüleim kicsi nyugdíját ilyen célra használni eszembe se juthatott, kellett az a zsírra és a kenyérre. És akkor megszületett az első kazettás magnó, amit hazánkban gyártottak, a BRG MK 21. Arra gondoltam, hogy ha törik, ha szakad, én venni fogok egyet, legyek akármilyen csóró-szegény gyerek. Csakhogy a 70-es évek elején az én havi illetményem ezt nem tette lehetővé. 1500 Ft. a fizetés, 2750 Ft a készülék. Az erős elhatározásom mégis eredményt hozott és igen rövid időn belül szólhatott a kazettás zene.

Negyven év is elszaladt, amikor Lajos bátyám selejtezésre váró papírjai közül a kezem ügyébe került egy 3000. Ft-os személyi kölcsön felvételét igazoló dokumentum. Én kértem pénzt az OTP-től, én törlesztettem minden fillérét és leginkább nekem okozott örömet a magnetofon használata.
Vigyáztam is rá, mint a szemem fényére. Csodák azért nincsenek. A drágán mért masina gyengécske volt a versenytárs nélküli hazai piacon. Néhány év telhetett csak el, megfáradt, csúsztatta a szalagokat, rekedtes hangján még megszólalt néhányszor, majd végleg elhallgatott.
Soha több alkalommal nem vásároltam, nem is birtokoltam magnót. Fogalmam sincs, hogy mikor és hol váltam meg tőle. Érdekes, egy percig se hiányzott, pedig teljesített ez a műszaki cikk olyan szolgálatot, amiért akár vitrinben is lehetne a helye.

Az anyakönyvvezető tudomásul vette, hogy a házasságkötéskor nem Mendelssohn Nászindulóját szeretném hallani a Szentivánéji álomból, hanem Schuberttől Ellen dalát. Elképzelésemre rácsodálkozott. Elmondta viszont, hogy ennek technikai kivitelezése az én feladatom lesz. Így történhetett meg az, hogy amikor Erzsivel a násznép előtt elhaladtunk, a lemezjátszóról lemásolt Schubert Ave Maria dallamai csendültek fel Gyurkovics Mária árnyalat-gazdag koloratúrszopránja tolmácsolásában. Akkor ott a falak között első ízben adtak össze házasulandó párt ezzel a kísérő zenével, talán ezért is volt olyan nagy a csend? Vagy csak én éreztem a megilletődöttségemben olyan szokatlanul mélynek és ünnepélyesnek?

Jobban is illett a templom orgona muzsikája folytatásához a kazettás magnetofonom szolgáltatta Schubert dal. Úgy emlékszem, hogy ezt az apró változtatást én találtam ki, a menyasszonyom csak bólintott rá.  Már akkor tudhatta, hogy a mi közös életünkben a legtöbbször úgyis az fog megtörténni, amit és ahogyan asszonyként Ő akar?