Egy aprócska csomócskát kotortak le a hangszalagomról Budapest egyik jól felszerelt kórházában. Negyvenöt éve már, hogy ismeretlen emberek visszaadták hangom erejét és tisztaságát. A műtét után fülhallgatóval a fejemen, valamennyi betegágynál elhelyezett rádiók egyikén a zene hullámain eveztem, amikor az orvos meglátogatott. Rövid suttogásaim után beleegyezett, hogy hazautazzak. Elvégre otthon is biztosítható számomra a laza kaja és a csend nyugalma. Többé nem találkoztam a Központi Katonai Kórház szimpatikus orvosával.
Ismerek egy dokit, gyermekkori földim. A sok motorhibás ember bőségesen ellátja munkával, mégis, amikor elérkezik a megígért idő, személyesen nyit ajtót, hangosan előre köszön és tessékeli be a soron következőt. Előfordul, amikor kivételesen sürgős eset miatt késik. Ezt a várakozó betegek elfogadják, megértik. Ő mégis mindenki előtt elnézést kér és szólítja máris a legelsőt.
A sietve érkező mentőorvos látja, hogy a segítségére szoruló asszony éppen egy lavórnyi, bizonytalan színű, vérrel szennyezett vizet próbál kitenni botladozva az előszobába. Köszönés és kérdezés nélkül ráförmed a vékonyka, megfáradt édesanyára, meggyanúsítva azzal, hogy terhességének korai megszakítását, szándékos beavatkozásával ő maga idézte elő. További erőszakos magatartását egy a vállára helyezett kéz és gazdájának kimondott szavai szakították félbe és szüntették meg.
-Jöjjön kedves kolléga, ezt nézze meg! - szólt a körzeti orvos és a fehér-köpenyes embert a szomszédos szoba félig nyitott ajtajához vezette. A belépőt kettő- és tizenöt év közötti, kilenc gyermek megszeppent arca fogadta. Hőkölt, megfordult és bocsánatot kért.
Az otthonban minden ágynak van gazdája. Itt az időseket, elesetteket, gyógyíthatatlan betegeket vigyázzák pénzügyi ellenszolgáltatás fejében. Jól látható, szinte kézzel tapintható az a szeretet, amellyel a ház lakóit ápolják. A közösen használt társalgóba egyszerre berobog egy nagy darab nőszemély. Megáll egy idős hölgy mellett, aki a hozzátartozóját rendszeresen látogatja. Ő az intézmény vezetője, aki egyre hangosabban, emberi mivoltjából kivetkőzve mondja a magáét. A vele szemben lévő asszony zavartan áll, nem érti az illetlen viselkedés miértjét. A közelben megálló fiatal, mindig kedves ápolónő arcának vonásai megdermednek, mosolya megfagy, figyel és hallgat. Jól láthatóan restelkedik, más miatt szégyelli magát. A durván viselkedő ember itt nem az orvos, nem is a személyzet, "csak" főnök, aki rossz példát mutat beosztottjainak, aki durván és engedély nélkül gázol bele mások lelki világába.
A megfogalmazott események régiek és újak. Időpontjuknak nincs is igazán jelentősége, mert a pozitív és negatív példák minden időben jelen voltak és vannak. Sok-sok ember igyekszik tudása legjavát adva őrködni az egészségünk felett. Mégis ezernyi a panasz. Mi okozza a gondokat?
-Harminc éve a hátsó padsorba ültették az egészségügyet mondván, hogy a területén minden rendben van, elég okos, veszi az akadályokat anélkül is, hogy különösképpen foglalkoznánk vele.
-A nemtörődömség eredménye a gyógyító munka feltételeinek folyamatos romlása lett. Szükséges rekonstrukciók elmaradtak, az épületek mindenükkel együtt leamortizálódtak. Szinte komolytalannak tűnik,mégis fontos, hogy már az alapvető higiéniás feltételeket is a hozzátartozó biztosítja a betege számára.
-Kialakult és a teljes megvalósulás előtt áll egy -csak pénzes emberek számára biztosított- magánorvosi praxis, ahol nincs eszköz-és emberhiány, nem ismert a várakozási idő. Ezek a helyek felszippantják, vagy végsőkig leterhelik az állami egészségügyben dolgozókat.
-A kormányok megfeledkeztek a bérek tisztességes emeléséről. Egy pályakezdő rezidens nőgyógyász 140-ezer forintját nevetséges kísérlet összehasonlítani a posta vezérének 5,6 milliójával, csak tényként írom le ezt a 2016-os adatot. Orvosok és ápolók indultak nyugat felé. Az ott vállalt és jól fizető hétvégi ügyeleteket legtöbbjük állandó ottlétre váltotta át.
-A létszámhiány miatt akadozik az alapellátás, még a sürgős eseteknél is jelentősen megnőttek a várakozási idők. A gyógyító intézményekben szolgálatot teljesítők túlterheltek és feszültek. Bérezésük ma is elégtelen. Sok milliárd forintot költünk más országok eü. fejlesztésére a választó állampolgárok megkérdezése nélkül. Itthon pedig eladósodnak a kórházak és majd lehetetlenné válnak a gyógyításhoz szükséges eszközök beszerzései is.
Arról igazán nem készül statisztika, hogy mennyi ember gyógyulása marad el, hányan veszítik el az életüket a leírt anomáliák miatt. Talán jobb is így! Nehezen megoldható feladat hárulna az igazságszolgáltatásra, hogy kiválassza a sok, felelősséget másra hárító közül a bűnösöket.
Az egyre elégtelenebb körülmények között szolgálatot teljesítő egészségügyi katonák túlnyomó többsége mégis becsülettel tesz eleget vállalt, esküjével is megerősített kötelezettségének. A kevéske durva modorú, lelkekbe gázoló fehér-köpenyes helyett most én kérek elnézést. Minden bizonnyal valahonnan hozták magukkal a rájuk rakódott gorombaságukat. Környezetükből, otthonról, iskolákból.
A friss hírek közé tartozik, hogy az ágazattól korábban elvett pénzeket pótolni fogják, országszerte fejlesztik a kórházakat és rendelőket, béremelést indítottak az orvosoknak és ápolóknak. A nővérek fizetése két és félszeresére fog emelkedni 2022-évre a 2016 év előttihez viszonyítva. Dicséretes törekvés ez, valahol mégis szégyenteljes. A már ma több millió forintot havonta zsebre tevő állami alkalmazottak lesütik majd egyszer a szemüket, vagy továbbra is természetesnek tartják, hogy ember és ember között ekkora szakadék legyen? Lesz majd egyszer olyan kormányunk, amelyik fel meri vállalni, hogy tisztességgel rendet teremt ezen a területen is?
Mert akkor majd bizton reménykedhetünk. Az egészségügy a többiekkel együtt befejezi a rostokolást és a meglevő, súlyos gondok ellenére nem is lesz már olyan elkeserítő a helyzetünk. Azt viszont a jövőben sem várhatjuk el, hogy gyors szárnyain repüljön hozzánk a segítség Bubó doktor személyében és gondozzon bennünket a tekintélyt parancsoló szerelmetes Ursulája.
Csak azt, hogy kicsit a beteg bőrünk alá bújva szeressenek és ápoljanak minket az arra elhivatottak.
-Fáradtnak látszol, vigyázz magadra! -írtam ezt karácsony előtt egy kedves ismerősömnek.
