Elmélkedés

A fiú II.a. osztályos tanulója a Bonyhádi Evangélikus Gimnáziumnak. Iskolai feladatként elkészített elmélkedését olvasom. Hosszú oldalakon, különböző történeteket ír le, amelyek két dologban feltétlenül megegyeznek. Az emberi rosszban és Isten jelenlétében. Azt olvasom ki a sorokból, hogy ez a diák nemcsak hiszi őszintén az Istent, de fél is tőle. És ezt az  érzést vélem felfedezni az embertársainak címzett mondataiban is. Az ördög csábító gonoszsága nagyon is emberi, míg az Úr rendteremtése nélkülözi a közvetlenséget. Gyakran hiányolom az emberi szeretet természetes megjelenését. Az elmélkedő kisdiák szemében nem látom az örömet, nincs egy mosoly, egy nevetés, csak a magány.

Ezt a gyöngybetűkkel megírt dolgozatot az arra hivatott nevelő derekasan megdicsérte és jelentkezésre szólította fel a fiút. Én nem tartom helyesnek a nevelési módszereit, ha az ő elbeszéléseiből ilyen szikrák pattanhattak ki a buksi fejekből. 1915-ben történt mindez. Aki pedig ezt az elmélkedést leírta, az én Édesapám volt. Ha én kaptam volna ilyen feladatot tizennégy évesen, egészen másokat írtam volna. Az én vikáriusom nagyon szép történetű regényeket olvasott nekünk a hittan órákon. Vajon hogyan fogalmazná meg mondatait Istenről egy mai tizenéves? Rácsodálkoznék, hisz eltelt ismét bő félszáz  esztendő.

Édesapámat tisztelték és szerették az emberek. Az ő lelkéből áradó szeretetből adott is rendesen másoknak. Mi gyerekek és a megélt unokák igazán érezhettük ezt. Elmúlt hetven éves és rímeket faragott. Kis unoka kérése is kötelezte vers megírására. De tollat adott a kezébe Vietnám népének -nagyhatalmak támogatta- öldöklő, szűnni nem akaró véres háborúja is. Kedves pár sorokban többször is felemlegeti idejének gyors múlását. Ilyen előzmények után nem is csodálkozok azon, hogy nyugdíjas éveimben poéta -akármilyen is- lett belőlem. És ahogyan fut az én időm is, örömmel látom, hogy lesz talán, aki folytatja.

Ildikómnak

 

Verset kértél kis unokám?

              Szomorúság szakadt most rám.

Siófokon van a Mama,

Egy hét múlva jön csak haza.

De ha kértél, mégis írok,

Ne hidd azért, hogy én sírok.

Nevetni is tudok éppen,

Ha úgy jön a kedvem nékem.

 

       

Mit is írjak? Csendben élünk,

A Mamával terefélünk.

Hogyha hangos szókat hallok,

Kis kertembe kiballagok.

 

Régi nóták visszatérnek,

Mindenhova elkísérnek.

Dalolgatok halkan, csendben,

Néha könny gyűl a szememben.

 

Úgy-e látod, hogy nevetek?

Lelkem ott van most veletek.

Átöleli gyenge ágát,

Mind a tíz kis unokáját.   

                                                                   Sásd, 1973. XI.14.-én Szeretettel  Papától

Elolvasom újra

A nappaliban a szekrénysor polcai roskadoznak a könyvek súlyától. Nem különb a helyzet az emeleti szobában se. Mostanában több alkalommal is "selejteztünk". Ezt Gábor szorgalmazza, ami annyit jelent, hogy egy-egy kosárnyi kiválogatott könyvet a gondjaira bízunk, amivel egy falusi könyvtárat gazdagít, vagy bárki által hozzáférhető helyre teszi az olvasnivalókat. Legutóbb az asztalra helyezett könyveket forgatva a kezembe került egy olyan, amit 1966-ban kaptam ajándékba. Az első lapon kézzel írt sorok azt igazolták, hogy a Bikali Állami Gazdaság komló ültetvényében derekas szüretelő munkát végeztem. "Halász Jenő A Bikali Ifjúsági táborban végzett jó munkád jutalmául. Bikal, 1966. aug. 12. Varga Margit" Aki pedig írta, a gimibe nemrég érkezett tornatanárnő volt. Mi fiúk rendre csak meresztettük a szemünket, ha megláttuk őt, olyan szép volt.

A könyv itthon maradt, el fogom olvasni, mert ennyi év után fogalmam sincs, hogy mit mondanak a sorai. Azért kíváncsiságból felcsaptam néhány oldalát és dereng valami arról, hogyan akart Tito a földjét művelő partizánokból pártkatonákat faragni. Huszonhat forintért én is megvásárolhattam volna, mert azon a nyáron dolgoztam ott is, ahol fizettek érte. Postát hordtam, Lécz Józsi bácsit és Walcz Feri bácsit is helyettesítettem. Annyi munkát adott ez a nyár, akár a többi. Gyorsan múltak el a napjai, neki futhattam az érettségi bizonyítványt adó negyedik esztendőnek.

Amikor Mecsekfalura költöztem, egy nagy kartondobozba belefért minden vagyonom, a néhány ruhám, cipőim, könyveim. Mi tagadás, csóró, szegény emberként kerültem apósomék házába. Innen azután Branko Copic A nyolcadik offenzíva című, 1966-ban kiadásra kerülő regénye mindenhová hűségesen elkísért és ötvenedik esztendeje nálunk porosodik. Letörölgetem, újra elolvasom és a polcára vissza teszem.

Karácsonyi ajándék

Az elmúlt év karácsonyán a nagyszoba sarkát a szokásos lucfenyő foglalta el. Újra nagyon szépre sikeredett. Ezen egy cseppet se csodálkozok, Máté unokám "segédkezett" a Mamának abban, hogy valamennyi dísz a helyére kerüljön. A fehér angyalkát a fa tetejéről le kellett szedni és a kezébe adni csak azért, hogy azt lent elhelyezhesse az ő magasságában. Én csak ültem a zongoránál és néztem őket. A bölcsődés fiúcska és a nagymamája rövid idő múlva együtt örülhetett a csillogó-villogó fácskának. A billentyűket mozgásba hozva kísérni kezdtem a dalt, amit Máté éppen énekelni kezdett. Minden évben megtervezzük azt, hogy a szűk körű család együtt tölthessen el nálunk legalább egy délutánnyi időt. Nem egyszerű dolog ez, hisz mindhárom fiamnak van kötelezettsége mások irányába  is. Ha nem is a szentestén, azért most is együtt lehettünk mind a tizenöten. Ez mindig a legszebb ajándék volt és lesz is, remélem. Mielőtt a sok-sok ajándék gazdára talál csend van, a gyerekek az emeleten várakoznak. Végre a  kezemben  várakozó csengő megszólal, mert ez a feladat még mindig az enyém. Csendben lejönnek a lépcsőn és megállnak a nyitott ajtónál. Félhomály van, csak a fenyő világít. Sorba lépik át a küszöböt és keresnek helyet maguknak. Felcsendül egy dal, énekeljük mindannyian. Orsi és Gábor a gyerekekkel együtt felkészültek erre, -valami újat mindig hoz e csapat- de a többieknek se okozott gondot, időben megkaptuk a nyomtatott szöveget. Az ismétlésnél már felszabadultan szálltak a Piramis együttestől kölcsönzött dallamok, a refrénnél már egészen elérzékenyültem.

 

"Kívánj a szónak nyílt utat,

és a dalnak tiszta hangokat.

Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,

ahogy szeretnéd, hogy szeressenek."

 

Ezután kinyílhattak a zöld körül erre váró csomagok, senki nem maradt ajándék nélkül. Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy két nappal később jöttünk ilyen szépen össze, hogy ez bármiben is zavarta volna az ünnepünket.

 

Szentestén Bálintéknál jártunk mi ketten. Az is karácsonyi ünnep volt és szép. A frissen kirántott falatok kínálták magukat, hát derekasan fogyasztottunk. Ajándék is volt, köztük egy nem is akármilyen! Kisfiam verset faragott, "Gyermeki gondolat" címmel. Váratlanul ért, nagyon örültem neki.

Tibiék se jöttek üres kézzel. Magával hozta még a munkakedvét is. Pár napot itt töltöttek, volt ideje megjavítani a kis ház ajtaját, azóta akadálytalanul nyílik és zárul.

 

Kicsit megkéstek ugyan, de január 20-ra virradóra a kertünkbe ültetett fenyők is magukra terítették ünnepi palástjukat. Talán jelezni akarták, hogy az év minden napjára jusson valami a szeretet ünnepéből.

 

"csak pontosan, szépen, úgy érdemes."

 

 

 

Haragudna rám a hatalom, vajon miért? Nagy hülyeség ez a kérdőjeles mondat, hát ki vagyok én? Csak egy a szürke nyugdíjasok táborából. Valami bajuk mégis csak lehet velem!? Aggódva várom a kitöltendő nemzeti konzultációt, itt van már 2024 januárjának közepe és a postás még nem dobta be a ládámba. Természetesen ismerem a kérdéseket. De válaszolni mégsem kívánok azokra legalább két okból. Az egyik az, hogy a témával összefüggésben nem vagyok kellőképpen tájékozott. A másik pedig az, hogy nem kívánok résztvevője lenni egy olyan tisztességtelen játéknak, amelyben a parlamenti többség mindössze megosztani kívánja velem a felelősségét. 

Néhány mondat mégis csak kikívánkozik belőlem. A rezsitámogatás nem csökkenti átlagosan 181 ezer forinttal a kiadásainkat. A bankok megtalálják más módját annak, hogy a hiányzó kamatokat pótolják.

  Lehet, hogy csak nálunk fordulhat elő az, hogy extraprofitot termelők nem fizetnek adót. Sajátos migránsgettót hozunk létre a külföldről hazánkba telepített munkaerők elhelyezésekor. A háborúkkal összefüggő kérdésekre a nagyhatalmak tudnak válaszolni, hiába élünk csak mi Európában évek óta törvényben megfogalmazott -döntések meghozatalát igen csak leegyszerűsítő-háborúsnak megítélt viszonyok között. Fegyvert nem küldünk, annál többet halmozunk fel, mire készülünk? Magyarország nem Ukrajna miatt nélkülözi a neki járó eurót, miért is tiltakozunk a felhasználás érthető kontrollja ellen? Nekünk Ukrajna támogatása pénzbe kerül, a szomszédos magyarlakta országok, sőt már messze idegen államok kérdezés nélküli sokmilliárdos segítése talán nem? Ukrajna EU-tagsága igen messze van a megvalósulástól. A génmódosított (?) ukrán gabona behozatala jelenleg csak egy igény. Nem kellene felülvizsgálni az itthon is sokat támadott gyerekvédelmi törvényt? Egy EU-s közösségben természetes, hogy a tagállamok politikáját befolyásoló dolgok történnek.   

A feltett kérdések elsőre ezt hozták ki belőlem. Másodjára pedig nem futok neki, mert az egészet úgy tartom komolytalannak, ahogy van. Az éj leple alatt meghozott gyors döntések helyett szóba kellene elegyedni velünk és megbeszélni, mire vagyunk kíváncsiak, mit szeretnénk és hogyan. Ez lenne a konzultáció helyes útja a döntések meghozatala előtt. Ám a kérdezők félik ezt az utat. Nem járnak gyalog az utcán, beszédre is csak szűk körű meghívottak előtt nyitják szóra a szájukat, kijelentő mondatokat harsogva.

Tavaly, november 17-től küldözgetik az íveket? Nem volt elég ennyi idő, hogy mindenki megkapja? Sok-sok posta bezárt, kevés a kézbesítő? Levelek sokasága lelte idő előtti halálát valamilyen tüzelőberendezésben, meleget adva a címzettnek, nem drága ez a fűtőanyag? Rosszabb a sorsa, lassabb és értelmetlen pusztulásra van ítélve a szemétkupacon kikötött papírosoknak. Az ellenzéknek leadott ívek feszülten várják a sorsuk alakulását.

 

A magát szociális programokba álcázó kormány kenyeret ad és cirkuszt. A kenyeret drága adóval együtt méri, a cirkuszban értéktelenné teszi a nekünk kiosztott -egyébként nagyon is fontos- bohóc szerepét. Elvárja, hogy komolyan vegyünk egy ilyen konzultációt, bármennyibe is kerül. Jobb ha nem tudjuk, hogy a forintokat kik süllyesztik a zsebükbe. Ellenőrizetlen, ellenőrizhetetlen  ez az egész. Az uralkodónak hitt fejekben már rég elkészített kiértékelés mikor kerül ismertetésre, teljesen mindegy.  

 

Köztársasági elnökünk, évnyitó beszédében talán foglalkozott a konzultációval, nem tudhatom. Régóta nem hallgatom az önkritikát nem ismerő mondataikat. Nagy valószínűséggel ők is hozzájárultak ahhoz, hogy egy "központi" megkeresést egy hanyag mozdulattal a szemétkosárba dobjam. De nem kaptam meg! Csak remélem, hogy egy bujkáló véletlen az oka, nem pedig az öregkori, feltételezett szenilitásom.                                                                                                                                                                                                                  

Kérdezés nélküli döntés

Nem emlékszem arra, hogy srác koromban lett volna gyermekorvos a szülőfalumban. Anyu és Nagymama gyógyítgattak ki bennünket egy kiadós influenzából, vagy tettek írt a sajgó sebeinkre. Az egészségünket szükség esetén szolgálta azért a velünk szemben lakó és dolgozó orvos, de bátran fordulhattunk a Kossuth Lajos utcában élő Braun Erzsébet doktornőhöz is. Ő jól érezhető szeretettel óvta mind a kilencünk egészségét. Nagyobb baj esetén Pécsett kellett keresnünk a gyógyulást. Igaz, egyszer édesapámmal Komlóra utaztam, az akkoriban épített SZTK épületében találtunk  orvost. Nem tudom biztosan, talán a manduláimmal lehetett baj. A gyermekek nyelvén is beszélő, mosolygó emberre ma is jól emlékszek. Még a neve is megmaradt a fejemben ennek a Bulgáriából ide költözött embernek. Dr. Vanef Penyo, mondom ki fonetikusan, mert helyesen leírni nem tudom. 

A falum lélekszáma egyre csak gyarapodott. A környező községek gyermekeivel együtt már szakosodott orvos vigyázta a fiatalok egészségét. 

Felneveltünk három gyermeket. Hirtelen fellépő bajok miatt igazán ritkán kellett a fiukat orvoshoz vinni, szerencsére! Lakhelyeinken jól kiépített gyermekorvosi hálózat vigyázott rájuk a nap minden szakában.

Mostanában azonban változások történnek ezen a területen. Az egészségügyben  hatalmat gyakorló "szolgák" minden kérdezés nélkül döntöttek. A megyeszékhely után a legtöbb lakónak otthont adó Komló városában megszüntették a gyermekügyeletet. Nem beszéltek az érintett orvosokkal, nem vázolták fel elképzeléseiket az önkormányzati képviselők előtt. Talán a polgármesterünket se keresték meg egy ilyen fontos ügyet érintő változtatás előtt?

Nagy hirtelenséggel jött ez az átalakítás, ahogyan ez manapság már majdnem természetes. Vagy mégsem? Városunk egyik orvosát minden bizonnyal kérdések sokaságával bombázták az emberek, amelyekre megkísérelt úgy válaszolni, hogy a sok-sok szülőnek ne kelljen a telefonját használni. Az internet hullámain olvashattam azt a tájékoztatást. A hírt megerősítette, ezentúl Pécs ad ügyeletet a komlói gyerekek számára. Ő maga is ott fog ügyeleti szolgálatot teljesíteni. Enyhít a kialakult helyzeten az, hogy az ügyeletre túlnyomó többségében indokolatlanul hozzák gyermekeiket a szülők, a legritkább esetekben fordulnak csak elő akut esetek. Elmondja a rendelői munkával összefüggő gondolatait és gondjait, szól a megszámolhatatlanul sok és indokolatlan telefon hívásról. Mondataiban érezhető az aggodalom, mégis arra kéri a szülőket, hogy a rendelő ajtaját indokolt estekben nyissák csak ki. Azokról az enyhe esetekről is beszél, amelyek tüneti szerekkel jól kezelhetők otthon is. Csak így tudja biztosítani a körzetéhez tartozó gyermekek tisztességes ellátását, gyógyítását.

Mindezeket szóban is megerősítette miközben a paprikákat szeletelte karikákra és nagy hozzáértéssel seperte be azokat a jókora serpenyőbe. Lecsók készültek a szabadidős parkban. És amíg a tűzhely körül szorgoskodott, csak mondta a magáét. 

 

A életpálya örökség. Szülei orvosok, természetesen adódhatott az, hogy Ő is azt választja. Feladatát nagy szeretettel teljesítő embert ismerhettek meg  személyében a szülők, de a gyerekek is, bár ezt ők biztosan másképpen fogalmazzák meg.

Ahogyan tüsténkedve teszi a dolgát a közös főzésben és megosztja velem orvosi világát, hát nem a magáét mondja. Sokunk ügyes-bajos dolgát jeleníti meg a saját környezetének tükrében. Figyelem az arcát, látni vélem szívének és lelkének rezdüléseit. Feszültség, aggodalom, féltés, határozottság mellett valamiért a bujkáló félsz is ott táncol a szemében. 

Komló városra nagy csapást mért a bányák gyors megsemmisítése. Ezt a tempót azóta se magyarázta el érthetően senki. A múló esztendők mindegyike ejtett valamilyen sebet az itt élő embereken. Ezeken nem sokat enyhíthettek a város csinosítgatását szolgáló, központilag is támogatott beruházások. A gyermekorvosi ügyelet megszüntetésének miértjét illett volna indokokkal aláhúzni. De senki nem szólt egyetlen szót sem ezzel kapcsolatban. Pedig hát beszélni az érintett lakóssággal nem egy lehetőség, inkább kötelesség!

Remélem, hogy a gyerekeket -a változások ellenére- mindenhol a rajzaikkal díszített váró, kedves szó és mosoly fogadja. 

"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,"

 Ilyenkor decemberben az emberek hosszasan készülődnek karácsony méltó megünneplésére. Aki teheti, ajándékokat vásárol és adja át a szent estén családja összetoborzott tagjai számára. A feldíszített fenyő sokaknak juttatja eszébe a megszülető kis Jézust, a Megváltót, aki az életét adja az emberekért.

Mindenkinek szíve-joga az Istenben való hit. Aki feltételek nélkül hiszi a teremtő létezését, minden bizonnyal könnyebben teszi túl magát a saját és mások gondjain, problémáin. Én hajlamos vagyok kritizálni Isten teremtő tevékenységét. Megalkotott egy csodálatos Flórát és Faunát, amelyben tétlenül nézte, hogyan követi el eredendő bűnét az első emberpár. És azóta is csak szemlélője a növény-és állatvilág szenvedéseinek, az emberiség romlásának.

Gazdagon termő földekre gyárakat építünk, napelemeket telepítünk, ezzel segítjük a természet egyensúlyának amúgy is gyors felbomlását. Szöges dróttal kerítjük be az erdőt, nehogy abba illetéktelen lábbal bárki is belépjen. Hát még kilónyi gombát szedjen! A szarvas jószág, ha beleakad, annak annyi! Ha szerencséje van meglátják, jó emberek az életét megmentik. Egykor kiránduló út volt, most messze elkerüljük, drótvágó ollót mégsem hordhatunk magunkkal!

A kutyák tulajdonosai a játszótereken, közterületeken nem feltétlenül viselkednek illendően. Csak azok hordanak sétáltatás közben nylon zacskót magukkal, akik tisztelik embertársukat és nem restellik összekotorni kutyájuk földre pottyantott piszkát. A zacskó nélküli kutyák-kutyások ellenségei a mérgezett, néha már pengével is élesített falatok hanyag, józan ész nélküli eldobói. A kicsi gyermek és az ártatlan csahos védendő tárggyá lettek?! És ezzel húzom alá az én Istenem vélt hibáit.

Az Istenben való hit megerősítését, a rossz dolgok megelőzését valakiknek feltétlenül szolgálnia kellene. Erre hivatott az egyház, a papság, a politika területén a mai hatalmat kiszolgáló párt. Valamit nem jól tesznek. Önös az érdekük, ők is elfelejtenek kérdezni. Kivétel van, néhány ilyen papot ismerek, ettől még a templomok többségében üresen konganak a harangok. 

Éppen Jézus születésének napján jutnak eszembe ezek a gondolatok? Nem hiszem, hogy távol kellene tartanom magam ezektől a felvillanásoktól. Máris húsvét körül járok. Féltenem kellene a Megváltót az erőszakos haláltól? A Golgotára vezető utat pillanatok alatt megtesszük, pedig nagyon is hosszú az az út. Végig leselkedik ránk a gonosz, ám a fejünkben Villanovai Szt Tamás mondatai zargatják el messzire tőlünk a félszt. Ő az aki megnyugtat bennünket, amikor kérdezi: Mitől félsz? A bíró, akinek el kellene téged ítélnie, Jézus Krisztus, aki azért halt meg a keresztfán, hogy ne kelljen téged elítélnie.  

Ilyen egyszerűen működik ez a világ! Gyorsan felmentjük magunkat és elhatárolódunk minden tervezett és elkövetett bűnünktől. És nem csak mondjuk, de továbbra is eldobáljuk- üljünk a trónon vagy a roskatag lócán- a pengével élesített falatokat.