Kicsi katarzisok

    Bele-belepillantok gimnazista unokám munkafüzeteibe. Tehetem, mert ezt rendszeresen lehetővé teszi a számomra. Látszólag hanyagul és szó nélkül a tükör elé teszi le, így azokat duplán is láthatom. A valóság pedig az, hogy ezek a füzetek szépen és gondosan megműveltek. Egy-egy ilyen lapozgatás közben rendre rájöhetek arra, hogy mennyi mindent felejtettem, vagy egyáltalán meg sem tanultam. Meg arra is, hogy mennyi mindennel tömik -erőltetettnek látszón- a diákok buksiját. Egy-egy ilyen mustra után olvashatok, felfrissíthetek, hogy méltó beszélgető partnere lehessek a tanulónak.

   Drámákról váltottunk szót, a görögökről, Shakespeare Rómeó és Júlia lelkünket borzongató eseményeiről. A katarzisról. Hozzáolvastam és rá kellett ébrednem arra, hogy az életemből hiányoztak azok az élmények, amelyek annak erőteljes megváltoztatását, vagy megerősítését igényelték volna. Egyszerű, megvalósítható célok. Semmi különlegesség. Színházba ritkán jártam, leginkább ügyeletes tűzoltóként. Az irodalmi alkotások, regények és versek -ha azok sorait nagy kedvvel is olvastam- sem  emeltek ki igazán a hétköznapok világából. Néhány vers elfeledtette velem a hétköznapokat, de csak akkor, ha azt másoknak, nekem kedveseknek mondhattam el a képzeletemben, vagy a valóságban. Arisztotelész meghatározása szerint hát nem jártam szerencsével a katarzissal.

   Azért az mégsem járhatja, hogy az én életem ilyen fakó legyen! Nem is volt az soha olyan és ma sem az. Tele rakták az éveimet örömökkel és bánatokkal, színesekkel megrajzottakkal, sokkal ritkábban grafitceruzásan. Nevezhetjük ezeket kicsi katarzisoknak és akkor már teljesen rendben is van az én világom, mondjon bármit is az ókor egyik nagyja.

Amikor hirtelen támadt ötletként leírtuk a pille után ácsingózó cica festmény megtekintésekor az arról elsőként felvillanó tíz szavunkat, biztos voltam abban, hogy a vállalást én teljesíteni fogom. Megírtam a verseimet a játékban résztvevő unokáimnak. Beígért feladat volt és én teljesítettem. Örömet mégis az adott nekem, amikor egyikük megajándékozott saját tíz szavának versikébe foglalt gondolataival. "Papa verse" címet adta neki. Ezt ott alul nem tüntettem fel, adjon az olvasó bevezető sorként, fejéből kipattanó sajátot.                                                                                                                                          Egy szemernyivel  sem kisebb az az öröm, amit elsős kisiskolás adott nekem akkor, amikor kérését elmondta. Menjünk le a házi barkácsműhelyecskébe, mert ott sípot akar csinálni a papa segítségével. Ilyen óhajt nem engedhetek szó nélkül el a fülem mellett. Nekiláttunk, kezébe adtam a fűrészt és a kislány a felügyeletem mellett dolgozni kezdett a satuba fogott bambusznád darabkán. A sípocska majd elkészül, a versikét már elhelyeztem egy arra leginkább méltó dossziémban. Mindkét esemény alkalmas arra, hogy a lelkemben lévő feszültséget okozó érzéseket feloldja és kiseperje. És mert nagy a család, ehhez hasonló történések akadnak még jócskán. 

Az örömek többsége, amiből az én katarzisaim megszületnek, kívülről érkeznek. Szívemet melegítő az is, ha tőlem teljesen függetlenül száll emberekre a derűs lelkiállapot és én csak látom azt, vagy csak tudomást szerzek arról. No, ezek szerint van itt még tennivalóm! Forduljon elő gyakrabban az, hogy mások jó érzésének, mosolyának én legyek az okozója!  

"Álom földjén pille ébredt,

Száll a völgyben, mint az ének.

Könnyed testével leszáll ott,

Hol a harmat hint egy álmot.

Egyensúlyban élnek együtt,

Barátságból sok van köztük.

Mikor a kis pille felszáll,

Onnan, hol a szabadság jár,

A természet titkot lehel,

Csodához megbocsájtás kell."   

   Hát ilyet se tettem még, hogy egy írásomba visszanyúljak és a bejegyzést később megtörténtekkel egészítsem ki. Márpedig ez történt most. Emese unokám a születésnapomra törlesztette "adósságát" és ő is megajándékozott a festmény láttára életre kelt tíz szavának versével. Mi ez, ha nem egy kicsi katarzis? Mert ezek a versszakok az "álom földjén" azonos tőről fakadtak, a legtermészetesebb dolog az, hogy itt is olvashatóvá váljon. Mindazok ellenére, hogy ezen örömömet a születésnapomat követőn nagyon gyorsan világgá is kürtöltem.

 

  Vers Emitől

 

Fent egy tavaszi szeles réten,

Nap ragyog a fényes réten.

Virágokkal játszik a cica,

Felette repked a katica.

 

Pillangó szálldogál virágról virágra,

Ahogy a boldogság száll házról házra.

Barátság és szeretet az emberek között,

Ezt látni nekünk a legnagyobb öröm.

 

Az állatok elcsendesedtek szépen,

Nem fúj már a szél az éjben.

Béke honol a csendes réten,

Csak egy tücsök hegedül gyönyörű szépen.

(Születésnapra, 2021.12.04.)

 

Very Important Person

   Tűzoltó alhadnagy koromban enyém volt a járás valamennyi önkéntes tűzoltója. Akkor még a legkisebb faluban is szertár őrizte a tűzoltó felszerelést és azoknak voltak felelős gazdái. Nagy munkát jelentett számomra is az egyesületek évente megtartott tűzoltóversenyeinek megszervezése, lebonyolítása. Egyre nehezedő feltételek mellett, de hosszú éveken keresztül jól sikeredtek ezek a megmérettetések. Egyféle ünnepek is voltak a seregszemlék, ahol az emberek jó ismerősként találkozhattak egymással. Beszélgethettek örömeikről. gondjaikról, eredményeikről, büszkén mutathatták be gyermek és ifjúsági rajaikat is. A feladat lehetett akár a kihalófélben levő kocsifecskendő szerelés, azt éppen olyan fegyelmezett komolysággal hajtották végre, mint az akkoriban újnak számító 800-as kismotorfecskendő versenyszámát. 

    A felsorakozott versenyrajok meghallgatták az ünnepélyes megnyitót, amelynek záró mondatait azonnal követte az elsőnek kisorsolt csapat szerelési gyakorlata. Amikor az időm engedte, rövid időre megálltam néhány mondat erejéig egy-egy település önkéntes tűzoltóinál. Ugyanezt tehették az elöljárók a meghívott vendégekkel együtt.

Amikor csak lehetett, az eredményhirdetést közös ebéd, majd a büfés sátraknál pohárcsengés követhette, az elismerést kifejező. .                                                                                                                  Egyszer aztán bevezették a VIP sátrat. Szokatlan dolog volt ez a megkülönböztetés az emberek között. Kezdetben maguk a fontosak is idegenkedtek ettől. De aztán belejöttek és elvárták a talán ki sem érdemelt fokozottabb figyelmet. Amennyiben a körülmények lehetővé tették, a sátor helyett akár egy épület elkülönített helységét kellett vendégfogadásra berendezni. Ilyen megkülönböztetést mi soha nem lettünk volna képesek saját fejünkkel kiötölni, fentről jövő utasításról volt szó. Very Important Person, különleges elbánásban részesítendő vendég. Versenyeinket tanácselnökök, hivatalok vezetői, gazdasági egységek igazgatói, elnökei látogathatták, soha nem igényelték a külön helyet a sokadalomban. A vatikáni egyház feje pedig nem látogatta meg a rendezvényeinket. Az igazi VIP vendégek pedig ott futottak a pályán, az idejüket és energiájukat mások biztonságáért tékozló- és feláldozó önkéntes tűzoltók.

Sok-sok név táncol képzeletben a szemem előtt, ők az egyesületek parancsnokai. Tanártól a kovács mesterig, mind nagyszerű emberek. Szabadidejüket feláldozva tették a dolgukat a tűzesetek megelőzése, a tűzoltás hatékony és szakszerű elvégzése céljából. A kevés kivételtől eltekintve ezek az emberek nem kapták meg közösségüktől a nekik járó méltó elismerést. Azután ennek az önkéntes mozgalomnak az élete halódó üggyé vált. A tűzvédelmi jogszabályok megújítása után a fejlődésre való törekvésről még olvashattunk is.  A Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 142/1974. /IX.25./ VB.sz. határozatából citálok: "ki kell dolgozni az önkéntes tűzoltó egyesületek fejlesztésére az V. ötéves terv időszakára vonatkozó szükséges intézkedéseket." Ki is dolgozták azokat, ám "pénzt, paripát és fegyvert" nem igazán adtak a végrehajtáshoz. A helyi tanácsok, önkormányzatok többsége a kényelmes megoldást választotta, nem biztosított se anyagi, se erkölcsi támogatást, példát vett a szakmai irányító szervek és az állam nemtörődöm magatartásáról. Néhány helyen vállalkozások tartották életben gróf Széchenyi Ödön katonáit és külföldi testvér-települések segítettek. 

 

   Hosszú szünet után a VIP vendégként viselkedő hivatalnokok rájöttek arra, hogy nem a tűzoltó egyesületek működési engedélyének megvonására kell intézkedniük, mert ez történt az ezredforduló környékén. Helyette a kiképzést kell megvalósítani és korszerű eszközt adni az önkéntesek kezébe. Csak velük együtt biztosítható a hivatásos laktanyáktól távoli fehér foltok színesre festése, a segítségnyújtás időben történő megvalósítása. Ennek biztató jeleit látom több településen a megyénkben is. Talán újra lesznek színvonalas versenyek is, ahol jóízűen, együtt fogyaszthatja el közös sátorban ebédjét a meghívott vendég és a "kis" tűzoltó.

Vadász Laci bácsi, Pécsvárad egykori önkéntes tűzoltóparancsnoka erre -mint annyiszor,
most is-  azt mondaná: "Adja Isten, hogy így legyen!" Mert hát Laci bácsi volt sokadmagával a versenyeken az a VIP vendég, az a különösen fontos személy, akinek járandósága a megbecsülés, a köztisztelet és az emberek szeretete volt. 

 

  

Mese egy babról

  Tépelődtem! Milyen ruhát adjak rá a mondataimra. Szabad-e egyáltalán boncolgatni ilyen kérdéseket? Sokáig nem törtem rajta a fejem. Hétköznapi dologról szólok, olyanról, amivel együtt élünk, akár sírunk, akár nevetünk. A fingról van szó. Aki úgy érzi, hogy ilyen gondolatokat nem illik másokkal megosztani, kérem, hogy lapozzon tovább olvasás nélkül. Aki mégis kíváncsi a soraimra, helyezze magát kényelembe, szabaduljon meg gázaitól, kuncogjon szófogadó magatartásán, majd lásson hozzá.

 

   Az öreg mester műhelye nem messze volt tőlünk az utca túlsó oldalán. Gyakran jártam arra, unokája osztálytársam volt. Nem igazán engedett bennünket a birodalmába, mi kintről is jól láthattuk a teli-üveges ajtón keresztül, hogyan fúrja, faragja, csiszolja, varrja össze a megkopott eszközöket. Fogasán lógtak és táltos paripákra vártak a legszebben összeállított, cifra és színezett lószerszámok, azokat mindig megcsodáltam. Nyáron a nyitott ajtón keresztül hullámokban kiáradt a műhely bőr szaga, illata.

A nagy darab, erős ember minden vasárnap misébe járt felesége oldalán. Asszonya hozzá képest egy  filigrán teremtés, belekarolt emberébe és lépteit megduplázva igyekezett az istentiszteletre. Szerettük ezt a nagymamát. Amikor csak tehette, nem mulasztotta el leemelni a faragott konyhai kredenc magas polcáról a kosárkát és azt felénk nyújtani pogácsástól. Misére mi gyerekek gyakran mentünk mögöttük és jóízűen kuncogtunk, amikor a papa egy-egy lépésnél elszellentette magát.

Gyerekkori emlék ez, mosolyra fakasztó. Így járhat az idős ember, ha fejével már nehezen parancsol az izmainak.

   

  -Ödi Bá! Ez nyolc órakor a magáé!-kiáltott így az iskolába siető kiskamasz a villanyoszlop tetejéről vaskarmokkal lefelé mászó embernek, minek előtte egy jó hangosat fingott.

   -Képzeld ez a büdös kölyök azt harsogta a hátulját egyre csak mutogatva, hogy nyolc órakor nyaljam ki a fenekét! -mondta nagy dühösen az éppen odaérkező jól ismert embernek és nagy lendülettel indult volna az iskola kapuján befutó suhanc után.  

   -Én jól hallottam, nem is azt mondta. Egyébként is mit kapkodsz? Nem kell sietned még csak fél nyolc van. -mondta széles mosollyal János bácsi, a kenyérsütő pék. Ezen aztán mindketten felszabadultan, nagyot nevetve indultak napi dolgukat folytatni a Szabadság utca két irányába.

 

   -Púzol már a lány előtt? - kérdezte a kollégiumba visszatérő egyetemista pajtását Kistanácsos, a messzi Szabolcsból Pécsett tanuló joghallgató.

   -???

   -Hát akkor igyekezz csak minél előbb összemelegedni vele testben és lélekben egyaránt!

 

Az emésztés során a szervezetünkben fejlődő gázoknak valamiképpen el kell hagynia a testünket. Ennek fenti három példája gyermekkori környezetemből merítődtek. Teljesen egészséges az az ember, aki naponta egy tucatszor szeleit szabadon engedi szárnyalni. Más kérdés az, hogy hol, mikor, milyen környezetben és hogyan teszi ezt meg. Ennek megfelelően az alapszót, a fingot- mert a mi magyar nyelvünk már csak ilyen- számos alakban mondhatjuk ki, vagy írhatjuk le. Így pl. alfarhang, selyemsutty, durrantás, végbélfütty, hátvágánygáz, gyomorrotty, farlehellet, pú és folytathatnám tovább.  A cselekedet elkövetésekor annak hangjához, erősségéhez, szagához, és biztosan máshoz is igazodnunk kell, amikor a sok név közül kiválasszuk a leginkább megfelelőt. 

Saint-Évremond kellemekben gazdag filozófus szerint a fing az egy sóhaj, amely magában hordozza a szabadságot. Így szólt kedveséhez, miután alfelét tagadhatatlanul a nyomást kiegyenlítő, megnyugtató szelek hagyták el:

"A bánattól, mit drága hölgy

Ádáz haragja kelt bennem

Szaggatták szívem sóhajok.

Az egyik megrettent,

S nem mervén menni szájon át

Kiment egy másik járaton." 

Horatius tiltakozik az ellen, hogy fingnak csak a kísérő hanggal együtt járó durrantást nevezzék. Janus Pannonius mennydörgésnek, "rút" morajnak keresztelte el egyik versében, amikor kedvesét, Lúciát igyekszik rábírni illetlennek vélt magatartása felhagyására.

   Bármennyire is természetes dolog ez a fingás, mi emberek képesek vagyunk ezt a kérdést is -mint sok minden mást - óriási méretűre felnagyítani, vagy túlzott mértékben jelentéktelennek feltüntetni.

Ezt a kapitális ellentmondást igyekezett oldani egy babos napon a fiatalokból álló társaság.  Szép nyári délután ültek egymás mellé, szemükben játékos kíváncsisággal. A házigazda hüvelyeseket bőségesen tartalmazó ételeket tett a terített asztalra. Olyan ügyesen tálalta, hogy a babféléket nem lehetett megkerülni, azokból a fogyasztás elkerülhetetlen volt. Káposzta, karfiol és brokkoli sem hiányozhatott a tányérokból. A "foglalkozás" célja nem is volt titok. Jóllakni, felhőtlenül nevetni, szükség esetén ügyesen és kulturáltan, megszabadulni gázaiktól. Degeszre tömték a pocakokat, egyikük se tartott a lehetséges következményektől. Arra talán nem is gondoltak egy-egy pohár ital lenyelésekor, hogy az üdítőkbe és a vízbe rejtett szénsav jó cimborája a nehéz ételeknek.

   Annyit tudok csak, hogy a csapat igen jól érezte magát. Egymás ötleteitől okosodva térhettek otthonaikba. Hazafelé úton az autókban  le kellett-e tekerni az ablakokat, azt már nem tudom. Az egész kedves rendezvényhez csak versben szóltam hozzá, alkalomhoz illőt küldtem felolvasásra, terveim szerint kacagásra csábítót.

Mese egy babról

Fehér, sárga, vagy piros a virága,                           

ajándéka Ő az egész világnak.                               

Hüvelyesként termése a bab,                                 

melyből számos öröm forrása fakad.                       

Milliókat jóllakató nagypénteki saláta,                                      

az egyszer jóllakható áhítattal kajálja.                   

Megspékelve füstölt hússal, káposztával,               

a kijelölt útját nehezebben járja.                             

Számolatlan finomság eredője vagy,                       

gyönyörök, kínok szülőanyja is Te bab. 

Nyílik az ajak és a fényes héjjal érkező falat

roppan a szájban pillanatok alatt.

Ízlelő bimbócskák riadót fújnak,

s a kürtszó egész rendszert páncélba bújtat.

Háború indul, ez a harc nemes,

örömökért izzadni is érdemes.  

A nyelőcső izmos falát

egy falat se hagyta el talán,

de fogadásra kész a gyomor,

nem éhínség ez, vagy nyomor.

Dolgozik a bendő, egyre telik s feszülve 

figyeli, bele epe mikor kerülhet.

Munkálkodik a máj is,

mirigyek ontják nedvüket,

a sokasodó munka nem veszi el kedvüket.

Duzzad a has, feszülnek a belek,

erecskékben gázok keringenek,

a leheletben bajok nincsenek. 

Dúl a harc, nem babra megy a játék,

gyöngyözik is tőle a halánték.

Harcol a bab, páncélján az ellen csapásai,

lassacskán elhagyják kísérő barátai.  

Kimerülten, tágas mezőre lép.

ám a háború itt véget nem ér.

Fáradt testét új ellenség, milliónyi,

töri, zúzza, itt is, ott is.

Hátulról a nyomás folyton megújuló,

elöl meg a csapás szűnni nem akaró.        

Görcsbe rándul s alakját veszítve

fehérjékre, illékony zsírokra bomlik le.

Élete csak halvány remény,

útjában a fényt elzáró izom kemény.

Legfelül egy újabb nyelés,

benne a levegő sem kevés.

Mi lesz ebből, oxigén és nitrogén,

széndioxid és hidrogén,

netán metán?

Sőt ammónia, kénhidrogén s jó merkaptánok!

Ha ti ezt mind megkapnátok?!

A nyomás egyre emelkedik,

ebből bizony veszély kerekedik.

Hogy a véredények lazuljanak

és a szív mutatói javuljanak,

szabadság kell és tágas tér.

Gyerünk babocska, ne félj, ez kéj!

Óvatosan somfordálj, ne gyújts világot,

másra is foghatod, világos?

Vagy kérj elnézést s kínos csend helyett

harsogva kacagj, jóízűen nevess,

de kiszellentett lelkedet tovább már ne keresd!                                                                                                                                                                                                                      

Adósunk a világ?

    "Az egész világ adósa Magyarországnak az ő múltjáért. Amidőn Amerika még Európa méhében leledzett, Magyarország gátolta meg a barbárok terjeszkedését, Magyarország őrizte a civilizált világ biztonságát. Nincs fényesebb történelem, mint a magyar nemzeté." (Theodore Roosevelt)

   " Aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak." (Marzio Galeotto, Antonio Bonfini)

   "Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe." (Német-Római császár kancellárja)

   " Nagy hatalma van Magyarországnak és nagy az ereje, de ahhoz, hogy a törököt Európából kiűzhessék, sokkal nagyobbra lenne szükség." (Charles-Louis Montesqieu)

   " A magyar híres szabadságszeretetéről, nemes és nagylelkű jelleméről, hősi bátorságáról. Vendégszeretetének legendás híre van." (Grim Jakob)

   " A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet." (Sir Bowring John)

   " A magyar nyelv messze magasan áll magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke... A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét..." (Victor Hugo)

   " Magyarország a hősök nemzete...Magyarország a hősiesség megtestesülése...Magyarország nem halt meg és nem halhat meg. Ez a kiváló nemzet majd kitör sírjából, ahová az önkény fektette." Saint René Taillandier) 

   " Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság, és emellett szorgosan került minden közönségest, kiejtésbeli nehézséget és szabálytalanságot." (Francesco Forgione) 

   " Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy-hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra." (George Bernard Shaw) 

   " Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna." (Albert Camus)

   " Kelet Afrika pusztáin tevekaravánok tábortűzeinél a magyar szabadságharcról énekelnek olyan törzsek is, amelyek Európáról sem igen hallottak." (Isaac Asimov)

   " Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok." (Helmut Kohl)

   " A legnagyobb csapást a nemzetközi kommunizmusra a magyarok mérték és a berlini falból az első követ a magyar hősiesség ütötte ki." (Krantz S. Grover)

   "...a magyar nyelv nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad nem vesz el senkitől. Míg más országokban a nép formálja a nyelvet, addig itt a nyelv formálja a magyarokat. Azt hiszem, hogy a magyar nyelv a világörökség része is lehetne, mert tiszta nyelv. Semmilyen más nyelvnek nem sikerült tulajdonképpen behatolni és idegen kifejezéseket ráerőltetni..." (Tanpai Rinpoce)

   "Európának szüksége van Magyarországra, arra a szenvedésben, háborúban és szükségben megerősödött népre, amely soha nem hagyta magát legyőzni." (Bill Jamieson)

 

   A fentieket abból a felsorolásból ollóztam ki, amit a napokban olvastam ismert emberek tollából, vélekedésükről hazánkról és rólunk magyarokról. Legyenek ők akármilyen hírességek és gondolataik bármilyen hízelgőek is ránk nézve, fenntartásokkal fogadtam be azokat. 

A magyar nyelv szépségének megóvására magam is odafigyelek. Kicsike emberke vagyok én ehhez, mégsem állom meg szó nélkül a pongyola fogalmazást, az idegen szavak gyakran felesleges, fennhéjazó használatát. Felkapom a vizet -kifejezhetem magam így is-, ha közszereplő vagdossa hozzám durvaságait, vagy éppen a média munkatársa felejti el, hogy magyarul illik és kell szólnia. Ennél már csak az a rosszabb, ha a száját beszédre kinyitó ember hiba nélküli mondatai bepiszkítják a környezetet és azok szennyes tartalmát a hallgatók közé zúdítja. Közelről ez az álságos magatartás jól felismerhető, mert a szemek nem hazudnak.

 

   A Korona-vírus újra támadásba lendül, mégis sok-ezer embert egy tömegben megmozgató eseményre kerül sor a fővárosban. 65-éve már annak, hogy a magyar nép forradalomban tett kísérletet láncainak elszakítására. Ezt ünnepelhette október 23-án Békemenettel a magyarok és a velünk együtt érző külföldiek sokasága. Felhangzik a Himnusz. Nagy kár, hogy ezt az imádságot mikrofonnal a kezükben futkosó neveletlen emberek zavarhatják. Következetesek is maradtak, mert a helyszíni közvetítés teljes időtartama alatt fáradhatatlanul szidták az ellenzéket. Vélhetően ezzel utasítást hajtottak végre, mert hasonlóan viselkedett az ünnepi beszédet mondó miniszterelnök is. A forradalmárok példát mutató magatartását, hősiességét és hazaszeretetét éppen elég lett volna ecsetelni, kár volt itt az ellenzék lejáratására egyetlen szót is fecsérelni. És mindezt félelmet takarva, az emelvényen fiatalok "mögé"bújva megtenni!?  

  Békemenet! Sem az "ünnepi" beszéd, sem pedig a látottak és hallottak nem igazolták vissza számomra ennek az összetett szónak a jelentését. Csak mosolygós arcokat szabadott volna látnom, erőszak-és félelemnélküliséget. Helyette az ünnephez méltatlan feliratú -akár kis gyermekek kezében is tartott- táblák, a tudatlanság és a gyűlölködés köszöntek vissza. A feszültség növekedését, a megosztottság erősödését jól érezhetően korbácsolták fel a hangosítókból áradó, 1956 történelmétől távoli mondatok. A félelem pedig valahol bennem ültette el a csíráját.

Másutt és mások is tartottak megemlékezéseket a fővárosban, de az ötvenhatosok ezeket se vallhatták magukénak. 

   Amerika elnöke a XX.század elején látogatott el hozzánk. Megmondta, hogy az egész világ adósa a magyaroknak. Bill Jamieson műkereskedő Brüsszelnek üzent száz évvel később, hogy becsülje meg Magyarországot. Az idézett emberek talán nem ismertek bennünket elég mélyrehatóan? Talán meggondolatlanul tették meg rólunk kijelentéseiket? Nem hinném,  inkább mi változunk meg, nem igazán az  előnyünkre. Ha mégis tartoznának nekünk, kérjük a törlesztésüket tisztességgel, váljunk egyenrangú társaikká. Ám ne felejtsük el azt, hogy ehhez előbb itthon kell rendet teremteni és egymás kezét megfogni. Október 23-án csak így tudjuk méltó módon megerősíteni gyermekeink szívében a hazánk iránt érzett tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket. Ezer év alatt ez még nem sikerült. Jó lenne ennek útjára térni és akármilyen bizonytalanul is, de megtenni azon az első lépéseket. 

Mostantól csak a mátyásmadár szajkózza!

   Az Új Dunántúli Napló hétfői számában olvasom: "Bánki Beni ifjú költő, slammer, televíziós műsorvezetó, "kreatív celeb" és véleményvezér, ráadásul a közösségi médiában komoly saját infrastruktúrát épített fel, több platformon is jelen van és intenzíven kommunikál." 

 

   Ezt a bevetető, sokszorosan is összetett mondatot én több részre osztanám és előnybe részesíteném a magyar szavakat. Bánki Beni (Becézett keresztnevet csak abban az esetben írnék le, ha az érintett ragaszkodna ahhoz.) fiatal, élesen bíráló költő. Véleményvezér, a televízió ötletekben gazdag híressége, amelynek több színterén is megjelenik, azokon nagy odaadással beszélget a jelenlévőkkel. 

   Félig sem biztos, hogy a pécsi fiút bemutató cikk kezdő sorait én fogalmaztam meg jól. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy én vagyok az, aki inkább tiszteli az olvasót és szereti az anyanyelvét. Nem tudok elmenni szó nélkül az idegen nyelvű kifejezések túlzott mértékű és sokszor felesleges használata mellett. Ha velem beszél így valaki, hozzá fűzött mondataimban kényesen ügyelek a csak magyar szavak használatára, amit beszélgetőtársam előbb-utóbb észrevesz és javít a magyarságán.  

   Az interjú alanya extrovertált embernek mutatja be magát. Mondanivalóját végig olvasva csak bátorítani tudom munkája folytatására. Azt pedig, hogy ő barátságos, társaságot kedvelő, ne restellje kimondani nyelvünkön és legyen rá büszke. 

   Elmúlt a hétvége. Az idézett sajtó szombati számából kimaradt a naponta, teljes oldalon megjelenő kormány infó. "Az oltás működik, Magyarország működik. Nem hiányoltam ezt a kesernyés mosolyra fakasztó oldalt, meg aztán ez a hétvégi lap is csak ontotta magából a nekem érdemtelen híreket, az egyoldalú politikai tudósításokat. Az évek során a naplóm egyre inkább igénytelenebb sajtótermékké változott. Már csak mosolyogni tudtam azon, hogy a gyenge kis keresztrejtvényből kimaradt a megfejtendő fősor. A sudoku kitöltése soha nem kényszerített fejtörésre. Egyetlen magyarázó szó nélkül elmaradt az irodalmi melléklet is.

   A slammer mellett most újból megjelent a prof. teljes nagyságában, hirdetni a covid elleni oltás fontosságát a működő kis országunkban. A négy évtizede járó napilapot hosszú hónapok-évek bizonytalansága után lemondtam. Az utóbbi napok megjelent számai csak megerősítették a döntésem helyességét. A napló olvasása helyett a mátyásmadarat fogom hallgatni. Éneke nagyon változatos. Károg és kakatol, ha kell nyávog vagy ugat. Ráfogjuk, hogy még a szekérnyikorgást is szajkózza. Lehet, de saját döntése alapján és őszintén teszi azt.

Maradj velem!

   Október közepén két szokatlanul hideg napot ma igazán velünk barátként viselkedő őszi napsugárzás követett. Ebéd után ki is mentem a kertbe, ahol évszaktól függetlenül mindig találhatok magamnak elfoglaltságot. Az időmet úgy osztom be, hogy a pihenést nyújtó hintaágyat akkor foglalom el, amikor a délutáni napsütés ott leginkább megtalál. Leülök és hintázgatok, bekapcsolom a kis rádiót, zenét hallgatok. A felcsendülő dallamokat dúdolom, vagy előadójával együtt én is énekelem. Ez olyan magamnak való, koromnak is megfelelő szórakozás. Ezzel senkit nem zavarok, egyedül vagyok, elgondolkodok ezen-azon.

   A Korál együttes dala szól, "Maradj velem". Utolsó dal, magány, segíts, fogd a kezem, szétfoszlott varázslat, szeress, maradj velem, szebb lesz a holnap. Ez a dal, ha nem is mai, könnyen megragadja az ember szívét és érzelgőssé teszi a lelkét. Hát így jártam én is. Az idősebbeknek gyakran jut eszükbe -mindenféle előzetes kopogtatás nélkül-  gyermek-vagy ifjúkori történés. Sokan állítják ezt és magam se cáfolhatom. Valahonnan a dal sorai közül előbújt egy régi, fájó emlék.

   Életemben először láttam, riadt kis madárka, szelíd mosollyal a fiatal arcán. Amikor hívásomra óvatosan kinyitotta az öltöző ajtaját és belépett a terembe, jól láthatóan megijedt. Nem egy fiatal srácra számított a röntgen felvételének készítésekor. Megkíséreltem szavakkal oldani a feszültséget, amiből valamiért bennem is jócskán felgyülemlett. A röntgen felvétel beállításához szükséges közelséget nem kerülhettem el, de ez mintha mindkettőnket nyugodt csendre intett volna.  A lánykának életet adó tüdőn óriási a fehér folt, pontosításához újabb felvételek szükségesek. Beszólítom újra és amikor fél-mezítelenül megáll előttem, szemeibe fészket rak a félelem, arcán könnycseppecskék csordulnak.  Asztalra fektetem, magyarázkodok, ólom lapokkal takargatom.rétegfelvételeket készítek. Később némán hallgatja végig a főorvos értékelő szavait. Amikor kilépett az ajtón, szerettem volna az arcát megsimogatni, hozzá néhány biztató szót szólni. Nem sikerült, ügyetlenül mosolyogtunk egymásra. Ötven éve már ennek, soha többé nem láthattam.

 

A Korál dalnak vége, a nap is igyekszik már az ég aljára. Lekapcsolom a rádiót, ideje bemennem.

Megint a JóKor!

     A postaládámban két áttetsző, sárgás műanyag fóliába csomagolt valamit találtam. A feladót meglátva rögvest beazonosítottam a küldeményt. Hosszú hetek óta kürtölték a szócsövek, hogy miniszterelnökünk meg fogja keresni a nyugdíjasokat egyféle elbeszélgetés gyanánt.

Feladó: Magyarország kormánya és a Magyar Államkincstár. Két példány érkezett, egyik az enyém, másik a feleségemé. A személyi igazolványomba két személynév szerepel, a másodikat nem tüntették fel. Ezt azért is vagyok kénytelen rosszallóan megjegyezni, mert a páromnál mindkettő szerepel. Nem a házassági anyakönyvi kivonatban jelöltet húzták alá. Itt élünk lassan már négy évtizede. Lakcímünket központi intézkedés miatt átkeresztelték, ennek már több éve. Ez a változtatás még nem jutott volna el a nagy nyilvántartáshoz?  A városrész nevét is sikerült eltérő formában szerepeltetni és a házszámunk se stimmel egyikünk esetében sem. 

Ha én levelet írok, nagyon ügyelek a pontosságra. Célom nem csak a posta munkájának könnyítése, sokkal inkább a címzett tisztelete. Ebből a szempontból vizsgálva a kormány levelét, joggal meg is sértődhetnék, ám ezt nem teszem. Kicsit morgolódok magamban, amíg a küldeményt kiszabadítom erős műanyag börtönéből és az asztalra teszem. A szétválasztás kötelező, mert a szelektív hulladékok külön kezelését és unokám iskolai papírgyűjtését is szem előtt kell tartanom.

Két nap múlva újabb levél érkezik. A címzésben ezúttal nem találhatok hibát, mert a boríték ebben a vonatkozásban szűz. A hófehér papírost csak a feladó neve teszi használhatatlanná aki a lakóhelyem megválasztott országgyűlési képviselője.  

 

   A kormány elnöke nyugdíjasként, az országgyűlési képviselő választó állampolgárként keresett meg. Mindketten el akarják hitetni velem, hogy kíváncsiak a véleményemre és fontos tagja vagyok annak a közösségnek, amely egykor hazájának foglalta el ezt a fantasztikusan szép Kárpát medencét.

A "JóKor" cím már nem lepett meg. Ez a magyartalan szó gondolkodásra azért nem serkentett. Tartalma már ismert, azt zengi hosszú hetek óta valamennyi kormány- és ahhoz közeli média. A másik egy -az ellenzéknek megálljt parancsoló- petíció, ami hiteles aláírásra váró adatgyűjtés, semmi más!

Rendesen elszomorítottak. Hát ennyire együgyű, balga ember lennék? Vagy csak az ehhez vezető útra akarnak terelni? Hogy a végén birka türelemmel mindent -ellenállás nélkül- elviselő, önálló gondolatok keltésére és azok kifejezésére szóban és tettben is alkalmatlan szolgálójukká váljak? Nem! Nem engedem meg, hogy ezt tegyék velem! 

   A levelek tartalmát nem írom le, azt nagyon sokan megkaphatták. Meg aztán az ellenzéki tollforgatóktól mentes napi sajtó ugyanazt szajkózza.

STOP! Mondhatnám ezt én is. Elegem van már az önkényeskedő, kivagyi emberekből. Valótlanságokkal tarkított, félelem keltésére és félrevezetésre egyaránt alkalmas mondatoknak már régtől nem hiszek. Ne zavarjanak, ne zaklassanak semmilyen megkereséssel! A miniszterelnök szeméből nem tudok kiolvasni nekem tetsző, őszinte gondolatokat. Arról pedig nincs tudomásom, hogy a képviselő a nyugdíjas életek biztonságáért, feltételeinek javításáért bármit is tett volna.

 

Ezek a levélszekrényekbe kérés nélkül bedobott kiadványok és levelek központi elképzelések szülöttei. Leginkább a hamarosan esedékes választással kapcsolatban kísérelnek meg befolyásolni. Milliós példányok, az út porába kidobott sok-sok forint. Az én forintjaim is! Az emberi gondolkodás ily módon történő befolyásolását nem fogadom el. Tisztességtelen magatartás ez a levelek megírására utasítást adó, de a postára eljuttató részéről is. Embertársaim közül sokan nem így gondolják, ők a potenciálisan félrevezetettek. El mégsem ítélem a JóKor lapjait örömmel olvasgató és a petíciót precízen kitöltő embert. Nélküle nem létezhet a demokráciával felelőtlenül játszadozó hatalom. Jó lenne, ha lapozgatás és adatszolgáltatás közben ezt felismernék és a küldeményeket a megfelelő kukába helyeznék.

Kora-tavasz ajándéka

Nem igazán van választási lehetőségem a versfaragást illetően. Kötelező, örömmel teljesítendő feladat ez számomra. Mindegyik unokám érkezését nagy szeretettel vártam, a versszakok papírra vetése mégis eltérő energiát igényelt. Ezen nem is csodálkozok. Változó körülmények között éltem meg a kicsik érkezését, közben majd tizenhat évet öregedtem. Költőnek is csak mondvacsinált voltam és vagyok, ez most ilyenre sikeredett:

Kora-tavasz ajándéka 

 

 Cirógat már a napsugár, ébredezik a világ,

felemeli fejét kertünkben a virág.

Tavasz van ismét, a sokadik már nekem,

megérkeztél és az első lett ez neked.

 

Azt mondják, szerencsés szám a hetedik, 

unokáim száma veled már a hetedik.

Születésed napja márciusban a hetedik,

mondja ezt nagyapád, ki szüleinek a hetedik.

 

Mindannyian vártunk türelemmel rád,

mamák, papák, anyukák és apukák,

unokatestvérek sokasága

és nővérkéd Janka, a nagy óvodás lányka.

  

Író leszel, tartomány úr, vagy kapitány?

Nevedet Isten ajándékának hívják!

Az is vagy, közülük egy legszebb

vámszedője a szeretetnek. 

 

Covidos a hajnal, nem számít,

erős és izmos baba lát világot itt.

Váratlanul, gyorsan megszülettél,

gyermek, testvér, kis unoka lettél.

Emeletről újra lejött, fontossá is vált,

gazdag tartalmával nagyszobában a kiságy.

Jól tudod, hogy mosolyogva könnyebb,

néha mégis előbújik a rakoncátlan könnycsepp.

Körülötted nyüzsög mindenki, ha teheti,

jó helyre érkeztél, e kis tündért a családja szereti.

A fészket te választottad volna?

Érezd jól magad, benne legyen derűs minden holnap.

Nagyra nőj kicsi Máté és erősödj,

hadd legyen az nekünk a biztos öröm!

Díszítsd házunkat, fesd színesre kertünket,

legyél, aki viszont szeret bennünket.

 

Tanulj és taníts örülni, ölelni, nevetni, 

jókedvűen sírni, kiabálni, csendben maradni.

Szorgalmasan dolgozni és alkotni,

megpihenni és feltétel nélkül szeretni.

Köszöntelek mindannyiunk nevében!

Téged, ki itt ülsz most a papa ölében.

Karom átölel, szöszi buksidat felém fordítod,

kék szemű mosolyod, akár egy titok.

Máté unokámnak, igaz szeretettel, névnapi ajándékként.

2021. szeptember 21-én.                                      

 

 

 

 

Nyolcvankét embernek gratulálok!

   Nem is tudom miért, de én mindig szerettem a kerek esztendőket. Amikor a komlói hivatásos tűzoltóság ötven éves lett, példát vettem elődömről és könyvecskét szerkesztettem magam is rólunk tűzoltókról, sokoldalú tevékenységünkről. A színház kollektívája helyet biztosított a jubileumi ünnepségünk megtartásához és színvonalas műsorral is kedveskedtek nekünk. Tíz év eltelt és a hatvanadik évfordulón nyugdíjasként azon fáradoztam, hogy történjen valami. A hagyományos emlékezéshez nem volt igazítható ez a szám, de kedvem volt és lehetőséget teremtettem. Tablót szerkesztettem az egykori és a felújított laktanya fotóival díszítve. Időrendben felsoroltuk azon tűzoltók nevét és szolgálati éveit, akik 1953-2013 között egyenruhát öltve magukra, beléptek a laktanya kapuján. Nem hagytuk ki a névsorból a polgári alkalmazottainkat sem. Korábban a könyvet, utóbb a tablót, arról készített fénykép alakjában vihette emlékként haza mindenki. Ajándékot is kaptunk, egy vállalkozó lepett meg bennünket eseményünket megörökítő márványtáblával.

 

   Szeptember 2-án a családomnak régtől otthont adó Komló város lakóssága ünnepelhette 70-éves évfordulóját a település várossá nyilvánításának. Négy nap szólt a zene, mellette sok színes rendezvény szórakoztatta a komlóiakat és vendégeiket, az alkalomra ide látogatókat. Bányásznap is volt ez, reggeli zenés ébresztővel, a "fekete gyémántot"felszínre hozókról való megemlékezésekkel. Virágcsokrokkal és koszorúkkal tisztelgés, főhajtás az életüket áldozók előtt. Nem maradt el a színpompás tűzijáték sem. 

 

   Meghívót kaptam a városházára, ahol sokad magammal egy elismerő oklevelet, emlékplakettet és ajándéktárgyakat vehettem át a polgármestertől és helyettesétől. Ildikó lírai hangvételű bevezetője után polgármesterünk beszélt Komló történelméről, folyamatos fejlődéséről, a bányák bezárásáról és annak kedvezőtlen hatásairól. Szólt azokról az erőfeszítésekről és elért eredményekről, amelyek biztosíthatják az itt lakók számára az életterük folyamatos fejlődését, vérkeringésük pezsdítését. Mindezeket végig is nézhettük Nemesi Árpád és Rákos Ildikó kivetített fotóin. Az elismerések átadása szünetében Korbuly István szavalata színesítette az ünnepi perceket. Megtapsoltuk egymást, kölcsönösen örültünk a másik jelenlétének. Hab volt a tortán a 70 éves születésnap hatalmas tortája, izzó fénysugaraival együtt. Kitárultak a nagyterem ajtajai, pezsgős poharakkal teli tálcákról emelhettük le a koccintás nélkülözhetetlen elemét. Az ülésterem előterében megterített asztalokon elhelyezett tálak gazdag választékkal kínálták ínycsiklandó tartalmukat.  

 

   Jóleső érzés volt rég nem látott emberekkel kicsit elidőzni, velük akár csak néhány szót váltani. Egy fejbiccentés, egy messziről jött mosoly, egy kézfogásos köszönés nyilvánvalóvá tette a teremben lévők összetartozását. Legtöbbjükkel találkoztam és személyes kapcsolatba is kerültem az elmúlt évtizedek során. Köszönhető ez leginkább annak, hogy a szolgálatom során nagyon sok helyen megfordultam hivatalos ügyekben. Joggal érezhettem azt, hogy az emlékplakett nem csak az enyém. A komlói tűzoltók a jókora működési területükön, de leginkább a városunkban gyakran segítettek másoknak és vették ki részüket egy-egy közös munkából. Jóllehet, az elismerő oklevelet nekem címezték, annak adományozásával engem tiszteltek meg, de igazából a tűzoltóknak jár az. A becsomagolt ajándékot megköszönöm és gondolatban átnyújtom az arra érdemeseknek. Rajtam kívül még nyolcvanketten részesültek e jubileumi elismerésben. Mindannyiuknak szívből gratulálok! 

(Nem találtam olyan fényképet amelyre ha rátekintek a teljes városban gyönyörködhetek. Valamelyik kis közösség mindig hiányzik. Kényszerűségből választottam ezt, meg aztán miért is ne legyek én is néha látható?)                                 

A szeretet tanítója

  Az orvostudomány -folyamatos fejlődése ellenére- még messze van attól, hogy valamennyi kórnak megálljt tudjon parancsolni. Az életmód megváltoztatása, a kemikáliák és a terápiák együttesen sok esetben akár a teljes gyógyulást is eredményezhetik a legkeményebbnek vélt betegségekkel szemben. De a győzelem, ha elmarad, nem marad más csak a csend és a halál.

 

   Ismerek egy kislányt. Soha nem találkoztam vele személyesen, csillogó szemei és örök mosolya az internet hullámain keresztül lopták be magukat a szívembe. A kisiskolás pad helyett az utóbbi három esztendejében a kórházi ágyakat kényszerült választani. Egyik kezelés a másik után, próbálkozások sora eredmény nélkül. Megüresedő szülői pénztárcák.

"Minden Jó" ezért a kicsi lányért! -indult útjára a rokonok, barátok, ismerősök, ismeretlenek összefogása! Nemcsak anyagi források megteremtése válik közös üggyé, de az aggodalom, a szeretet és a féltés is. A kicsi lány az ablakon betűző nap felé fordítja buksiját és szórja felénk tovább a fénysugarakat. Erős és bátor. Úgy viseli baját, olyan példás rendezettséggel, mint aki tudja a végeredményt. Csalfa kislány lenne, becsapná a világot? Nem hinném, talán csak bátortalan egy kicsit. Nem meri elvenni szüleitől a feléjük mindig is sugárzott hitet, reményt és szeretetet.

 

   És a gyorsan elszaladó hónapok -felváltva egymást-, hol a megerősített reménnyel, hol pedig csüggedéssel kopogtatnak be a család házának ajtaján. A forró nyár után hirtelen beköszöntött az ősz, aki gyakorlott festőként nekiállt elkápráztató színeivel megszépíteni a természetet, a világot. Alig emelte fel ecsetét, máris lehullott az első falevél. Nagyon-nagyon korán, szemeknek tetsző, gazdag ruháját még nem ölthette magára. Fakó sárga színét a megtört ágacska kölcsönözte. A kislány pedig követte a levelecskét, örökre lehunyta szép szemeit.  

 

...Csak a jóra tanítottál bennünket! Megmutattad, hogy milyen hatalmas erő lakozik a szeretetben! Mi pedig, akik ezt megértettük, a gyógyulásod reményében minden féltésünket neked küldtük el, hogy a halál ne szaladhasson el veled, de kevésnek bizonyultunk. Akaratlanul is, de fájdalmat okoztál nekünk és jókora űrt hagytál magad után. Hiába leszel legkedvesebb angyalkája az Úrnak, mindig hiányozni fogsz. Te mindig tiszta -ahogyan azt a neved is igazolja-, egyenes és őszinte kis emberke voltál. Ezért én soha nem fogom megérteni, miért is történhetett meg ez veled? Amikor azt kívántam, hogy ablakod elől tűnjenek el a rácsok, arra gondoltam, hogy a Napocskád zavartalanul cirógassa az arcodat, de miközöttünk. Most pedig csillagok miriádjai ragyoghatnak rád, csak mi lettünk szegényebbek. Megismertelek az éter hullámain keresztül és ez így is marad most már örökre. És soha nem akarlak -nem is tudlak- elfelejteni Téged. 

Isten! Tőled azért megkérdezem, miért tetted mindezt?