A jövő hónapban éppen tíz éve lesz annak, hogy az Európai Parlament a képviselt országoktól függetlenítette a tagjai sorába megválasztottak fizetését. Az addig tapasztalt jelentős különbségek eltűntek, mind a hét és félszáz ember anyagi gondoktól mentesen élheti napjait. A béreken kívüli egyéb juttatások csak elősegítik azt, hogy akár elkötelezettség érzése nélkül is sokan álljanak sorba az öt évenként megválaszthatók közé.
Távol áll tőlem, hogy bárkit is megbántsak, de a pártok és a hozzá tartozó személyek sokaságát tanulmányozva, kortes beszédükbe esetenként belehallgatva, megerősödött bennem a bizonytalanság. Megkérdeztem magamtól, alkalmas vagyok-e kiválasztani az esélyesnek tartottak közül az arra megfelelőt és nekem tetszőt? Győztem, az én keresztem nyert, nőtt a hazai ellenzék! De miért is adtam voksomat az ellenzéknek én, annyi sok régebbi, egyszemélyes szavazólap után? Történt az EP-választás napján valami, amit most elmondok. Nem az eset választotta ki a keresztem helyét, de akár megtehette volna.
Az a körzet ahova én választani járok már negyedik évtizede, gyakorlatilag egy kis falu, a "nagy" városhoz csatolva. Az idők folyamán az idősebb generációt fiatalabbak váltják fel, költöznek a mi közösségünkbe. A falu már nem a régi, a helyi kis önkormányzatok mindig igyekeznek tetszetős környezetben összekovácsolni az embereket. Ez persze nem sikerülhet teljesen, vannak a sorból kilógók, ők a másokért tenni nem akarók. Ám azért mindenki ismer mindenkit.
Mecsekfalu közösségi házát kibérelni lehet, teszik is ezt általában nem közénk tartozók. Lehetőségünk arra, hogy oda bemenjünk, csak úgy, csak egymással beszélgetni, igazából nincsen. A kis kocsma sem üzemel abban már régóta. A választások azért mindig itt történnek.
Belépek az ajtón, öten fogadnak. Hárman falusiak, egy a város önkormányzatát képviseli, egy személy vélhetően valamelyik párt delegáltja, őt nem ismerem. Négyüket annál inkább! A földiek közel korombeliek, róluk "száz" év óta tudok, szervuszt köszönhetek nekik. A várost képviselő hölgy fiatalabb, mégis kislány kora óta látom cseperedni, őt akkor száztíz-éve tegezem.
A velem együtt érkező nyugdíjas asszony éppen úgy van a bizottság tagjaival, mint jómagam. Falusi lakósként a helyiségben ő a legidősebb csak azért, mert itt született. Átadja iratait és kiderül, hogy lejárt a személyi igazolványa. Lakcímkártya nem elég, jogosítvány jó lenne, de nincs nála. A bizottság férfi tagja mosolyogva néz a többiekre, tekintetében a kérés fogalmazódik meg, hadd szavazzon, mindannyian régtől ismerik. Csakhogy választ nem kap, bólintás helyett elforduló fejek, ablakon kinéző merev tekintetek. Eligazítást kap, hogy ideiglenes igazolványért bemehet a városba, soron kívül megkapja. Az asszony térül-fordul, gyalogol néhány száz métert és leteszi jogsiját az asztalra. Kifelé menet nem tudom, hogy köszöntek-e neki, mondott-e ő viszontlátást az ajtó becsukásakor?
Mi tagadás, elszomorodtam. Senki nem merte kijelenteni, hogy ez az egész úgy komolytalan, ahogy van, nyugodtan szavazzon ez az asszony! Mi van akkor, ha a jogosítványa is megújítandó, ha olyan helyen él, ahol nincsen gyors, ideiglenes okirat megszerzésére lehetősége, ahol nem igazán járnak tömegközlekedési eszközök? Akkor hát így járt, nem tudta véleményét írásba foglaltatni az EU-s parlamenttel kapcsolatban.
Ám nekem rögvest eszembe jutottak egyszerű megoldások:
-A helyi bizottság kijelenti, hogy Te vagy az, aki a listánkon szerepelsz, szavazz nyugodtan!
-A helyi bizottság nem engedélyezi, hogy voksolj és ezt írásban, konkrét jogszabályi helyek megjelölésével a tudomásodra hozza.
-A helyi bizottság felhívja az ideiglenes igazolványt kiadót és beazonosítás után lehetővé teszi a boríték urnába helyezését.
-Minden nyilvántartóban ügyel valaki, a személyek szükséges igazolására.
-A választásokat megelőzően a központi adatbázis ismerői minden hanyag embert időben értesítenek arról, hogy a kérdéses napon már nem lesz érvényes személyi igazolványuk. Az egyébként gyakori levelezgetések mellett az a néhány száz már nyugodtan elférhetne a postások táskájában.
Ezek a felsorolt megoldások csak akkor jöhetnének számításba, ha minden ember szavazatát a kiértékelők fontosnak tartanák. Úgy tűnik, ez nem így van. Igaz is, minden ember tartsa evidenciában az okmányai hitelességét és ne méltatlankodjon, hogy nem tud valakit egy igennel gazdagítani. Ezek után csak azt nem értem, hogyan fordulhat elő, hogy külföldön élő honfitársaim eltérő módon -könnyebben és nehezebben- adhatják le voksaikat, hogy a közlekedés szervezésével segítik adott területekről az emberek urnához való jutását, hogy zsák krumplival, néhány ezer forinttal megvásárolják az előírt helyre írandó ikszeket, hogy munkahelyeken eligazítás jelleggel hangzanak el pártok és nevek. Vagy ezek nem is lehetnek igazak? Valakik csak szórakozásképpen töltötték fel ilyen hírekkel az éter hullámait?
A tagállamokban megtörténtek a választások. Az elkövetkező öt esztendőre bekerült emberek a parlamenti politikai hovatartozásuk alapján megalkothatják képviselőcsoportjaikat és rajta, munkához láthatnak! Ennek az óriási gépezetnek a felállításában csipetnyi szerep jutott a választása mellett kardoskodó nyugdíjas asszonynak. Megérdemli tehát, hogy az érdekeit tisztességgel, becsülettel és alázattal szolgálja az ő kiválasztottja. Nem is egyszerű feladat ez, mert a honi parlamenti munkában nem ezt láthatja. A rendetlenséget, az áldemokráciát, az önzést, a hitehagyottságot, a hazugságot és még sorolhatnám, de leginkább az emberi szeretet teljes hiányát mégsem viheti magával országházunkból Brüsszelbe. Itt maradnak azok nekünk, fegyverekkel őrzötten.
Az is lehet, hogy ezekből a csúfságokból öt évvel ezelőtt már kivittek egy szekérre valót, amivel az amúgy is betegeskedő nagy parlamentet folyamatosan mételyezik. Én legalább így értem meg azt, hogy a legutóbbi választásunkkor hangos szó nélkül tudomásul vették a számítógépes rendszerünk összeomlását, vélhető csalás-sorozatok után az "új" parlamenti patkó kialakítását.
Megmaradt bennem a bizonytalanság, képes vagyok-e befolyásolni egy óriási eu-s testület alakítását? Tisztességes dolog-e felkészítetlenül borítékba tennem egyféle véleményemet? Nagyobbik baj az, hogy a hitem rendült meg valamennyi választás tisztaságában. Nem is érdemes élcelődnöm a helyi választási bizottság munkájával és teljesen feleslegesnek érzem haza sietni a jogosítványért.
Billegő hitem ide, vagy oda, mindenki menjen el minden választáskor és a legjobb meggyőződése szerint döntsön! Aki pedig nem él ezzel a jogával, ki se nyissa a száját se jobbra, se balra, és maradjon csendben!
Az én vállaimat pedig hadd nyomja az a felelősség, hogy a mi kis országunk képviselői olyanok, amilyenek. Ha mégis szükséges, hát megkérem a szépséges Európét, tegyen rendet, járjon közbe az Őt elrabló istenénél!
Karácsonyi-Újévi köszöntéseimet szűk körben még ma is a hagyományos postai úton, képes levelezőlapok küldésével fejezem ki. Segítségemre vannak ebben a szájjal és -lábbal festő művészek, kiknek munkáit évente legalább két alkalommal megküldi nekem egy alapítvány. A képeslapra sokszorosított festmények válogatás nélkül aktuálisak, azok megvásárlásával örömmel támogatom a nemes célokat.
