Bejutsz-e Menyus?

    Na, végre! Eljut oda ez a mai fiatalság, hogy alakítani akarja az életét, hogy élni akar azon jogosítványával, miszerint beültet valakit - a számára legkedvezőbbnek tűnőt - a parlamenti székek valamelyikébe. Intézem hát, hogy közülük egy voksolhasson a fővárosban, ideiglenesen otthont adóban.

Kérelem és megbízás egy levélben, ez az első hiba, hiányzik a gyerek személyi száma, ez a második, nem pontosan a netről letölthető formanyomtatványon a kérelem, ez a harmadik. Az első problémát nem tudom megoldani, mert kedd az utolsó nap a kérelem benyújtására, a rádió legalább ezt mondta. A személyi számot megkérdezem és beírom, de nem tették lehetővé. A harmadikra mosolyogva annyit mondtam, hogy talán nincs is netem.

Ügyintéző el, majd mosolyogva vissza. Engedélyezve az igazolás kiadása és perceken belül zsebre is vághattam. Elkerülendő az elképzelhető mondvacsinált kifogások egyike, az igazolás eredetben Budapestre utazik. A papíros elviteti magát a XXVIII. kerület kijelölt szavazókörébe, de meglátja az eszméletlen hosszú sort, visszacsúszik a gazdája zsebébe, aki már nem is akarja annyira ezt a választást. Nagyon sokan viszont hosszú órákon keresztül kitartóak voltak és jóval a meghosszabbított kampány-csend lejárta után az éjféli órákban meghazudtoló lazasággal ejtették az urnába borítékjaikat. Négyévente ki lehet bírni, így mondogatták.

    A választási törvény majdnem azzal kezdődik, hogy én zökkenőktől mentesen, legfőképpen gyorsan szavazhatok. Módosításakor elég sok kutyaütőnek kellett az igen gombot megnyomni, mert hát egyiknek sem jutott az eszébe a várható és most kialakult helyzet. És a bizottságok és az a sok okos ember csak értelmetlenül járatta a száját órákon keresztül és valóban senkinek nem jutott eszébe tőlem, a választópolgártól legalább elnézést kérni.

     Mert mi történt? Állítólag egyesek, sokan, csak azért kérték másutt szavazásuk lehetőségét, hogy ott - abban a fővárosi kerületben - a választás eredményét az általuk kívánt személy előnyére befolyásolják. Gondolták csibész, ám nem szabálytalan módon megvalósíthatják elképzelésüket. Legalább azt hitték. Tévedtek, nem kaptak rendes tájékoztatást és a sok járatlan ember érvénytelen szavazatot dobott az urnába.

    Én meg erre az egészre csak most ébredtem rá. Öregszem és naiv  vagyok, de most is döbbenten állok tévedésem előtt. Én azt hittem, hogy az igazolással szavazók a választási névjegyzékbe való felvételük után az állandó lakóhelyük választási eredményét befolyásolhatják, nem pedig a kijelölt szavazókörben élők farkával verik a csalánt. Vagy én is csak tévedek? Nem. Mindössze arról van szó, hogy az állampolgárok nem kellően tájékozottak a választási törvényünket illetően.

     Igen,ez az egész olyan viccesnek tűnik, pedig nagyon is komoly. A hamiskásan gondolkodó emberek a hosszú sorállást követően rosszul érezhették magukat a választási szervek pontatlan, helyenként akár cinikus magatartása miatt. A vidék otthoni eredményeit a fővárosi kijelölt szavazókörökben befolyásolni akarók pedig elkedvetlenedtek a tumultus okozta lassúság, a választás ottani gyenge szervezettsége miatt.

     Mikszáth Kálmán Katánghy Menyhértje jutott eszembe. Ha nem is pontosan a regény fő alakja körüli események zajlottak a fővárosi szavazókörökben, hasonló dolgok kicsi hazánkban nem fordulhattak elő? Utaztatásról, fröccsök fizetéséről eleget lehetett hallani a választás után.

     Az viszont biztos, hogy sokaknak ment el a kedve állampolgári jogát, a választást gyakorolni.

Költészet Napja

   József Attila születésének évfordulóját beárnyékolja a lengyel barátok repülőgép balesete, az Ő haláluk. Ezen a napon van lehetőségünk új országgyűlési képviselőket választani és a parlamentbe pártokat delegálni. Szóval zsúfolt ez a nap. Akinek nincs ideje, vagy energiája egy kötetet a kezébe venni, helyette megteszem én.

" Munkásoknak nem több a bére,

mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

S mégis magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szívedbe,
hadd legyek hűséges fiad!"

József Attila: Hazám /1937/

Módjával a vacsorával!

   Olvasom az újságban, hogy az atomfegyverrel rendelkező, sőt annak elkészítésére felkészült országok végre egy asztalhoz ülnek és a földünk teljes nukleáris arzenáljának rövid időn belüli leszereléséről folytatnak eszmecserét. Még a világűrben sem hagynak egyetlen példányt sem. A hírek között érdekesnek tűnik az is, amely szerint 1948-óta először kerül megoldás közelébe az Izrael-Palesztin kérdés. A Gáza - övezetben öröklakások épülnek a palesztin nagycsaládosok számára.

   A rádió arról tájékoztat az éter hullámain keresztül Belgiumból, hogy az unio illetékes bizottságának vezetője egy időben ültette tárgyaló asztalhoz a magyar és szlovák feleket, akik megnyugtató információkkal utazhatnak haza a szlovák nyelvtörvény okozta nézeteltérések megoldása ügyében. Az is ennek a csodálatos napnak a híre, miszerint a sógorok St. Gallen környékén fogják megépíteni a hulladék égető művet a magyar határra tervezett terület helyett. Azt mondják, hogy így tudják valamennyi szomszédos országot megóvni a véletlen előfordulható környezeti szennyeződésektől. A buszon hallom a sofőrtől, hogy gépjármű vezetők csendben adott jutalmazására használták fel a személyzeti vezető irdatlan magas végkielégítését. Egy középiskolás diák pedig nagyon udvariasan átadja nekem az ülőhelyét a buszon.

Később egy ismerős banki dolgozóval együtt sétálok az áruház felé. Eldicsekedik azzal, hogy bankja egyre több  hitelest segít ki, extraprofitjából a tartozásukat kiegyenlíti, így ezek az emberek nem kell, hogy megismerjék a kalapácsot, fejük felett megmarad a fedél.

A Tescoban mindig a szeme közé nézek a biztonsági embernek, legyen az férfi, vagy nő. Most mosolyogva biccentett felém egyet. Azután, hogy megkérdezi tőlem egy dolgozó, miben tud segíteni, teljesen kész voltam. Gyönyörű ez a nap!

    Ebéd után beugrok a kocsiba, megadott időpontra háziorvoshoz megyek és az asszisztencia pontban szólít. Hazafelé megtankolok és a kutas felvilágosít arról, hogy a 98-as literje 260 forint.

Eszembe jut egy dal, valahogy ilyen szöveggel:" Azt álmodtam az éjjel, összebújtunk, nem széjjel." Hirtelen luftballonok durrognak. Erre aztán felriadok.

     És szomorúan veszem tudomásul, hogy reggel van, csütörtök és április elseje. Azért talán mégis jó lesz ez a nap!

Hány a tavasz?

    Ilyenkor tavasszal az emberek - ha nem is vallják be még saját maguknak se - mindig várnak valamit az élettől. Nem egy konkrétan megfoghatót, mégis ugyanazt, amit a természet világa. Felfrissülést, megerősödést, megújulást. Ezt várja minden évben a mi kicsi hazánk is.

 "Népünk három tavaszának tükröződése líránkban" címmel írtam meg a magyar érettségi dolgozatomat. Az aktuális három tavasz akkor 1848.március 15, 1919. március 21 és 1945. április 4 volt. Petőfiben és Adyban biztos vagyok, hogy szerepeltek az irományomban, ám azt, hogy kit szólaltattam meg a felszabadulás kapcsán, már fogalmam sincs. Egyik ünnepnek sem volt kerek évfordulója, felfrissítésüket a politikai helyzet sem indokolta. Csak olyan tavaszok voltak azok már, mint a többi - ahogy egy régi cimborám mondta -, amikor a herélt lovak is csak úgy nekiiramodnak a széllel.  Volt egy új, közvetlenül az érettségi után, a prágai. Ezt a csírájában megfojtott kikeletet  "megúsztam", mert csak nyáron vonultam be katonának, így magyar tüzérként nem köpködhettek engem Szlovákiában. A hozzájuk kötődő, kisiskolás korban megtanult dalokat is el kellett felejteni? Hogyan is volt? Jöjj tavasz, ébred az ág, szórja a nap sugarát rá, míg a szívünk ver, őrzi hűséggel szabadítónk hősi nevét, talán így volt.

    Hány tavaszunk van ma? Mikor csinálunk egy olyan kikeletet, amire büszkék lehetünk, amiről majd dolgozatot írhatnak utódaink?

Húsvét, a tavaszvárás ünnepe biztosan megvan a világnak. Ebben az évben pontosan egybe esik a Felszabadulásunk Ünnepével, amikor idegen hadsereg zargatta ki országunkból a megszálló fasiszta német hadsereget, megteremtve nekünk az újjászületés lehetőségét.  Erről, én nem is tudom miért, de szemérmesen hallgatunk. Más kérdés az, hogy ennek a seregnek egy része néhány kör leírása után visszajött hozzánk és a megszületett hazát - a nagyhatalmak asszisztálása mellett- a saját nevére keresztelte. Ezt a minden évben biztos tavaszt - mint elszalasztott lehetőséget - akkor ünnepeljük meg tisztességgel! A tavaszi éjnapegy utáni holdtöltét követő vasárnapon emlékezzünk Krisztus feltámadására! Böjtöljünk, szálljunk magunkba és tartsunk bűnbánatot. Így azután a felszentelt tojásainkkal eszünkbe sem fog jutni, hogy dobálódzunk, sőt a belőlük kikelő madárkák láttán a sírjából feltámadó Krisztusról elmélkedhetünk.

    Egy hét múlva pedig- bármilyen nehéznek is tűnik - azokat választjuk meg, akik majd őrködnek a kertünkben Húsvét Vasárnap futkorászó gyerekek felett. Ez a választás végre hozhatna nekünk magyaroknak egy igaz ünneplésre alkalmas új tavaszt!

Nőnapi köszöntő

     A Nemzetközi Nőnap egy olyan megemlékezés, mint a tiszavirág. Másnapra a férfiak elfelejtik, amit a nők egyébként se vettek komolyan.

    Az országjáró kirándulásunkhoz pénz gyűjtése céljából mi felsős általános iskolás fiúk évente kimentünk az erdőbe hóvirágot szedni. Tudtuk, hol keressük és még akkor is megtaláltuk, ha a Kerékmezőt elolvadni lusta hó borította. Ilyenkor az egyik anyuka meggőzölte és a fehér bóbiták muszájból mutatták meg magukat a kora márciusi napsütésnek. Sokáig nem dideregtek a korán született virágok, mert száraikkal egymáshoz simulva gyorsan bokrétába, majd fehér vászon darabkával letakart kosárkába találták magukat. Egy másik anyuka, aki ingyen utazhatott a vonaton, Budapestre vitte a virágokat és már a vonaton hamar el is adta őket. A hóvirágunk így jutott el a hörnyéki domboldalról százfelé, mintha csak a vonat ablakából dobáltuk volna a csokrokat megállóhelyenként egy-egy ünnepelt leány és asszony hajába koszorúnak. Nem is olyan rég képviselőt is polgármestert is láttam hóvirágot ajándékként osztogatni a piacunkon, csakhogy ez időszakhoz és érdekhez kötött, az őszinte tisztelethez vajmi kevés a köze. Aztán az erdőt se járta meg érte.

    Időközben a hóvirágból védett növény lett. Egy szálért 10.000 Ft-os a bírság! Nesze neked szegények tavaszi rózsája! Ez buta túlzás! Most a virágerdő hiába várja a diákok hangoskodó csapatát abban a reményben, hogy efemer életét boldogan fejezhesse be a viaszos vászonra tett vizes pohárkában. Most szótlanul és szégyenkezve, egyedül hal meg, a következő tavaszban még reménykedve.

    "Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, amikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönöm neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, amikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől s neked, mert tested meleget adott testemnek, amikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, amikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet."

    Márai Sándor szavait biztosan nem, de nőnapon egy szál virágot is kapott-e az édesanya, aki akkor, régen, a virágainkat eladta?

Cím nélkül

    Jól nézd meg ezt a képet! Egymillió gondolatot, érzést fakasztó. Tartalmát nem igazán lehet szavakban kifejezni, legalább nekem nem sikerült. Az útelágazást jelentheti valahol az ember életében, az Istenhez vezetőt.

Jó, ha van

    Megsűrűsödött azon híreknek a száma, amelyek a társadalmi tulajdon sérelmére, jelentős értékre elkövetett cselekedetekről adnak felvilágosítást. Ez jó! Itt van végre az ideje annak, hogy ezek a csirkefogó gazemberek lebukjanak és elnyerjék méltó büntetésüket. Régebben a nagy dolgokról nem tudtunk. A kisszerű tolvajok és fusizók azért sok kárt okoztak a népgazdaságnak. Róluk mondta Kádár János elvtárs azt, hogy a magatartásuk mindenképpen elítélendő és nem követendő, mégsem jelentenek nagy problémát, mert kis országunkat határainkon belül gyarapítják, gazdagítják.

Ismertem egy ilyen embert. Reggelente együtt buszoztunk munkahelyeinkre. Amikor hazafelé is összefutottunk, az ő kis táskája mindig tele volt. A napi elemózsiával a legtöbb esetben 4-5 kiló szög cserélt helyet, mindig változó minőségben és méretben. Kérdésemre, máskor már csak egy pillantásomra is mindig azt mondta: Jó,ha van és nélkülük nem tudnám befejezni családi házam építését. Lebukik? Az sem gond, legfeljebb ül néhány évet. A cél ezt az eszközt is szentesíti. Múltak a hónapok és a takaros családi ház elkészült, ismerősöm mégis a büntetés-végrehajtás egyik intézetébe költözött két egész évre. Számított rá, feladatként kezelte, így tud majd saját kuckójában boldogan élni családjával. A kiszabott idő gyorsan elrepült. Vegyes érzésekkel, kíváncsi várakozással szabadult.

   Már nem a szeretettel otthon hagyottak várták. Életének vonata kisiklott. Egy munkába siető autóbusz elé lépett.

Miért hiányzik az "M"?

    Valami biztosan történt, mert sok idegen autó állt meg az épület előtt, takargatva annak bejáratát. Aztán gyorsan tájékoztatnak arról, hogy ami megtörtént, annak semmi köze sincs az egyetemhez, de a felügyeletet gyakorló minisztériumhoz se. Így is lehetne definiálni a mese fogalmát. Az történt ugyanis, hogy az iskola a falai közül ki akart köpni magából valamit, de csak egy tüsszentésre sikeredett, amitől megremegtek az ablakai és címéből leesett az "M" betű. Amikor egy vezető hibát követ el, nem lehet azt függetleníteni az általa irányított intézménytől még akkor se, ha az illető egy korosodó nyugdíjas, betevő falatjáért aggódó ember és cselekedete direkt módon nincs hatással az egység működésére. Aki ezt az embert oda tette, az ha nem is tetszik neki, vállai a felelősség súlyával terhesek. Mit takar ez a felelősség? Talán Zrínyi Miklós tisztaságának megőrzését? Nemzetünk védelmének szentségét? Igen, róluk van szó. Zrínyiről, a törököt verőről, aki a csatározásai közben jó üzleteket kötött Ferdinánddal, miközben hírneve és vagyona nőttön nőtt, aki mégis, amikor kellett, halálával védte nemzetét. Látszik, hogy inkább horvát bán volt Ő, mint magyar nemes. Nálánál jobb névadót nem is találhattak volna az egyetem számára.

    Van ebben az esetben valami jó is. Odafigyelni készteti az embereket ilyenkor ciklus vége táján az állami és az önkormányzati épületekben folyó tevékenységekre. A lehetséges kontroll talán csökkenti a korábbiakban tapasztalt, zsebeket tömködő pazarlást és siető tékozlást. Nem árt azért óvakodni a törvényesen osztogató fosztogatóktól!

    Bízzunk abban, hogy az épületek nem sérülnek, a bennük történtek miatt nem rázkódnak meg, betűiket nem veszítik el! Higgyük azt, hogy a nemzetünk védelmére felkészítő egyetemen - a beinduló két új polgári szakon is - tanítani fogják a horvátok és magyarok büszkeségének a szigetvári hősnek, Zrínyi Miklósnak egy anonim horvát szerző által megfogalmazott szavait:

"Hanem vígan kardot rántsatok,

Mert így Istent nem felejthetjük el..."

"A szabadság nem perzsavásár"

   Olvasgatom honatyáink esetenként nehezen megszülető vagyonbevallásait, az ezekhez fűződő megnyilvánulásokat és kíváncsiságból, egyiket-másikat összehasonlítgatom a megelőző évi bevallással. Szomorúan konstatálom, hogy a képviselők nem jutottak ötről-hatra. Hja, kérem, ez a globalizált válság maga. Van aki közli, hogy nincs semmi megtakarítása és siránkozik, nem tud félre tenni. Másik a képviselőséget "minuszos" szakmának nevezi 700 000 feletti díjazás mellett. Harmadik panaszkodik, méltánytalanul alacsonynak tartja a polgármesteri fizetését és az 1 100000-et meghaladó havi, parlamenti jövedelmét ócsárolja, mert a korábbi civil elfoglaltsága többet hozott a konyhára. Van közöttük állást és beosztást halmozó, de szegénynek nem futja egy kocsira. Nem találkoztam folyósított nyugdíj feltüntetésével, de nem láttam családtagként jövedelem nélküli álláskeresőt sem.

Van közöttük olyan, akinek hivatali hiba kapcsán egyetemi végzettsége lett, aki társalgási szintű nyelvvizsgákkal dicsekszik, ám azokat nem beszéli, de olyanok is töltik a padsorokat, akiknek vagyonbevallása azonos oldalán a sokadik szerződéssel megvásárolt holdacska a képembe mosolyog. Van, akinek gyanúsan rövid idő alatt túl sok a felsőfokú diplomája, de olyan is, akit dicséret illet, mert évtizedes kitartása eredményeképp megszerezte egyetlen diplomáját.

Jó középkorúaknak mondhatók. Közöttük kevés a jövőt kovácsoló fiatal. Néhány idősnek viszont elképesztő a teherbíró képessége, már ami a parlamenten kívüli munkát illeti.

    A megkülönböztetés alkotmányos tilalma ellenére azért ők a kiváltságosak. Másképp adóznak, másképp bűnhődnek, ha egyáltalán bűnhődnek. Ők azok is, akik ígérik, hogy a házon kívül rendet tesznek.Kiszűrik a gyengét és a magas szintűek közé emelik s ha nem megy, megválnak tőle. Ők nyilváníttatnak embereket beteggé, azután hirtelen egészségessé és löknek ki az utcára egy falat kenyér nélkül.

    Jó atyafiak! Üzenem akiknek kell, akik nemsokára ismét a padokba ülnek, hogy ne siránkozzanak. Mások sem tudtak megtakarítani, sőt csontig eladósodtak és tengetik életüket az elrekvirált kicsi otthonukról álmodozva. Az önök "minuszos" szakmáján - helyesen: hivatásán - kívül még nagyon sokan dolgoznak éhbérért és nyomorognak segélyeken. Senkit sem köteleznek képviselőségre, dolgozzon a civil szakmájában, amelyben a bevételeket rangos magasságban állapítja meg a kötelező szabály. Ne halmozzák a parlamenten kívüli elfoglaltságaikat, így talán lesz idejük többször is elmondani a választókerületükben élők gondjait és panaszait, vagy éppen sikereikről dicsekvést tenni. Óvakodjanak a kapzsi vágytól, a harácsolástól! Ezek a lelket mételyezik. Ha kocsijuk nincs, hát ne bánkódjanak, "gyalogolni jó"! Először a házban tegyenek rendet! Mutassanak példát! Szűrjék ki előbb maguk közül a gyengét, emeljék a magas szintűekhez és ha nem sikerült se mondjanak le végleg róluk, mert valakiknek rájuk is szükségük van. Ne csak nyilváníttassák, tegyék is egészségessé az embereket és kapjon mindenki egy falat kenyeret.

Hiába üzentem József Attilával egyszer már, nem fogadtak szót.

    A Gellért-hegyen magasodó Szabadság-szobor ma azok emlékét hirdeti, akik életüket áldozták függetlenségünkért, szabadságunkért. Az Ő nevükben üzenhetek? Lehet, hogy a szabadság 1947-óta a Horváth-kertben maradt?

Hadd idézzem Heltai Jenőt!

"Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,

Te sem vagy még szabad..."

Pogány angyalok

    Az első áldozás után hosszú évekig rendszeresen átléptem a templom kapuját. Latin nyelven ministráltam és vékony, de izmos-inas gyerekként taposhattam az orgonát fújtató pedálokat. Az öreg kántor gyakran tornásztatta kezeit a billentyűkön a szentbeszéd alatt is. Előfordult, hogy az orgona hosszú csendjében felváltva, óvatosan végig fújtattuk csak azért, hogy Laci bácsit megtréfáljuk. Ha sikerült a móka és neki is elkapni bennünket, bizony egy-egy pofon csattanó hangja is megzavarhatta az igét hirdető papot. Aztán pár perc múlva már kölcsönösen kibékülve és együttműködve kísérhette el tiszta, de nagyon erős hangján az Úrfelmutatást megelőző akkordokat. Az is megtörtént, hogy a mise után a sekrestyében elhangzó "deo gratias" után kaptuk a nyaklevest az atyától, kérdezés nélkül. Felesleges is lett volna érdeklődnünk, nagyon jól tudtuk, hogy miért érdemeltük azt ki. Hittanra az általános iskolába jártunk, azt szerettem, mert az órák végén a vikárius mindig érdekes regényekből olvasott fel részleteket.

Sorba felvettem az esedékes szentségeket, közülük egyet csak a saját döntésem alapján. Úgy éreztem elvárják és jólesik a szülőknek, ha a templomban is megesküszünk. Ebből a meggondolásból vehették fel a gyermekeim a keresztség szentségét. Egyikük a falusi búcsúi nagymise celebrálása közben tarthatta buksiját a keresztvíz alá. Nem kürtöltem szét, de nem is titkoltam. Normálisak voltak a főnökeim, meg a kollégáim is.

    Ma szabadon gyakorolható. Teszik is sokan. Egyre szaporodó számú, színes szabályok szerint. Többségük őszinte hittel és meggyőződéssel, mások képmutatással, érdekből kulcsolják imára kezeiket. Én nem imádkozom. Élek valamilyen módon,Istenhez kötődő kusza, zavaros, vegyes érzésekkel teli. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy most, amikor lenéz a földre, mosolyog és belőle óriás szeretet árad két gyönyörű pogány angyalára.