Jó, ha van

    Megsűrűsödött azon híreknek a száma, amelyek a társadalmi tulajdon sérelmére, jelentős értékre elkövetett cselekedetekről adnak felvilágosítást. Ez jó! Itt van végre az ideje annak, hogy ezek a csirkefogó gazemberek lebukjanak és elnyerjék méltó büntetésüket. Régebben a nagy dolgokról nem tudtunk. A kisszerű tolvajok és fusizók azért sok kárt okoztak a népgazdaságnak. Róluk mondta Kádár János elvtárs azt, hogy a magatartásuk mindenképpen elítélendő és nem követendő, mégsem jelentenek nagy problémát, mert kis országunkat határainkon belül gyarapítják, gazdagítják.

Ismertem egy ilyen embert. Reggelente együtt buszoztunk munkahelyeinkre. Amikor hazafelé is összefutottunk, az ő kis táskája mindig tele volt. A napi elemózsiával a legtöbb esetben 4-5 kiló szög cserélt helyet, mindig változó minőségben és méretben. Kérdésemre, máskor már csak egy pillantásomra is mindig azt mondta: Jó,ha van és nélkülük nem tudnám befejezni családi házam építését. Lebukik? Az sem gond, legfeljebb ül néhány évet. A cél ezt az eszközt is szentesíti. Múltak a hónapok és a takaros családi ház elkészült, ismerősöm mégis a büntetés-végrehajtás egyik intézetébe költözött két egész évre. Számított rá, feladatként kezelte, így tud majd saját kuckójában boldogan élni családjával. A kiszabott idő gyorsan elrepült. Vegyes érzésekkel, kíváncsi várakozással szabadult.

   Már nem a szeretettel otthon hagyottak várták. Életének vonata kisiklott. Egy munkába siető autóbusz elé lépett.

Miért hiányzik az "M"?

    Valami biztosan történt, mert sok idegen autó állt meg az épület előtt, takargatva annak bejáratát. Aztán gyorsan tájékoztatnak arról, hogy ami megtörtént, annak semmi köze sincs az egyetemhez, de a felügyeletet gyakorló minisztériumhoz se. Így is lehetne definiálni a mese fogalmát. Az történt ugyanis, hogy az iskola a falai közül ki akart köpni magából valamit, de csak egy tüsszentésre sikeredett, amitől megremegtek az ablakai és címéből leesett az "M" betű. Amikor egy vezető hibát követ el, nem lehet azt függetleníteni az általa irányított intézménytől még akkor se, ha az illető egy korosodó nyugdíjas, betevő falatjáért aggódó ember és cselekedete direkt módon nincs hatással az egység működésére. Aki ezt az embert oda tette, az ha nem is tetszik neki, vállai a felelősség súlyával terhesek. Mit takar ez a felelősség? Talán Zrínyi Miklós tisztaságának megőrzését? Nemzetünk védelmének szentségét? Igen, róluk van szó. Zrínyiről, a törököt verőről, aki a csatározásai közben jó üzleteket kötött Ferdinánddal, miközben hírneve és vagyona nőttön nőtt, aki mégis, amikor kellett, halálával védte nemzetét. Látszik, hogy inkább horvát bán volt Ő, mint magyar nemes. Nálánál jobb névadót nem is találhattak volna az egyetem számára.

    Van ebben az esetben valami jó is. Odafigyelni készteti az embereket ilyenkor ciklus vége táján az állami és az önkormányzati épületekben folyó tevékenységekre. A lehetséges kontroll talán csökkenti a korábbiakban tapasztalt, zsebeket tömködő pazarlást és siető tékozlást. Nem árt azért óvakodni a törvényesen osztogató fosztogatóktól!

    Bízzunk abban, hogy az épületek nem sérülnek, a bennük történtek miatt nem rázkódnak meg, betűiket nem veszítik el! Higgyük azt, hogy a nemzetünk védelmére felkészítő egyetemen - a beinduló két új polgári szakon is - tanítani fogják a horvátok és magyarok büszkeségének a szigetvári hősnek, Zrínyi Miklósnak egy anonim horvát szerző által megfogalmazott szavait:

"Hanem vígan kardot rántsatok,

Mert így Istent nem felejthetjük el..."

"A szabadság nem perzsavásár"

   Olvasgatom honatyáink esetenként nehezen megszülető vagyonbevallásait, az ezekhez fűződő megnyilvánulásokat és kíváncsiságból, egyiket-másikat összehasonlítgatom a megelőző évi bevallással. Szomorúan konstatálom, hogy a képviselők nem jutottak ötről-hatra. Hja, kérem, ez a globalizált válság maga. Van aki közli, hogy nincs semmi megtakarítása és siránkozik, nem tud félre tenni. Másik a képviselőséget "minuszos" szakmának nevezi 700 000 feletti díjazás mellett. Harmadik panaszkodik, méltánytalanul alacsonynak tartja a polgármesteri fizetését és az 1 100000-et meghaladó havi, parlamenti jövedelmét ócsárolja, mert a korábbi civil elfoglaltsága többet hozott a konyhára. Van közöttük állást és beosztást halmozó, de szegénynek nem futja egy kocsira. Nem találkoztam folyósított nyugdíj feltüntetésével, de nem láttam családtagként jövedelem nélküli álláskeresőt sem.

Van közöttük olyan, akinek hivatali hiba kapcsán egyetemi végzettsége lett, aki társalgási szintű nyelvvizsgákkal dicsekszik, ám azokat nem beszéli, de olyanok is töltik a padsorokat, akiknek vagyonbevallása azonos oldalán a sokadik szerződéssel megvásárolt holdacska a képembe mosolyog. Van, akinek gyanúsan rövid idő alatt túl sok a felsőfokú diplomája, de olyan is, akit dicséret illet, mert évtizedes kitartása eredményeképp megszerezte egyetlen diplomáját.

Jó középkorúaknak mondhatók. Közöttük kevés a jövőt kovácsoló fiatal. Néhány idősnek viszont elképesztő a teherbíró képessége, már ami a parlamenten kívüli munkát illeti.

    A megkülönböztetés alkotmányos tilalma ellenére azért ők a kiváltságosak. Másképp adóznak, másképp bűnhődnek, ha egyáltalán bűnhődnek. Ők azok is, akik ígérik, hogy a házon kívül rendet tesznek.Kiszűrik a gyengét és a magas szintűek közé emelik s ha nem megy, megválnak tőle. Ők nyilváníttatnak embereket beteggé, azután hirtelen egészségessé és löknek ki az utcára egy falat kenyér nélkül.

    Jó atyafiak! Üzenem akiknek kell, akik nemsokára ismét a padokba ülnek, hogy ne siránkozzanak. Mások sem tudtak megtakarítani, sőt csontig eladósodtak és tengetik életüket az elrekvirált kicsi otthonukról álmodozva. Az önök "minuszos" szakmáján - helyesen: hivatásán - kívül még nagyon sokan dolgoznak éhbérért és nyomorognak segélyeken. Senkit sem köteleznek képviselőségre, dolgozzon a civil szakmájában, amelyben a bevételeket rangos magasságban állapítja meg a kötelező szabály. Ne halmozzák a parlamenten kívüli elfoglaltságaikat, így talán lesz idejük többször is elmondani a választókerületükben élők gondjait és panaszait, vagy éppen sikereikről dicsekvést tenni. Óvakodjanak a kapzsi vágytól, a harácsolástól! Ezek a lelket mételyezik. Ha kocsijuk nincs, hát ne bánkódjanak, "gyalogolni jó"! Először a házban tegyenek rendet! Mutassanak példát! Szűrjék ki előbb maguk közül a gyengét, emeljék a magas szintűekhez és ha nem sikerült se mondjanak le végleg róluk, mert valakiknek rájuk is szükségük van. Ne csak nyilváníttassák, tegyék is egészségessé az embereket és kapjon mindenki egy falat kenyeret.

Hiába üzentem József Attilával egyszer már, nem fogadtak szót.

    A Gellért-hegyen magasodó Szabadság-szobor ma azok emlékét hirdeti, akik életüket áldozták függetlenségünkért, szabadságunkért. Az Ő nevükben üzenhetek? Lehet, hogy a szabadság 1947-óta a Horváth-kertben maradt?

Hadd idézzem Heltai Jenőt!

"Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,

Te sem vagy még szabad..."

Pogány angyalok

    Az első áldozás után hosszú évekig rendszeresen átléptem a templom kapuját. Latin nyelven ministráltam és vékony, de izmos-inas gyerekként taposhattam az orgonát fújtató pedálokat. Az öreg kántor gyakran tornásztatta kezeit a billentyűkön a szentbeszéd alatt is. Előfordult, hogy az orgona hosszú csendjében felváltva, óvatosan végig fújtattuk csak azért, hogy Laci bácsit megtréfáljuk. Ha sikerült a móka és neki is elkapni bennünket, bizony egy-egy pofon csattanó hangja is megzavarhatta az igét hirdető papot. Aztán pár perc múlva már kölcsönösen kibékülve és együttműködve kísérhette el tiszta, de nagyon erős hangján az Úrfelmutatást megelőző akkordokat. Az is megtörtént, hogy a mise után a sekrestyében elhangzó "deo gratias" után kaptuk a nyaklevest az atyától, kérdezés nélkül. Felesleges is lett volna érdeklődnünk, nagyon jól tudtuk, hogy miért érdemeltük azt ki. Hittanra az általános iskolába jártunk, azt szerettem, mert az órák végén a vikárius mindig érdekes regényekből olvasott fel részleteket.

Sorba felvettem az esedékes szentségeket, közülük egyet csak a saját döntésem alapján. Úgy éreztem elvárják és jólesik a szülőknek, ha a templomban is megesküszünk. Ebből a meggondolásból vehették fel a gyermekeim a keresztség szentségét. Egyikük a falusi búcsúi nagymise celebrálása közben tarthatta buksiját a keresztvíz alá. Nem kürtöltem szét, de nem is titkoltam. Normálisak voltak a főnökeim, meg a kollégáim is.

    Ma szabadon gyakorolható. Teszik is sokan. Egyre szaporodó számú, színes szabályok szerint. Többségük őszinte hittel és meggyőződéssel, mások képmutatással, érdekből kulcsolják imára kezeiket. Én nem imádkozom. Élek valamilyen módon,Istenhez kötődő kusza, zavaros, vegyes érzésekkel teli. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy most, amikor lenéz a földre, mosolyog és belőle óriás szeretet árad két gyönyörű pogány angyalára.

Zsolnay vagy Hollóházi?

    Január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából az illetékes miniszter elismeréseket adott át az arra érdemeseknek. A kitüntetettek közül többen is kellemetlenül érezhették magukat, amikor az asztalosok a dicséretes kovács- lakatos- bádogos munkáik miatt foghattak kezet a szakterület első emberével. Tovább fűszerezték Zsolnay hazájában a rendezvényt az idegenből hozatott ajándék porcelán tárgyak. Annak, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek, mindössze két oka lehet. Az egyik az, hogy a minisztert le akarták járatni. A másik pedig az, hogy a miniszter háta mögött az apparátusban hanyag emberek, rosszul dolgozók is sorakoznak. Olyanok, akik gépelési hibája miatt kimarad egy fontos szakasz a fegyver törvényből. (Ja, elnézést! Az egy emelettel feljebb történt.) A kitüntetettektől, a javaslatokat tevőktől, azokat elbírálóktól és az utca emberétől is elnézést kérhetett volna a miniszter akkor és ott, vagy négy nap múlva az Európa Kulturális Fővárosa fontosságát ecsetelő - sajtó hasábjain is megjelenő - értekezésében. Nem tette. Minden bizonnyal ez is az EKF része!?

    Még jó, hogy ekkortájt kapott Raoul Vallenberg- díjat Gizi néni, nyugalmazott óvónő. Esetében minden stimmelt. "Csak" annak kellett megfelelnie, hogy életével követendő példát mutasson embertársainak. És ezt tette és teszi ma is. Fajtól, felekezettől, színtől, kortól nemtől, egyáltalán mindentől függetlenül önzetlenül szereti és segíti embertársait. Ha szüleim kitartóbbak, majdnem óvodása lehettem volna szülőfalumban a pályát kezdő nevelőnek. Sokkal később szerencséje volt két gyermekemnek is, akik az Ő óvodájába járhattak. Amikor a kicsik oktatásának játékosságával foglalkozott behatóbban, én igyekeztem neki segítséget adni a magam szakterületéről. Sikerült kijárnom számára még egy miniszteri kitüntetést is annak ellenére, hogy a tanácsi felügyeleti osztálya nagyon irigykedett, nagyon nem akarta, de azért találtam aláíró jó embert. Igaz, ez még 1982-évben volt.

Gizi Néni már hetven felett, csak él, csak szeret, csak segít, fáradó szemeivel csak dolgozik. És nyugdíjasként, unokája előtt szégyenkezve szegényen, mégis gazdag szívvel él.

    Mese és a valóság képecskén Gizi néni sok száz gyermeke közül néhánynak az alkotása látható (tűzoltós kirándulás után készültek) és részlet Kuczka Péter: Mese a fekete varázslóról c. versecskéjéből.

 

"Pattogva indul a tűz,

szürke füst volt a haja,

parázsból volt a szeme,

lobogott a taraja.

Futott az erdőn át,

...jött a tűz és fújtatott,,

parázs szeme villogott,

apó, anyó a lapáttal

fejére csaptak nagyot.

...Ami belőle megmaradt,

bedugták a kemencébe.

...Melegíts a kemencében,

így végezd kötelességed."

Parlamenti látogatás

    Ma a Köztársasági Elnök Úr kihirdette az országgyűlési választások időpontjait. Három - a magyarságért aggódó emberek szorongásával teli - hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy megtudjuk, kik foglalhatnak helyet képviselőkként a parlamenti székek soraiban.

1989-óta teljesen szétforgácsolódtunk. Először nagyon-nagyon akartuk a változást. Ismeretlenül is bíztunk a nyertesben, aki maga is meglepődött a győzelmén. Bizalmunkat eljátszotta, hát lehetőséget adtunk a már ismert hatalomnak. Neki lett volna még esélye rendet teremteni, de nem tette. Ezek után kicsik és nagyok jöttek sorba, változó összetétellel és a 89-óta várt eredmények nélkül fejezték, illetve fejezik be most is a - véleményem szerint korántsem áldásos - tevékenységüket. A húsz év alatt ahányfelé hullottunk, annyi felé húzunk is. Az a szekér meg egy tapodtat sem mozdult előre. Nemhogy megtanultunk volna egymásnak tisztességgel köszönni, inkább családi- baráti kapcsolatainkat tettük tönkre mások vélt igazai miatt.

    Amikor először jártam a parlamentben, annak minden zegét-zugát megismerhettem volna. A csoportunk vezetője elintézte a formaságokat, mi pedig a helyi tűzoltókkal szabadon mozoghattunk. Ezt ki is használtuk és a tűzvédelmi kérdések megismerése mellett szájtátva csodálhattuk az országház minden szépségét. Megilletődhettünk a helytől is és annak szellemétől is. Ennek már 35 éve.

Amikor másodszor is ott jártam egy kiránduló csoport tagjaként, a megadott időponthoz képest 30 perces késéssel, két kordon sort is megkerülve, előzetes ellenőrzést követően közelíthettük meg a kijelölt bejárati ajtót. A kordonokat megszoktuk már az épület környékén, ám messzi vidékről jövők, elcsodálkoztunk rajta. Már sima hétköznapon is? Azután gyors séta, rövid út, alig érthető kalauzolás. A végére már ott az új csoport. Köztük egy idős bácsi az őrtől illemhely után érdeklődik, aki illetlenül, talán tisztességtelenül utasítja el a kérést. A csoport vezetője másokkal együtt az őr felé indul és határozottan visszautasítja annak magatartását, sőt, el is igazítja. Az egyenruhás láthatóan elrestelli magát és elindul a bácsival befelé. Ez 2008-ban történt.

    Az olyan jó lenne, ha az áprilisi parlament az összetételétől függetlenül bocsánatot kérne a megalázott, munkájában tisztességgel megőszült, megfáradt, ősz hajú, békési paraszt bácsitól és érte tenne!

Karácsonyi csillagok

     Tízen vagyunk, ha együtt a szűk család. Az ilyenkor kialakuló nemes rendetlenségben estére fáradtan, ám békésen tudjuk egy fedél alatt álomra hajtani a fejünket. Ilyenre sikerült ez a karácsony is. Teljes volt a létszám a nagyobb család közös ünnepén is, ahol mind a huszonöten ajándékot adtunk és kaptunk egy korábbi sorsolás szerint. Így megy ez már évek óta. Készülődünk, ünnepelünk, jólesően elfáradunk és várjuk a meghitt együttlét elkövetkező alkalmát. Ez a várakozás az, amiről szól az advent, vagy talán több is annál?

Karácsonyi csillagok

Millió kis tűszúrás, jóleső zsibbadtság,

apró örömök lánca, boldogság, fáradtság.

Csend van, a pacsirták hazarepültek.

És máris hiányoznak, mint az ablakról

nyáron a karácsonyi csillagok.

Drága kincs a tiszta víz a pohárban!

     Drága az a kincs, ami nincs. Drága az is, amit úgy mérnek. Ez az ivóvíz, amivel a Kárpát-medence most még jól van ellátva annak ellenére, hogy folyóinkat mi magunk is szennyezzük és ebben a szorgos munkánkban segítő kezeket kaptunk több ízben is a szomszéd cserző vargáktól, aranyásóktól. Nekünk a szó legszorosabb értelmében legdrágább, hiszen az országban sehol nem adják egy forintért literjét, csak nálunk. Azt írja a mai újság megnyugtatóan, hogy ebben az évben nem emelik az árát. Esélyt akarnak adni a többieknek a felzárkózásra, netán komolyan elszégyellték magukat az örökös legfelső dobogó miatt? Nem tudom. Tény az, hogy az önkormányzat képviselő testülete teljes körű kimutatás készítésére kötelezte a tulajdonát képező kft-t a tisztánlátás érdekében. Ez újszerű, jó dolog. Végre a tárgyban először egy olyan döntés, amely nem hárítja egyszerűen a lakosságra a terheket. Őszintén szólva meglepett és nagyon örülök neki,mert láttam és hallottam elég - testületi döntést megelőző - ágálóan magyarázkodót, aki áremelést fogadtatott el az íre pontot tevőkkel.

    Felvetődik bennem a kérdés, miért nem kérdezik a delegált felügyelő bizottsági tagokat, hiszen nekik az a dolguk, nem, hogy ellenőrizzenek és tisztán lássanak? Régóta kíváncsi a szolgáltatást igénybe vevő, hogy nálunk miért 1000 Ft a vizünk köbméterenkénti ára, nagy érdeklődéssel várjuk tehát a teljes körű kimutatást. Segítségül el tudom mondani, hogy a kft. hanyagul kezelt vagyont örökölt. Amikor a Duna vizét ide hozták, azt mondták, hogy bagóba fog kerülni, ez sem lett igaz. A madzagokat sokáig nem cserélték a föld alatt, megöregedtek, jól láthatóan naponta okoznak a szolgáltatásban problémákat. A kimutatást készítőknek felhívom a figyelmét arra, hogy sokan csak isszák, de nem fizetik ezt a folyékony életet. Sokan csak a sajátjukat isszák, majd a közösbe vezetik, az óra meg alig jár. Vettek-e fel hitelt, azt mire költötték? Vizsgálják meg azt is, hogy kinek, mikor, mit fizettek ki különböző jogcímeken, ezen a területen ma divat nagyokat alkotni. Az is lehet, hogy a kft.nagyon jól és tisztán lát mindent, mondja hát el az önkormányzatának úgy, mintha tőle teljesen függetlenül élne. Megéri!

    Jó lenne a képviselők rendet igénylő óhaját tisztességgel teljesíteni. Legközelebb talán arra is kíváncsiak lesznek, hogy miért fizetek egy darab 110 literes kuka ürítéséért az átlagosnál jóval magasabb 400 forintot?

Disznóölés

     Azon a reggelen 20 centis friss hóra ébredtünk. Utat és helyet csinálni, lapátra fel! 1966.telén ma disznóvágás van. Az ól meg üres, ajtaja ott feküdt a friss havon. De a hó árulkodott, a nyomok a kert felé vezettek, egészen a vasútpartig, ahol a gyalogúton egy kis kavarodás okozott fejtörést. A félnégyes 424-es már elvitte a bányába igyekvőket. A bakancsok taposta nyomok mellett itt-ott feltűnt a mi vágásra érett disznónk nyoma is, egészen a sorompóig, ahol azt elveszítettük. Rövid tanácstalanság után egyikünk a temető felé, másikunk Godisa irányába indult, míg a harmadik Hörnyéket célozta meg. Az utóbbinak volt szerencséje, rátalált a keresett nyomokra, amit hangos kiáltással hozott mindenki tudomására. Néhány gyalogos nézett is nagyot, nem értve, hogy mi a fenét keresünk a friss hóban. A jelek arra utaltak, hogy a szökevényünk a réten keresztül egyenesen a Gödrei- árok felé vette az útját. Meggyorsítva lépteinket, hamar a patakhoz értünk. A vízfolyás befagyva, feléje szűz a hó. Itt a parton ez a tréfás kedvében levő jószág ugyanazt csinálta, amit mi, tétován topogott, majd megindult visszafelé. És valóban, 8-10 méterrel odébb egészen a vasúti átkelőig a nyomok párhuzamosan a nemrég otthagyott sorompóhoz vezettek bennünket. Közben megvirradt, a milliom hófehér kristály bántotta a szemünket, mégis hamar észrevettük, hogy a disznóláb cifrázta út haza vezet bennünket. Ez a szép, kerekre hízott bestia megsétáltatott bennünket és most békésen ott feküdt a jégverem nádfedeles teteje alatt. Innen aztán az események nagyon felgyorsultak. Egy kis nyugtató vakargatás, kötél az orrba, ledöntés és kés és kész. Akkor ez volt a módi.

    Sokkal később, mindössze néhány hete hivatalos voltam a 86 éves Karcsi bácsiékhoz. A kupica snapsz után a papa szó nélkül belépett az ólba és a sokkolót, ahogy szokta, a disznónak nyomta. Annak se kellett több, kaput döntve és kerítést szaggatva meg sem állt a kert aljáig. Aztán a kerítés alatt át a szomszéd kertjébe. Erzsi néni a 84 évével fiatalosan fürgén jelent meg egy bögrében kukoricát csörgetve, hogy kertjébe az állatot visszacsalogassa. Én a hátsó kerítéshez lopakodtam, hogy tovább ne akarjon menni ez a kinézetre vaddisznó, mert ott már csak a világ vége van és akkor nem is lesz disznóölés. Mégis ez a nyáron sokat a szabadban élő göbe visszafelé indult ugyanazon az úton és megállapodott a családi ház előkertjében. Hagytuk, hogy nyugodtan turkáljon, útban volt már a vadász. Célzott, lőtt és a disznó előzetes kábítás nélkül kimúlt. Halála Európához talán már túlzottan is méltó volt annak ellenére, hogy bizony-bizony, néha moslékot is kapott.

     A két disznó bevégzése között vannak hasonló körülmények, de életük teljesen megegyező.

Lefetyeltek a vályúnál azért, hogy felnőjenek, meghízzanak és függetlenül attól, milyen politikai berendezkedésű ólban éltek, hűséggel szolgálták a gazdát. Vagyis megjelentek a kamrában jóízű füstölt kolbász és sódar formájában.

Vannak azonban olyan disznók is, amelyekért joggal aggódhatok. Ezek többsége már a vályúnál nem tud viselkedni. Ahelyett, hogy szépen beállnának a sorba és csámcsogva együtt szürcsölgetnék a moslékot, állandóan futkorásznak, bökdösik a másikat, válogatás nélkül piszkítanak mindenhová. Azt érik el ezzel, hogy az ólban egyik sem érzi jól magát, egyik sem fejlődik úgy, ahogy azt a gazda szeretné. Egy ilyen ólban már csak idő kérdése hogy a korábban tisztességesen viselkedő, a mások érdekeit is szem előtt tartó disznó lebetegedjen és az ól sarkába félrehúzódva várja a kényszervágást, vagy a csodát. Közben pedig figyelheti azt is, hogy a futkorászók és bökdösők most milyen kényelmesen zabálnak a vályúnál, hogyan kerekednek egyre gömbölyűbbekké, hogyan lesz pofájuk a disznóságaikat egyre jobban kifejezőbb. És ha igazán figyelnek rájuk, azt is láthatják, de legalább érezhetik, hogy ezek már férgesek, lelkük ocsmány, belőlük a bűz árad. Ezek a disznók ügyeskedők. Az etetőnél mindig jó időben és jó helyen jelennek meg. A táp csak az övék, mások morzsáira nem is gondolnak. Meg vannak arról győződve, hogy az elfogyaszthatatlan mennyiségű moslék is csak az ő járandóságuk, mert ők "fontos" kondát vezetnek. Különbek ők mindenkinél, ők a kiváltságosok. Ők az állandó magyarázatra szoruló szabályokat megalkotók, ők a rendet nem szeretők. Ők hazudnak és lopnak, ők rabolnak, harácsolnak és megfélemlítenek, ha kell, életet vesznek el. Sokan közülük mindezt úgy teszik, mintha a sarokban gubbasztókért tennék.

     A disznóvágási szezonnak lassan vége. Az ólak üresek, a böllérek pihennek. Hamar itt a tavasz és legkésőbb áprilisban friss malacokkal kell a hidast megtölteni. Jól vigyázzunk a vásári forgatagban, nehogy a nagy ricsajban rossz üzletet kössünk és ólaink piszkálódó és bökdösődő malacokkal legyenek ismét tele!

Nyugi! A bejegyzéseket folytatom

    Tavaly egyik gyermekem megajándékozott a számítógépen egy szabad felülettel és arra biztatott, hogy azon nyugodtan és lazán firkálgassak kedvem szerint. Másik fiam a több tucatnyi bejegyzést kicsicsásítva, összefűzve karácsonyi ajándékként nyújtotta át nekem. A legkisebb harmadik  az egyik év végi fotómról azt nyilatkozta, hogy ez jó! Nohát, közreadom. A 61 évhez képest ez szerintem is egy jól sikerült felvétele Árpinak.

Eleinte a bejegyzések írásától ódzkodtam, azok mégis szépen szaporodtak. Túl sokan nem, de azért többen olvassák, mint a rendszeresnek bejegyzettek száma. Véleményt írásban csak egyszer nyilvánított egy barátom, aki azzal ösztönzött.

    Kedves olvasó! Ne essen kétségbe, a blog bejegyzések írását folytatni kívánom. Miért? Mert ez arra jó, hogy az időm egy részét értelmesnek vélt dolgokra fordítsam, szórakozzak,  idegesítsem magam és ezt tegyem másokkal is. Véleményt nyilvánítsak és ötleteket adjak, lehetőséget másoknak arra, hogy megismerjenek, ha akarnak most, vagy majd egyszer, ha én már nem is vagyok. Kísérletet is teszek arra a szösszenetek írásával, hogy ki nem mondott és idáig még csak meg sem fogalmazott kérdésekre válaszokat keressek, adjak.

Arra kérem az olvasót, hogy az elkövetkező időkben is megértéssel és szeretettel olvasson!