Azon a reggelen 20 centis friss hóra ébredtünk. Utat és helyet csinálni, lapátra fel! 1966.telén ma disznóvágás van. Az ól meg üres, ajtaja ott feküdt a friss havon. De a hó árulkodott, a nyomok a kert felé vezettek, egészen a vasútpartig, ahol a gyalogúton egy kis kavarodás okozott fejtörést. A félnégyes 424-es már elvitte a bányába igyekvőket. A bakancsok taposta nyomok mellett itt-ott feltűnt a mi vágásra érett disznónk nyoma is, egészen a sorompóig, ahol azt elveszítettük. Rövid tanácstalanság után egyikünk a temető felé, másikunk Godisa irányába indult, míg a harmadik Hörnyéket célozta meg. Az utóbbinak volt szerencséje, rátalált a keresett nyomokra, amit hangos kiáltással hozott mindenki tudomására. Néhány gyalogos nézett is nagyot, nem értve, hogy mi a fenét keresünk a friss hóban. A jelek arra utaltak, hogy a szökevényünk a réten keresztül egyenesen a Gödrei- árok felé vette az útját. Meggyorsítva lépteinket, hamar a patakhoz értünk. A vízfolyás befagyva, feléje szűz a hó. Itt a parton ez a tréfás kedvében levő jószág ugyanazt csinálta, amit mi, tétován topogott, majd megindult visszafelé. És valóban, 8-10 méterrel odébb egészen a vasúti átkelőig a nyomok párhuzamosan a nemrég otthagyott sorompóhoz vezettek bennünket. Közben megvirradt, a milliom hófehér kristály bántotta a szemünket, mégis hamar észrevettük, hogy a disznóláb cifrázta út haza vezet bennünket. Ez a szép, kerekre hízott bestia megsétáltatott bennünket és most békésen ott feküdt a jégverem nádfedeles teteje alatt. Innen aztán az események nagyon felgyorsultak. Egy kis nyugtató vakargatás, kötél az orrba, ledöntés és kés és kész. Akkor ez volt a módi.
Sokkal később, mindössze néhány hete hivatalos voltam a 86 éves Karcsi bácsiékhoz. A kupica snapsz után a papa szó nélkül belépett az ólba és a sokkolót, ahogy szokta, a disznónak nyomta. Annak se kellett több, kaput döntve és kerítést szaggatva meg sem állt a kert aljáig. Aztán a kerítés alatt át a szomszéd kertjébe. Erzsi néni a 84 évével fiatalosan fürgén jelent meg egy bögrében kukoricát csörgetve, hogy kertjébe az állatot visszacsalogassa. Én a hátsó kerítéshez lopakodtam, hogy tovább ne akarjon menni ez a kinézetre vaddisznó, mert ott már csak a világ vége van és akkor nem is lesz disznóölés. Mégis ez a nyáron sokat a szabadban élő göbe visszafelé indult ugyanazon az úton és megállapodott a családi ház előkertjében. Hagytuk, hogy nyugodtan turkáljon, útban volt már a vadász. Célzott, lőtt és a disznó előzetes kábítás nélkül kimúlt. Halála Európához talán már túlzottan is méltó volt annak ellenére, hogy bizony-bizony, néha moslékot is kapott.
A két disznó bevégzése között vannak hasonló körülmények, de életük teljesen megegyező.
Lefetyeltek a vályúnál azért, hogy felnőjenek, meghízzanak és függetlenül attól, milyen politikai berendezkedésű ólban éltek, hűséggel szolgálták a gazdát. Vagyis megjelentek a kamrában jóízű füstölt kolbász és sódar formájában.
Vannak azonban olyan disznók is, amelyekért joggal aggódhatok. Ezek többsége már a vályúnál nem tud viselkedni. Ahelyett, hogy szépen beállnának a sorba és csámcsogva együtt szürcsölgetnék a moslékot, állandóan futkorásznak, bökdösik a másikat, válogatás nélkül piszkítanak mindenhová. Azt érik el ezzel, hogy az ólban egyik sem érzi jól magát, egyik sem fejlődik úgy, ahogy azt a gazda szeretné. Egy ilyen ólban már csak idő kérdése hogy a korábban tisztességesen viselkedő, a mások érdekeit is szem előtt tartó disznó lebetegedjen és az ól sarkába félrehúzódva várja a kényszervágást, vagy a csodát. Közben pedig figyelheti azt is, hogy a futkorászók és bökdösők most milyen kényelmesen zabálnak a vályúnál, hogyan kerekednek egyre gömbölyűbbekké, hogyan lesz pofájuk a disznóságaikat egyre jobban kifejezőbb. És ha igazán figyelnek rájuk, azt is láthatják, de legalább érezhetik, hogy ezek már férgesek, lelkük ocsmány, belőlük a bűz árad. Ezek a disznók ügyeskedők. Az etetőnél mindig jó időben és jó helyen jelennek meg. A táp csak az övék, mások morzsáira nem is gondolnak. Meg vannak arról győződve, hogy az elfogyaszthatatlan mennyiségű moslék is csak az ő járandóságuk, mert ők "fontos" kondát vezetnek. Különbek ők mindenkinél, ők a kiváltságosok. Ők az állandó magyarázatra szoruló szabályokat megalkotók, ők a rendet nem szeretők. Ők hazudnak és lopnak, ők rabolnak, harácsolnak és megfélemlítenek, ha kell, életet vesznek el. Sokan közülük mindezt úgy teszik, mintha a sarokban gubbasztókért tennék.
A disznóvágási szezonnak lassan vége. Az ólak üresek, a böllérek pihennek. Hamar itt a tavasz és legkésőbb áprilisban friss malacokkal kell a hidast megtölteni. Jól vigyázzunk a vásári forgatagban, nehogy a nagy ricsajban rossz üzletet kössünk és ólaink piszkálódó és bökdösődő malacokkal legyenek ismét tele!
A kézilabda egy nagyszerű, tömegeket mozgató sport. Srác koromban férfiak és nők egyaránt sokan szerepeltek még a járási bajnokságokban is. A gimiben középiskolások futkostak a két hatos között, télen a Keleti-suliban a város és járás fiataljait megmozgató "Terem-kupa". Évente kétszer megmérkőztünk a szekcsői szovjet katonákkal is. Azt mondták, hogy jól ment nekem a salak jobb oldalán a játék. Akkor még sok ilyen veszélyes pálya volt, amit mi öntöztünk, mi gazoltunk. Cserébe közönséget kaptunk, meg platós teherautót vidékre. Szerettük ezt a játékot, meg egymást, büszkék voltunk a sikeres meccseinkre. Kovász volt az nekünk.
