Az étkező asztalunkon szinte egész évben frissen vágott virág kényezteti el vázájában az oda belépőt. Díszíti az még a konyhát is, sőt, már a folyosón fogadja a lakásba belépőt. Olyan ez, mintha különleges alkalmak naponta kopogtatnának az ajtónkon? Szerencsések vagyunk, jut nekünk azokból jócskán, mégsem tölthetik ki az esztendő valamennyi napját. Ám a virág rendületlenül ott van hétköznapokon is, vasár- ünnepnapokon is.
Tavasztól késő őszig a kertünk neveli ki azokat. Vadon is terem sokféle. Az ibolyákra és pipitérekre mindig számíthatunk, belőlük néha magam is megtöltök egy-egy aprócska vázát. A virágzó bokrok száma tucatnyi. A tüskékkel védekezők biztosan nem kerülnek az asztalra, azok csak a szabad ég alatt dicsekedhetnek a szépségükkel. A kertünk ágyásaiban és edényekben nevelkedik egy újabb csoport. A bentiek mindegyike cserepes, helyhez kötött, évelő növények.
Sokféleségük és sokszínűségük -a természet ajándékaitól eltekintve- leginkább a ház asszonyának, Erzsi gondos és odaadó munkájának köszönhető. Talán Kosztolányi Dezső gondolata motiválja: „Ha van virág az asztalon, az ember nem tud egészen szomorú lenni." Nem hinném, hogy erre gondolna, egyszerűen csak benne van a génjeiben a virágok szeretete. A költő a Virágok beszéde című versében megfogalmaz és illeszt egy-egy virághoz olyan sorokat, amelyek olvasásakor igazán messzire elkalandozhatunk.
Mások szerint a vázába elhelyezett virág a tisztelet és megbecsülés, a gondoskodás és figyelem, a pillanat ünneplése, az otthonosság és harmónia kifejezése. És ezek mind igazak is lehetnek. Én mégis sokkal egyszerűbbnek látom ezen virágok miértjét. Úgy a virágok-, mint az egymás iránti érzések kifejezésére alkalmas az a cselekedet, amikor behozzuk a csokrot, vagy csak szálakat, hogy azok friss vízzel telt vázába kerülhessenek.
Nagy fiam gyakran meglátogat bennünket. Nem marad el egy ölelés, egy puszi és Édesanyjának egy csokor virág. A nárciszt lencsevégre kaptam, hogy ezekhez a sorokhoz illeszthessem. Nem tudja, hogy ezzel nekem plusz ajándékot adott. Egy emléket, egy dalt, Ethelbert Nevin Narcissusát. Gyerekként ülök a zongoránál és ezt játszom, leegyszerűsített formájában.
Janka unokám jön, gyalogosan. Kezében egy csokor virág, amit útközben szedegetett. Nagy örömmel nyújtja át a Mamának. Gólyahír! Hát kell ennél szebb virág? Még az ablak csendes madarai is megcsodálják! Gyorsan elő egy másik vázával és máris ott van az étkező asztalának közepén.
Mind a két csokrot a szeretet küldte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése