Változások

 

A falu „kultúrháza" sok mindennek adott otthont. A közös gondolkodás megvalósításának, a település élete tervezésének a helyszíne volt. Könyvtár, ifjúsági klub, filmvetítések, neves vendégek fogadása, szüreti-szilveszteri bálok, sakk-és ultipartik, idősek napja és más események. Kis kocsmaként is működött a felnőttek számára, de itt bújhattak egymás mellé nyiladozó szerelmek is.

Fél évszázada látom az előnytelen változást. Egy generáció elköszönt, sokan elköltöztek, az újonnan érkezők lassan tanulják meg sajátjuknak érezni ezt a mesés környezetbe illő, a Mecsek északi lankáin nyújtózkodó falucskát, amelynek életéről nem először rendezem sorokba -megörökítendő szándékkal- gondolataimat.

 

A bányák már haldokoltak, mégis kaptunk egy -a környezetünkbe nem illő- panel óriásokból épített városrészt. Hogy mellette ma ipari létesítmények nyújtózkodnak, már nem is annyira éles az ellentmondás. A börtön építését a családi házaink szomszédságában csak az önkormányzatunk akarta igazából. Megvalósulását nem mi tettük lehetetlenné a tüntetéseinkkel, azok nem igazán érdekelték a döntést hozókat. Vagy talán egy kicsit mégis? Jól emlékszem a városháza libbenő,emeleti függönyeire, azok mögül a ki-kileső arcokra. Talán nem kerülhettünk volna ilyen helyzetbe, ha sikerrel zárul a korábbi népszavazási kísérletünk és visszanyerjük Mecsekfalu függetlenségét. Ma is meggyőződésem, hogy az érvénytelen szavazatok irreálisan magas száma az ellenérdekű fél által irányított tevékenység eredménye volt. Az önkormányzat tarthatott attól, hogy a hozzá csatolt falvak sorra keresni fogják szabadságukat, ahogy azt Mánfa község meg is találta.                                                                                

A falu végén az erdőt kerítés köríti, akadályozva a pölöskei tó felé tartó gyalogösvényen a sétát. A Sikondára vezető földes kocsi utat -amelyet már száz évek óta használtak- kérdezés nélkül zárták le. Nem törődtek azzal se, hogy a faluból kivezető úton elhelyezett -többször is felújított- keresztet zárták el a hívő emberek elől. Tették mindezt komolytalan, nem létező térképekre hivatkozva.

Napelemparkot telepítettek a falu népének egykor munkát és kenyeret adó szántóföldre. Annak kivitelezése az utakat és vízelvezetőket, valamint a természet megszokott rendjét sértette. A sebek némelyike ma is gyógyulatlan.

Kötelező, kérdezés nélküli központi rendelkezéseknek eleget téve utcaneveket adtak és vettek el. Mi kaptunk, pedig nem is kértünk. A két megadott utcanév közül az egyiket -a központi kényszert elfogadva- kézfelnyújtással hitelesítettük mi kevesen, akik akkor helyet foglaltunk a székeken. Az eredeti állapot megtartására nem adtak lehetőséget, így aztán évekig is tartó feladatokat kaptunk a dokumentumaink cseréjétől, kapcsolataink új címünknek megfelelő rendezéséig. Mellesleg jegyzem meg, hogy a napokban kapott levelemen a régi címem szerepelt, mégis megkaptam.

Kultúrházunk évek óta nem használható. Felújítása pénzügyi nehézségek miatt igen lassan, akadozva, hosszú hónapos szünetekkel tarkítva halad. 

Istentiszteletek nincsenek, a templom az alapjaiban roggyant meg. A felújítása úgy látom kérdéses. A kevés misébe járó ember otthon kulcsolja imára a kezét, vagy buszra száll egy prédikáció meghallgatásáért. A harangok azért még hirdetik az igét. 

 

Azért látom azokat a törekvéseket is, amelyek erősíthetik közösségünk együvé tartozását. Külön örömöt okoz az, amikor a programok szereplői a gyerekek.                                                                                    A falu végén a körforgalom szigetét szorgos kezek tették idén is érdekessé és színessé. Karácsonyra megszületett ott a kis Jézus, akit féltve vigyáz Mária a napkeleti bölcsek társaságában.

 

Nem maradt el most sem karácsony ünnepének a köszöntése. Az Atya rövid mondatai után általános iskolás gyerekek színjátékának örülhettünk, ami természetesen a szeretetnek az emberek életében betöltött fontos szerepéről mesélt.

Csak én maradtam ki. Pedig készültem, ahogy azt tettem az elmúlt évek karácsonyai előtt is.  Nem kértek, hogy beszéljek. Így jártam, nem baj, megkíméltek. Azért én oda gurultam és örültem, hogy láttam őket.   

 

Megint a Komló lexikonról

  

 „Professzor úr mondám, – nekem könyvek kellenének: a Cicero levelei, és más classicusok, de kivált egy jó lexicon." (Kazinczy Ferenc) Az idézett mondat mint példa szerepel a Magyar nyelv értelmező szótára lexikon szócikkében arra vonatkozóan, miként használták régebben a lexikon szót. A professzor úrnak címzett mondatában kifejezi igényét sok más klasszikus mű megismerésére is, de különösen egy jó, részletes, széles körű ismereteket nyújtó szótárra.

A Bányásznapi rendezvények egyikén, 2025. szeptember 3.-án a város lakói először vehették kezükbe ünnepélyes keretek között a Komló lexikont. Az ötlet bő három évvel ezelőtt született meg egy polcról leemelt könyv forgatása közben. A fellapozgatott kötet Bonyhád város lexikonja volt. A települést a Völgység városának is nevezik, feleannyi ember él ott, mint nálunk, történelmi régmúltjának emlékei között. Komlót igazán a szénbányászat tette nagyobb várossá, de miért is nem lehetne nekünk is egy lexikonunk?- vetődött fel a kérdés ötletként egyetlen ember fejében. Van mit összegyűjteni a múltból és a jelenből és azokat szócikkek formájában fellapozható kötetben az érdeklődők kezébe adni. 

És az elképzelést tettek követték. Az ötletgazda köré munkacsoport alakult, amelynek tagjai három évet úgy dolgoztak szívvel és lélekkel, hogy annak végeredménye csakis egy teljességre törekvő, Komló város fejlődését és az itt élő emberek életét bemutató lexikon lehetett.

 

Nagyzolás nélkül nevezhetjük városunk történelmi eseményének azt a Kaptárban eltöltött néhány órát. Személyesen találkozhattunk a pulpituson helyet foglaló szerzőkkel. Szó esett a szócikkek sokaságáról, azok tarkaságáról, de még a bennük itt-ott fellelhető hibákról is. Megemlítést nyert az a számtalan fotó, amelyekről sok ismerős arc tekint az olvasóra. A lexikon borítója csodálatos képpel tárja elénk városunk -gyakran feledésbe merülő- szépségét. 

Megköszönték azok munkáját is, akik a csoporton kívül segítettek egy-egy téma feldolgozásában. Közéjük tartozom jómagam is. Én pedig azt köszöntem meg, hogy segíthettem, hogy egy ilyen ritka, közös munkában alkotóként egy kicsit közreműködhettem.

A Komló lexikon „avatója" kötetlen beszélgetésekkel és a könyvek vásárlásával fejeződött be.     

 Ennek a vaskos kötetnek az elkészítése egy olyan hiányt pótolt, amire -valljuk be őszintén- nem is gondoltunk. Mindannyiunk számára lehetőséget ad arra, hogy városunk múltját és jelenét megismerhessük. Ezzel megteremtődhet annak a feltétele, hogy jövőnket illetően a helyes irányba haladást elősegíthessük. Mindehhez sokaknak kell a kezébe adni, hogy lapozgassa, olvassa.

A lexikonnak sok példánya már az első napokban gazdákra talált. Egy hónap alatt már olyan nagy ez a szám, hogy felvetődik az utánnyomás kérdése. Ez a siker legbiztosabb jele. Bízom abban, hogy a Komlón és környékén élő embereken kívül a városunkban tevékenykedő vállalkozások, intézmények is fontosnak tartják lexikonunk birtoklását. Lesz az önkormányzati intézményekben is belőlük. Nem okoz gondot, ha a tanító bővebben szeretne beszélni a diákoknak Komlóról. Leemeli a tanári könyves polcáról a lexikont. Ha nincs pénz a megvételre, a fenntartója minden bizonnyal segít.

 

Az esztendők kitartó és felelősségteljes munkájáért mit kapnak az alkotók? Néhány világgá kürtölt buta megjegyzés mellett sokunk köszönetét és dicsérő szavakat.. Sőt! Még az is előfordulhat, hogy nagyszámú eladás esetén a három és fél esztendő munkájáért egy képesítés nélkül is jól fizetett önkormányzati tisztségviselő egy havi bérét tudhatják magukénak. Ez utóbbi mondatom komolytalan, mégis valós lehet. Bízom abban, hogy ezt felismerve a képviselő testületünk megtárgyalja a Komló lexikon ügyét és annak szerzőit elismerésben részesíti. Igaz, az emberek már megtették ezt. Az ezer és félszáz darabot egy hónap leforgása alatt elkapkodták, a terjesztők az újabb érdeklődők kezébe nem tudják adni a Komló lexikont.