Gondolataim a magyar nótákról

   

 "Az értelmiség kivetkőzött a magyar nyelvből, elidegenedett a magyar zenétől. Ha találkozik vele: idegennek érzi. El lehet hinni, hogy őszintén. Akár asszimilált, akár „törzsökös”, nem közvetlen folytatása a népnek, nem él benne a nép kultúrája, mint a felnőttben a gyermek; más a lelke, nem érti a nép beszédét, zenéjét, baját, örömét. Hosszabb ideig azonban egy népet sem lehet hajlamai ellenére vezetni. Meg kell tanulnunk egy ország nyelvét, ha benne élni akarunk. Ha a népet érteni akarjuk, meg kell ismernünk zenéjét is. Hiszen magyar a XIX. század műdala is." 

Engem nem kellett, hogy Kodály Zoltán meggyőzzön a magyar nóták hozzánk tartozásáról. Olyan világban születtem, amelyben gyakran kinyithattuk a szánkat és énekelhettük közülük bármelyiket. Nem volt számunkra idegen a népdalok,sőt operett- és opera slágerek megszólaltatása sem. Ez utóbbiaknak nem kerestünk soha hangszórókat, de egymás között meg voltunk elégedve a teljesítményünkkel.                                                                                                                        Amikorra felnőtté váltam, szüleimnek, testvéreimnek és a rádiónak köszönhetően több száz magyar nótának már bennem élt a dallama. Szerencsés embernek mondhatom magam, mert a hangjegyek a megfelelő sorrendben pillanatok alatt belém fészkelődnek 

A dalok címeinek listáját már többen is láthatták nálam, amikor egy – egy baráti összejövetelen énekelni kezdtünk. Ez azonban gyakran bizonyult elégtelennek, mert a szövegtudásunk kívánnivalót hagy maga után. Ezért arra gondoltam, hogy a címlistán végigfutva – önző módon – a nekem leginkább tetsző 77 dal szövegét összegyűjtöm és egy csokorba foglalom. Legnagyobb meglepetésemre a 400 körüli nótából az első nekifutásra sikerült majdnem pontosan kiválasztani a hetvenhetet. Mindössze kettőt kellett hozzátennem, kerestem hát egyet az elejére, egyet pedig a végére. Az első dal a szoros ábécét sérti, az utolsót pedig igazán csak azért választottam és vágtam ketté, hogy a dal címének kezdő betűje az ábécével, szövege pedig a mellé helyezett képpel harmonizáljon. A dalszövegek közé beillesztett képek mindegyikét szájjal és lábbal festő művészek alkották meg csodálatosan. A 77 dal engem tükröz, bevállalom. Operettek, magyar nóták, népdalok, slágerek, sőt még opera részlet is kerültek ebbe a kis albumba, de van olyan is, amelyikről nem tudom, hova tartozik. Ahogy a szerzőket sem tudom minden esetben megjelölni, igaz, a szövegek sem biztosan az eredetiek. Máshol, másképpen éneklik, ezt igazolandó, egy dalt más címmel megismételtem. A legtöbbet már énekeltük, de legalább megkíséreltük elénekelni. A meglevő gyűjteményeink mellett ez a szerény összeállítás ösztönözzön bennünket arra, hogy a kísérlet sikeres legyen és a kiszemelt dalt da capo al fine tudjuk szabadon szárnyaló lélekkel, egymás örömére végig dalolni. Ha legközelebb együtt vagyunk és néhány pohár bor már felhígította vérünket, ellazította testünket, fogjátok akkor ezt a füzetecskét, csapjátok fel bárhol és kezdjetek hozzá. Mindegyiket szívesen eljátszom nektek a hegedűn, hiszen addigra már az én muzsikám is elviselhető. Meg a többit is, amelyek ebből kimaradtak, de legalább annyira kedvesek és szépek. Nem készítettem tartalomjegyzéket, mert akkor képes lennél egy helyütt felütni. 

Helyette Lapozgasd, nézegesd, keress! 

 

Az előző sorok leírásával kezdtem, hozzá téve egy fotót, amelyen harmonika kíséretet kapva játszom el Zoli bátyám kérte nótát. Folytattam a 77 kedvencemmel és mellé helyeztem a Minden napra egy nóta, valamint Az Aranybika nótáskönyve füzeteket. Utólag befűztem melléjük néhány újat, vagy elmaradottat. A szeretettebbek címe mellé odabiggyesztettem a szerző által megírt hangot. A játékomban ezt nem sikerült mindig követni, mert gyakran megadta a kezdő hangot az, aki a húrok és a vonó találkozása előtt rázendített. Ezt én mindig tiszteletben tartottam és a nótáshoz igazodtam.

 

Vaskosra megnőtt füzetemből csak néhány nevet említek meg, válogatás nélkül:      Dóczy József, Fényes Szabolcs, Sándor Jenő, Szentirmay Elemér, Sas Náci, Huszka Jenő, Kacsóh Pongrác, Lajtai Lajos, Ábrahám Pál, Zerkovitz Béla, Halász Rudolf... És folytathatnám a sort, mert nagyon sokan voltak, akik a XIX. század elejétől megalkották a magyar nóták nagy világát. 

Bajban lennék, ha megkérdeznétek, kik komponálnak ma ilyen dalokat: Árva szívem csak utánad fáj, csak egy kislány van a világon, Elkerülsz, mert szegény vagyok, Fa leszek, ha fának vagy virága, Lehet könny nélkül sírni, ha fáj a szív. A kérdésre nem tudnám megadni a választ. Úgy érzem, hogy nagyon fogyóban vannak, mint ahogy a cigányprímás játékával dicsekvő vendéglők és a dalokat éneklő emberek is. Pedig ezekben a nótákban benne van minden rossz és minden jó, akivel és amivel találkozhatunk az életünk során. 

 

Hallgass meg egy Chopin keringőt, egy Verdi operát, vagy komoly szimfónia után a Csárdáskirálynőt. Mindegyikben megtalálod az embert a maga gondjaival és örömeivel. A különbség az előbb felsoroltak és a magyar nóták között talán csak annyi, hogy ez utóbbi csak a miénk. Minden népnek van ilyen a kultúrájában, jól teszik, ha megbecsülik azt. Kodály Zoltán ha élne, velem együtt örülne a dalainkat ébren tartó Dankó Rádiónak, amelyben naponta hallgathatjuk dalainkat régebbi neves és jó hangú új előadók tolmácsolásában. Még inkább annak, amikor jótékonysági céllal rendeznek Magyarnóta esteket. (Ma éppen világnapja van a másoknak való segítségnyújtás gyakorlatának.)