Harminc év után

Nagyon szorgalmas ember volt. Amíg élt, csak dolgozott. Jövedelmét, munkabérét mi kilencen megettük. Édesapámat már bemutattam blogos bejegyzéseimben. Egy verse az, ami most nekem adott tollat a kezembe. 74-évesen írta a II. világháborút követő harmadik évtized végén.

 Harminc év után

 

Ha feltör néha mondanivalód,   

Rímekbe szedni már nem lesz nehéz.

Ne dobd könnyelműn pusztába a szót,

Mit befogadna minden józan ész.

 

Tollat ragadva térj be az ajtón,

Vagy keress utat nyíló ablakon.

Ha lámpafénynél leszáll az alkony,

Versed ott legyen minden asztalon.

 

Párnájuk alá tedd egynéhánynak,.               

Ha úgy érzed, hogy így ébrednek fel,                              

Akik még ma is sötétben járnak,                                     

Régit siratva, vakon, félszegen.      

 

 Kinyílt szemekkel a jelent lássák,

Néznék végre mit harminc év adott.

Álomnak is szép. Hiába várják:

Bűnös múltunknak szelleme halott. 

    .                                                          

És menj tovább, hol gyermekkacagás,

Béke, szeretet, meghitt otthon vár.

Szíved melegét, mint szent akarás,

Hagyd ott mindenütt, nőjön, mint az ár. 

 

A vállalkozását államosították, a hentesboltban azért tovább dolgozhatott nevetségesen alacsony bérért. Ezzel a jelzővel láthatom el a nyugdíját is, amit sikerült kiegészítenie az olaszok számára importált nyulakkal. Az igazi haszon itt se a tenyésztő zsebeit látogatta meg. 

Akkor mégis mi volt az amitől megszülethettek elismerő szavai? Miért jelentett neki örömet bűnös múltunk szellemének halála? Gyakran mondta nekünk, hogy járjunk nyitott szemmel a bennünket körülvevő világban, vegyük észre a szépet és a jót és segítsük annak kiteljesedését. Példaként említette az ország újjáépítését, munkahelyek megteremtését. Óvodák, iskolák, egyetemek kapuinak kinyitását a tanulni vágyók számára. Az emberek egészségét védő kórházak mellett a szórakozási-művelődési lehetőségek bővülését se felejtette el megemlíteni.

Az MSZMP-ről nem igazán beszélt. Az volt a véleménye, hogy amíg így fejlődik a mi világunk, addig nem kell pártokkal foglalkozni. Azért valamiről árulkodott az a tény hogy a Magyar Szociáldemokrata Párt aktívan politizáló tagja nem követte sokak példáját, nem vállalt szerepet az 1956 novemberében megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt berkeiben. Ismerve a falu lakósságával való közvetlen és szeretett kapcsolatát, többen is győzködték a belépésre. Ő  független emberként féltéssel, szeretettel és  nagy odafigyeléssel szemlélte országunk helyzetének alakulását. 

 

Ilyen sok év után én úgy gondolom, hogy édesapámnak az jelentett nagy örömet, hogy gyermekeit felnevelhette, iskolákba járathatta őket, megteremtve ezzel életükben a boldogulás lehetőségét. Ennyi volt a vágya és ez teljesedett. Láthatta még azt is, hogy társakat találunk, családot alapítunk, saját kuckóinkban gyermekeket nevelünk. Miért is ne kedvelte volna azt a harminc esztendőt?

 

Mit szólna a mához, hogyan öltené szavakba a legfrissebb harminc esztendőnket? Elrabolt  és eladott állami vagyonok és hosszú sorokban folytathatnám az Európával való kapcsolatunktól az üresen tátongó vasútállomásokig. Egy versszakban szót ejtene róla, de ami igazán elszomorítaná, arról oldalakat töltene meg rímekbe szedett sorokkal. Közülünk százezrek csak azért élnek külföldön, hogy tisztes megélhetést biztosító fizetést kapjanak. Sok ezren végleg elhagyták hazájukat és élnek idegen földön családostól. Megosztottá váltak az emberek, közöttük -a politikai erők biztatására- egyre inkább elharapódzik a hazugság, a gyűlölködés. Az emberhez méltatlan élettől féltve bennünket, alakítgatná versének befejező sorait.  

Találtam egy korabeli fotót. Közzététele miatt biztosan nem tiltakozna. Mecsekfalun járt a házasságkötésem napján és bekopogott annak a lánynak a szüleihez, akit én jó fél esztendővel korábban, Szilveszter napján örömmel mutattam be neki.