Varázskréta?

    

Csak néhány öreg szilvafa zöldje díszítette a telkünket a temető felőli oldalon. Az egykori szántó helyén ma bokrok és fák, virágok sokasága teremt ligeti hangulatot. Sok munka volt és van ma is ebben. A város felől erdőt telepítettek, lakói a mi látogatóink. Átbújva a kerítés rácsain, játszani onnan jön hozzánk a még gyerek róka, de a balkáni gerle kora-reggeli ébresztő turbékolását is abból az irányból fújja felénk szelíden a szél. A madárcseresznyék tavaszi virágaival versenyezve lila akácok, aranyesők bontogatják szirmaikat, amelyekre méltósággal felügyelnek az egykoron ültetett fenyőim.

Ebbe a színes forgatagba talán csak a házhoz vezető út és az épületet körbe ölelő, szürke kockákból lerakott  területek nem illenek bele. Ám az is lehet, hogy mindezt csak én látom így. A természet mindenesetre fűcsomókat, virágokat ültetett a beton kockák hasadékaiba. Ezekből néhányat élni hagytam.

 

Egyszer aztán a konyha ablakai alatt színes takarót öltött magára a járda. A krétákkal megrajzolt játékos figurákat nem sokáig kerülgettük, jött az eső és elmosta. Kicsit feljebb megismétlődött mindez. Nem csupán a rajz, de az eső is, amire nekünk is, de még inkább a körülöttünk élő természetnek igen nagy szüksége volt.

A terasz magasságában lévő rajzoknak már a lakásból kilépve örülhettünk, két nap múlva az is eltűnt. Ez az eső kiadós volt, mégis a föld továbbra is szomjas maradt.                                                                      Hát miféle tündér jár erre mifelénk? Az ablak párkányára kitett dobozból fogja a krétákat és kedve szerint alkotva meghozza kánikulában az enyhülést? Így tesz majd akkor is, amikor a nap sugarait kell előcsalogatni?

 

A legfrissebb rajzot a melegtől és esőtől egyaránt védi a felette kifeszített vászon. Akkor ez most tovább is megmarad? Semmi baj! Azért a kréta készleten lassan már javítani kell, sok benne a töredezett, aprócska. Hadd lepődjön meg és örüljön az unokám, ha egyszer újra jön és kezébe veszi azokat.