Bájoló lágy trillák

 

Kedves ismerősöm kitartóan és becsülettel veszi fel a küzdelmet az életvitelét megnehezítő, mozgását korlátozó változásokkal és a húsába könyörtelenül bele harapó kórsággal szemben. Állapotát bátran viseli és tőle telhetően mindent megtesz a javulás és gyógyulás érdekében. El tudom képzelni a helyzetét, van dolog amivel magam is bajmolódok. 

 

Néha csendesnek vélt „magányomban" elkeseredek, miért ne szomorodhatna el Ő is. Ezt éreztem ki azokból a sorokból, amikben a rászoruló ember kiszolgáltatottságáról írt, amiket átélhet a gyógyításra várók világában. Együttérzésem kifejezése céljából -mert ismerjük annyira egymást- el mertem küldeni neki dal formájában Csokonai Vitéz Mihály „Reményhez" című versét. Nagy hirtelen Víg Villő énekét találtam szépnek. Majd kutakodni kezdtem és több feldolgozást is találtam az idő rostájában. Lavotta első szerelmétől a mai divatos Rap zenékig mind meghallgattam.

 

Természetesen előkerült az eredetileg elküldeni kívánt formula is, amit én majd hetven év óta ismerek. Ki a zeneszerző, kitől tanulhattam meg? Leültem a számítógéphez és megkerestem. A dallamok Kossovits József (nevét másképpen is írják) fejében születtek meg, valamikor a XIX. század legelején. Zemplén vármegyében Szulyovszky Menyhért, az új század első évtizedeiben Kassán Gróf Andrássyné muzsikusa. Dalának címe  a „Lassú magyar" csak később kapta meg szövegéül Csokonai versét. 

 

Tizenéves korai kamaszként a testvéreimtől hallhattam a dalt és raktározhattam el mai napig a fejemben. Három nővérem tanult a Leőwey Klára Gimnáziumban, akik szerint Titi bácsi énektanár volt az, aki ilyen különleges dalokat lopott be az énekkönyv lapjai közé. A testvéreim emlékei közül előbújt rögvest egy másik is:  „Nyíló kertünkben orgona felhő, bokrok fák alján napfény szitál...", amit szintén betéve tudok. Minden bizonnyal  ezt is Titi bácsinak köszönhetem.

A reményhez költője csak rövidke évig örülhetett Lilla nárcisz virágainak, csörgő patakjainak. Vajda Julianna másnak ígérte örök hűségét. A költő el is búcsúzott a lágy trilláktól, tarka képzetektől. A vers befejező sorait eldúdolva küldtem meg az eredetileg elképzelt dalt Kobzos Kiss Tamás tolmácsolásában. Villő és Tamás két különböző dallamra, egymástól merőben eltérő hangokkal jelenítik meg a hányatott életű ember reményhez fűződő gondolatait.

Vajon Lilla mit érezhetett a vers elolvasásakor? Talán mosolygott és szeretettel gondolt a költőre. 

 

„Ami egy apró érdekesség „ Lilla" prédikátor szépapám által vezetett gyülekezet egyik támogatója volt. Ez le van jegyezve szépapám által a gyülekezet matrikulájában mivel úgy nevezett vegyes anyakönyvet vezettek amibe az adakozókat beírták." A dalok elküldését követő rövid eszmecserénkből idéztem kedves ismerősöm soraiból.

 

Amikor az emberi lélek munkájáról esik szó, akkor ahhoz a cselekvések és jelzők sokaságát illeszthetjük. Csak a jelzők közül néhány: szelíd, megvalósító, vakmerő, füstbe ment, megcsillanó, kihaló, szilaj, korai és folytathatnám, mert a mi nyelvünk fantasztikus! 

 Lasciate ogni speranza voi ch' entrate - olvashattam az olasz tankönyvemben Dante sorait, mikor is kell minden reményemet a sutba dobnom.

 

Csokonai  igen díszes ruhát öltött versében a reményre:

Földiekkel játszó 

Égi tünemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak remény! 

 

Amikor egy ilyen mondattal kezdődő dalt postáztam az internet hullámain a kedves ismerősömnek, nekem eszembe se jutott, hányféle formában fordíthatók le e sorok. Én csak egy elbizonytalanodó embert láttam, akinek az arcára a mosolyt kell kicsalnom. Talán a hitét is erősíthetem és az együttérző szeretetemet is tolmácsolhatom vele. Mert ez lehet talán a legfontosabb, a szeretet. Ebben a kérdésben én csak egy kis adalék lehettem, mert Őt a családi szűkebb, de a távolabbi körök szeretete is öleli.