Pálinkák románca

A lehullott és sérült gyümölcsöket mindig összeszedtük és a szüret utáni törköllyel együtt összeállhatott a kifőzendő vegyes pálinka anyaga. A gondosan elkészített cefre lezárt hordóban várt arra, hogy pincénkből  a kifőzdébe vigyük. Annak tágas udvara adott helyet a sok-sok hordónak, kora ősztől késő tavaszig. Ott főzték ki a miénket is a falu legelején, a Sümegiék kovácsműhelyével szemben. A kész pálinkát a családi házunk pincéjében tároltuk. Olyan nagy mennyiség nem volt, ajándékként is szerepelt, mindig elkopott. 

 

Nem emlékszem arra, hogy a szülőfalumban vetélkedtek volna pálinkájukkal a gazdák. Ahol most élek, egykor a borok, mostanság a pálinkák mérettetnek meg. Ehhez is és ahhoz is olyan valaki kell, aki össze tudja fogni az embereket, aki kedvét és energiáját fekteti a megvalósításba. Az ilyen eseményeken a legtöbb esetben részt vettem. Nem a borral, vagy pálinkával nevezve. Miért is ne szereztem volna magamnak jókora örömet csupán azzal, hogy együtt töltök el egy estét kedves, egyre ritkábban látott barátokkal, ismerősökkel. A vége mindig az lett, hogy előkerült a harmonika, a szájharmonika és a hegedű. A hangszereink igen gyorsan kicsalogatták a bort, vagy pálinkát kóstolgatók lelkéből a dalokat.

 

Nemrég részt vehettem egy -a városban megtartott- pálinka mustrán. Készültem rá és a lehetőséget is megkaptam arra, hogy elmondjak egy verset a sokszínű pálinkákról. Hadd idézzem Jacsó Pál Dr. Pálinkák románca című versének befejező sorait:  

 

 „Roskadásig friss gyümölccsel kis házunk tornáca,
Kezdődik, és télig eltart e helyen pálinkák románca.

Szíved ritmusának hűs poharát emeld koccintásra,
míg végigcsorog, le torkodon, ne gondolhass másra:
Ezen tüzes perc miatt születtél ide, erre a világra!"

                                                                                                                                                              Amíg a szakértő dolgozott, jóízű pogácsák és finom szendvicsek falatozása közben, csendben beszélgettünk és kóstolgathattuk a gyümölcsök ízét és illatát eszünkbe juttató pálinkákat. Zoltán a Komló város megbecsülését és tiszteletét hirdető és ezekért szorgoskodó egyesület tagságát is meghívta, akik voltak inkább gazdái, mint vendégei a mustrának. És még zenéről is gondoskodott.  

A pálinkák kiértékelése után elő is került a kottás füzet és a harmonika megszólalt. Hangja és ritmusa jól kalauzolta az éneklésre kinyíló szánkat. 

Az egyik dal befejezése után szót kértem és a közelgő Nőnapra hivatkozva Vörösmarty Mihály A magyar hölgyekhez című versét mondtam el a jelenlevő hölgyek köszöntése céljából. Kiválasztok néhány sort ebből is: 

 

„Haragudjatok;
A haragban békülésre
Mindig kész az ok.
S szép a szép szemek haragja,
Mint villám s az éj,
Ah de édesebb a béke,
Megbékülni kéj."

 

Ezután -előre kiterveltek szerint- minden szó nélkül csendült fel a dallam és énekeltem a frissen megismert harmonikás bajtársammal együtt a „Csak egy kislány van a világon..."  Már közösen fejeztük be az ünnepeltek látható örömére. (A verset megelőző bevezető mondataim közben lencsevégre kaptak. Nem is töröm azon a fejem, hogy milyen képet illesszek a soraimhoz. Mert olyan fotó ahol együtt a csapat, nincs a birtokomban.) 

Csendben kezdtem el a következőt, a Nem jön levél c. nótát, de egy másik, nagyobb hangerő, gyors megállásra kényszerített.

-Kár, Édesanyám kedvence volt és én is megszerettem! -szólt hozzám mosolyogva egy kedves arc.

-Hát énekeljük el! -mondtam én és leültem vele szembe. Más zene szólt, mégis a bohó szívről és száraz ágról nótáztunk. A távolabb ülők azt hihették, hogy beszélgetünk, csak én láthattam úgy, mintha egy könnycsepp készülődne kiszabadulni egy asszony szeméből.